2017.12.15.
A vadászatba jobban bele lehet
bolondulni, mint a fehérnépbe vagy italba.”
(Nyirő József: Uz Bence)
A dámbikától
a csavart szarvú antilopig
Vadászélményeit fűzte kötetbe Papp György professzor
A vadászat nagyon
vegyes megítélésű tevékenység. Sokan vannak, akik a gyilkolást,
az állatok leölését látják csupán benne, ezért elítélik
magát a vadászatot is, és azokat is, akik művelik. Mások
kifejezetten érdeklődve szemlélik a vadászokat, és egyfajta sóvárgással
hallgatják az általuk elmesélt, leírt történeteket. Közöttük
szép számmal akadnak, akik maguk is boldogan átélnének néhány
vadászkalandot. Az azonban biztos, hogy ez a téma nem hagy
senkit hidegen és bármelyik oldalon áll is valaki a kérdés
megítélésében, azt senki nem vitathatja, hogy nemzetünk
hagyományaihoz a vadászat és annak irodalmi szintű dokumentálása
alapvetően hozzátartozik.
A
magyarság kötődése a vadászathoz történelmi léptékkel nézve
is jelentős. Egyrészt eleink ősi, nomád életmódja miatt,
amelynek a vadászat nem csupán szerves része volt, de a túlélés,
a fennmaradás záloga is. Másrészt viszont tragikus esetek is
kapcsolódnak a vadászatokhoz, hiszen Szent Imre herceg vagy éppen
Zrínyi Miklós állítólagosan vadászbalesetben veszítette életét.
Ki ne ismerné világhírű utazóink útleírásait, amelyekben
kivétel nélkül találni vadásztörténeteket is, és ki ne
hallotta volna Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán vagy éppen
Wass Albert és Nyirő József nevét, akik konkrét vadásztörténeteik
leírásán túl szépirodalmi műveikben is rendre megjelenítették
legérdekesebb vadászkalandjaikat.
Ilyen nemes és
nagyszerű elődök nyomába lépett frissen megjelent kötetével
Dr. Papp György. A világszerte elismert és megsüvegelt andrológusprofesszor
hosszú idő óta szerepel a médiában, megnyilvánulásainak
egyik fő ismérve az, hogy saját szakterületét az átlagember
számára is érthető módon tudja bemutatni. Annak ellenére,
hogy közismert róla régóta meglévő vadászszenvedélye, mégis
elmondható: merőben újszerű és bátor vállalkozás egy
orvosként ismertséget szerzett szakembernek novelláskötetet
kiadnia saját szenvedélyéről.
Ha elkezdi olvasni
az ember Papp György professzor vadásznovelláinak gyűjteményét,
két dolog azonnal szembetűnik. Az egyik az, hogy bár az élet
teljesen más területre sodorta őt, valószínűleg íróemberként
is megállta volna a helyét. Írásai olvasmányosak és kellően
könnyedek, nélkülöznek minden olyan „izzadságszagot”,
amely az alapvetően nem íróemberek által megírt művek esetében
oly gyakran tetten érhető. A másik, ami rögvest kikandikál,
hogy Papp Györgynek tényleg hamisítatlan szenvedélye a vadászat.
Legyen szó egy Pest megyei dámbika elejtéséről, vagy a
terepviszonyok okán helikopterről történő tahr-vadászatról
Új-Zélandon, egyformán életszagú, hitelesen megírt történetként
teszi őket közzé. Amint a kötet címe – Rátok hagyott örömeim
– is jelzi, maga az írás már eleve jó cél érdekében történt,
ugyanis a professzor a vadászat révén általa megélt örömöket,
élményeket szeretné közkinccsé tenni. Ez maradéktalanul
sikerül is, a kötet szórakoztató és elgondolkodtató történeteket
egyaránt tartalmaz.
Aki személyesen
is ismeri a professzort, tudja, hogy rendelkezik egy sajátos,
fanyar, de kitűnő humorral, és nincs híján az élet
viszontagságainak elviseléséhez oly gyakran szükséges öniróniának
sem. Ezekből is kap ízelítőt szinte minden novellában az
olvasó. Egy-egy új trófea otthoni elhelyezése kapcsán különösen
szemléletes leírást kapunk a hűséges feleséggel
lefolytatott, végül mindig megegyezéssel záruló csörtékről,
valamint arról, hogy a szakmájában világszerte kiemelt
tiszteletnek örvendő professzor nem szégyelli bevallani: városi
emberként sok időbe telt, mire igazán beletanult szenvedélyébe,
kiismerte magát a terepen és eljutott oda, hogy ma már nyitott
szemmel járó természetvédő és természetkedvelő emberré vált.
Az is kiderül a kötetből, hogy a vadász olykor el is tudja téveszteni
a célt, a professzor esetében ez különösen a vadlibák esetében
gyakori.
S ha már a természetszeretet
kérdése felmerült: azok számára, akik szerint feloldhatatlan
ellentét van a természet szeretete és a vadászat között, érdemes
elmondani, hogy a vadászat nem vaktában való lövöldözést
jelent, hanem nagyon is tudatosan, gazdasági és biológiai értelemben
előre kiválasztott állatok elejtését. Úgyszintén kiemelendő,
hogy az elejtett vadhoz a hivatalos vadászetikett szerint addig
hozzá sem lehet nyúlni, amíg a vadász hajadonfőtt, lehajtott
fejjel nem tiszteleg a terítékre hozott vad előtt. Talán ezek
a példák is hűen tükrözik: a vadászat igenis megköveteli a
természet szeretetét, tiszteletét és mély ismeretét.
Mivel a kötet vállaltan
nem a meggyőzés céljából íródott, és szerzője nem azért
alkotta meg, hogy a vadászatot ellenzőket vadászpártivá
tegye, mi sem kívánunk meggyőzni senkit arról, hogy mostantól
viszonyuljon pozitívan a vadászokhoz. Azt viszont jó szívvel
jelentjük ki, hogy Papp György professzor könyve nemcsak a vadászat
szerelmeseinek lehet kellemes, felüdülést nyújtó olvasmány,
de azoknak is, akik egyébként idegenkednek bármilyen trófea
megszerzésétől.
Kovács Attila
(Prof. Dr. Papp György:
Rátok hagyott örömeim – Vadásznovellák. Bp. 2017.)
|