2017.12.15.
Világ világossága
Olescher Tamás kiállítása a Mansfeld Péter Galériában
A tárlat annyiban
különleges, amennyiben Olescher Tamás festészete különleges
– nyugodtan mondhatom így: egyedülálló – a kortárs magyar
képzőművészetben. Egyszerűsége, egyszerű bonyolultsága
folytán? Szakrális, az eget emberközelbe hozó üzenetével? A
világ kerekét évszakról évszakra, ünnepről ünnepre forgató
Virágkerék (Virágtérkép) néző elé virágszőnyeget terítő
varázslatával?
Hogyan
lehet izgalmasan modern az a képvilág, amely szimbolikájában a
legegyszerűbb – néprajzi jellegű, a hagyományos létben tájakként
megőrzött – hitvilág üzeneteire épít? (Bármely kép bármely
sárga szeletét vesszük, a lelket erősítő okker búzatábla,
sűrűn ringó kalászaival, az élet jele. Pontosabban, az állandóan
újjászülető élet szimbóluma. Nem beszélve a biblikus kötődésről,
hiszen a búzából készült kenyér Jézus teste.)
Miként hathat az
a szigorúan, csaknem mértani rendbe fogott áradás – a valóságos
látványt (hegy, víz, híd, kolostor, szobor) lelki tartalmak
kivetítőjévé emelő pompája –, ha tudjuk, az ünnep mélysége
csupán annak nyílik meg igazán, aki valamennyire otthon van a
Szentírás passzusaiban?
A szépség zsámolyán
szemérmesen elmondott zsolozsmák a színekben dúskáló ecset
kalandjával – Olescher szívközelbe hozza az Igét, a tanulságot
– annak is segítenek eme szellemiségében (jelképrendszerében)
összetett, ám festői-rajzi mivoltában egyszerűnek tetsző világ
befogadásában, aki csak a láthatót látja. Például a tömött
felületű Aranyeső (2015) vagy a ritkább sziromhullást mutató
Margaréták (2016) – mindkettő akril-vászon – szépen
reprezentálják valaminő paradicsomi létállapot virágmetaforában
sűrített képét.
De talán a náluk
bonyolultabb szerkezetű, körszeletekből álló Virágtérképünk
(2012, akril-vászon, 80×80) Is sugallja az évszakváltásokból
kikerekedő, csaknem kozmikus teljességet. Az ünnepeket sem
kihagyva (húsvét, pünkösd) regél – alul a havakkal
megszentelt tél (advent), felül a búzaringató nyár – az öldöklések
során is az Úr békéjét hirdető világ gazdagságáról.
Virágszirmok
eldorádója?
Az összetartozó
létigazságok (születés, megfeszítés, föltámadás, újraszületés
vagy egy finomság: a lélek kiáradása) színpompában
megnyilatkozó rendje. Csaknem azt mondtam, jézusi rendje, ha nem
tudnám – tonnák súlyával nyom a tapasztalat –, hogy a mai
korvalóság zajosabb, dörgőbb, csicsergősebb, önzőbb
magatartásformákról mesél.
Ebből
a szempontból Olescher festményeinek a világa szembemegy az árral.
Az alkotó úgy véli, hogy a képekhez (ősalap a kódex) az írás
is – a kalligrafikus üzenet, mint lélekborzoló ébresztő –
hozzátartozik. Hol a kép része lesz a szöveg – lásd a
Fragmentum (2013, akril-vászon, 70×60) bal alsó sarkában lévő,
Pál apostoltól származó igét –, hol pedig külön táblára
írva szólal meg a festőművész által ugyancsak átszellemített
betűsor. Miként az Atya szól szeretett gyermekeihez – Eugenia
Nővérnek tett kinyilatkoztatás alapján (2017, akril-vászon,
50×100) című diptichon egyik tábláján olvasható: „Az örökkévalóság
vagyok, és amikor egyedül éltem, már akkor gondoltam rá, hogy
mindenhatóságomat arra használom föl, hogy hasonlatosságomra
embereket teremtsek” (Jövetelem célja).
Az Atya szólal
meg vagy „kiscsemetéje”, hogy a sötétségből a világ világosságát
teremtse? Netán Olescher szól, a nevezetes könyvet föllapozva,
hogy képi üzenettel valljon az emberben lakozó istenképről?
Virágos körbe virágos háromszöget teremtve, mintha a szépség
– a metaforaként szerepeltetett virágok gyámolító karja –
megóvna bennünket minden gyalázattól?
Ez a képvilág
– lásd a vásznak szerkezetét – rést nyit, szemlélődő rést,
a tájat (hegyet, mezőt, folyót, barlangot) díszítő kultikus
és akár magyarságjelképként is fölfogható építményekre,
monumentumokra. Technikai bravúrral jelezve – amit látunk, az
százszorosra is növelhető –, hogy kicsinységben van a nagyság.
Evvel az ábrázolásmóddal emelkedik egy Templom az ég-magasba
(Harmónia-sorozat No. 3.), nyújtózik a ciszterci Szent Imre
templom – Tükörképe a Feneketlen tóban (2016) – ugyancsak
az angyalok lakhelye felé (H-s. No. 5.).
S ezáltal lesz A
Szobor – Szent Gellért szobra az Erzsébet hídnál (H-s. No.
7. – 2016, akril, fa) –a bölcs tudás megszerzésére intő
jel, és válik minden bujdokoló menedékévé A Kolostor – Pálosok
a Gellért-hegy oldalában (H-s. No. 4. – 2016, akril-vászon).
S a világoskék háromszög folyójában a két partot (a mértani
alakzat két szárát) összekötő Hidak (H-s. No. 6. – 2016,
akril-vászon), a legnagyobb magyar, Széchenyi életművét is fölidéző
Lánchíd és a Hortobágy kilenclyukú csodája nem olyan (akár
az isteni teljességet is bizonyító) jelkép, amely által önbecsülésünk
s erőnk nő, és a honbecsülésünk kiskátéja gazdagszik?
Ebben az elámító
egyszerűségben van valaminő elementáris, bölcs mindentudással
minden ízében a szakrális felé törekvő vágy: megragadni a
mindenséget akár egyetlen porszemben is! Visszafogott színházi
gesztussal nyílik meg a világegyetem, daraboltatik föl a hegy,
a folyó, a búzatábla, s ama Kert a visszahozhatatlan
paradicsomi javakkal, amely egyidejűleg organikus valóság is,
és az álom virágokkal teli napsütötte rétje is.
A festőművész
az élet teljességét a búzatáblában, a kenyérben, a vízben
véli megörökíteni. S ez utóbbit tekintve, több minden egyéb
mellett, így lesz A Tó – Velencei táj (H-s. No. 2. – 2016,
akril-vászon) egyetemes jelkép, hiszen Jézus az élő vizek
forrása (Jn 4,7–26). A képtechnika, vagyis az ábrázolás
bravúrjait, a körökben lévő látomásos csomópontokkal,
leginkább a Közeledjetek… – Húsz év (2015, akril-vászon)
mutatja. Ám az ugyancsak bibliai fogantatású Rend és káosz
(2017, akril, fa, kollázs) két hangsúlyos részletének
kontrasztja – a fönt lévő virágkerék boldogság-képével
szemben alul ott van a migráns téboly, a 2006-os rendőrterror
iszonytató kegyetlensége és a külföldi lázadásokat leverő
hatalom sisakosainak erőfitogtatása – mindennél jobban jelzi
a gondolkodásmód összetettségét. Némely kép több rétegből
álló felülete, szintén technikai bravúr, plasztikai hatást
kelt (A Szobor; Tűzfal – Dona nobis pacem, 2013, akril-vászon,
fa).
Hogy érezzük az
Olescher általi virágmező sugallatos voltát, íme egy-két, a
jelképerejű tágasságot jellemző szimbólum. Margaréta:
Krisztus és a vértanúk szenvedésének a jelképe; a mályva Mária
gyógyító erejét szimbolizálja; gyöngyvirág – szeplőtelen
fogantatás, Mária szűzi tisztasága stb.
Élni ezekkel a képi
ábrázolásában egyszerűnek tetsző, valahol mégis az
egyetemességet kinyilatkoztató szimbólumvilággal, s azt teremtő
erővé formálni, nem kis bátorságra vall. Ám ebben leledzik
Olescher Tamás művészetének egyedisége.
Szakolczay Lajos
|