2017.12.15.
A francia keresztüldözés hagyománya
Franciaországban
2004-ben iktatták be azon törvényt, amely tiltja a vallási
jelképek viselését az állami fenntartású közoktatási intézményekben,
legyen szó keresztről, félholdról, Dávid-csillagról stb.
Most 13 évvel e törvény
elfogadása után, napjaink kereszteltávolításainak fényében
olybá tűnhetne, hogy ez volt az ugródeszka a mai történésekhez.
Ám napjaink franciaországi keresztkirekesztő zajlásai sokkalta
mélyebbre nyúlnak, mint a 2004-es törvény és valahol a modern
francia állameszme forrásánál keresendők.
Visszatekintve
a múltba, a 2004-es törvény előzményét az egy év híján száz
évvel e törvény előtti, 1905. évi törvényhatározatban
fedezhetjük fel. E törvény az állam és az egyház elválasztásának
elvét valósítja meg és gondozza azóta is. Habár ezen elv már
az akkori alkotmányban is szerepelt, mégis szükségessé vált
egy törvényhatározat elfogadása, mely a megvalósulását, életbeni
alkalmazását gondozza. Az 1905. évi törvény tiltja továbbá
a vallási jelképek nyilvános, közterületen való elhelyezését.
Ez alól kivételt képeznek az 1905 előtt felállított jelképek.
A franciaországi Nemzeti Szabadon Gondolkodók Szövetsége valójában
e törvényt lobogtatta idén a bretagne-i Ploermel önkormányzata
előtt, ennek alapján követelte a II. János Pál pápa emlékművén
álló kereszt eltávolítását, amit a francia Államtanács jóvá
is hagyott.
Ám ahhoz, hogy
eddig eljuthasson Franciahon, ahhoz az elmúlt kétszáz év
folyamán hatalmas társadalmi kéregmozgásoknak kellett
lezajlaniuk. Maga az említett törvény azon igyekezetnek volt a
kicsúcsosodása, mely a 19. századi Franciaországban az állam
egyik eltökélt célja, mégpedig a katolikus egyházról való
leválás volt. Az egyház ugyanis a nagy francia forradalom előtt,
illetve a 19. századi francia királyság, majd a III. Napóleon
kori császárság idején is ellenezte a köztársasági államforma
kialakulását. A francia köztársaságiak pedig a nagy francia
forradalom óta azon munkálkodtak, hogy egy olyan köztársasági
értékrend épüljön ki, mely a tömegek elfogadott értékrendjévé
válhat, s melyen szilárdan állhat az oly nehezen kivívott
„res publica”. A hagyományos vallási értékrendnek, mely a
Francia Királyság egyik sarokköve volt, ki kellett alakítani a
konkurensét, mely a köztársaság eszméjét hintette és
terjesztette volna el a francia néptömegek tudatában. Erre
legalkalmasabb azon polgári szabadságoknak a biztosítása volt,
mely a „liberté, egalité, fraternité” jegyében szolgálta
a köztársasági állameszme megerősödését. Ám a köztársasági
államforma végleges bevezetése Franciaországban, és azzal kéz
a kézben a köztársasági értékrend elterjesztése és gyökérverése
a francia lakosság tudatában több nekifutást igényelt, mint
ahogy az a nagy francia forradalom idején mutatkozott.
A nagy francia
forradalom csupán rövid időre vajúdta meg a köztársasági államformát.
A köztársaság belefulladt azon vérfürdőbe, melyet maga a
forradalom gerjesztett, s hogy ennek véget vessen, került színre
Bonaparte Napóleon, hogy a zavaros köztársasági létformát jól
irányítható császársággal váltsa fel. A zsarnokként
emlegetett I. Napóleon császár bukását követően Franciaország
nem tért vissza a köztársasági államformához, hanem újra
királyság lett Bourbonokkal az élén. A Bourbon királyt 1848
után a második köztársaság követte, amely pedig a III. Napóleon
vezette császárságba torkollott. A köztársasági forma végleges
bevezetése a III. Napóleon-i császárság bukása után következett.
A turbulens államformaváltások tapasztalatával a hátuk mögött
a francia köztársaságpártiak a köztársasági értékrend
megerősítését, annak alkotmányi, törvényi infúzióra való
kapcsolását tartották létfontosságúnak. Ez teljesen érthető,
ha a nagy francia forradalom társadalmi vívmányai csak harmadik
nekifutással tudtak véglegesen érvényt szerezni Franciaországban.
A köztársaság melletti elkötelezettséget végleg meg kellett
erősíteni a francia polgárokban. Erre legjobban a köztársasági
értékrend törvényi megerősítése szolgált, melyet az alkotmányban
is erőst lefektettek.
A köztársasági
értékrend polgárok tudatában való legszélesebb körű
elterjesztése azóta nemcsak ahhoz szolgál, hogy mindennemű királypárti
vagy diktatórikus eszmét kiküszöböljön a honi franciák
tudatából, de arra is, hogy a gyarmatbéli buddhista, muszlim,
animista stb. vallású Franciaországba özönlő polgárok
Francia Köztársaság iránti lojalitását építse ki. Amolyan
olvasztótégely ez a Francia Köztársaság kezében, melyben
Buddha és Allah, kereszt és félhold együvé, köztársasági
polgári erénnyé hivatott egybeolvadni.
A 19. századi
francia royalista és köztársaságpárti eszmék háborújából
született 1905-ös törvény száztizenkét év utáni kihatása
ez napjaink Franciaországára, annak mozgásban lévő társadalmára.
Tulajdonképpen ma miről van szó? A vallások, a vallásoktól
elhatárolódó francia állameszme, és a szabadgondolkodók,
szabadelvűek eszméjének élettérért folyó harca ez. Egyik
sem enged a negyvennyolcból és életteret próbál magának
teremteni, illetve azt megvédeni, legyen ilyen-olyan vallásról,
magáról a francia állameszméről vagy a szabadgondolkodókról
szó. Ezen eszmei harc viszont, egyre több embert sorakoztat föl
maga mögé. Ez a határok nélküli Európában olyan természetű
és méretű társadalmi kéregmozgásokhoz vezethet, melyek
meghaladhatják akár a közös Európa eszméjének összetartó
erejét is.
Jancsó Badacs Károly
|