vissza a főoldalra

 

 

 2017.12.15. 

SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT RENDEZVÉNY (DECEMBER 1. SEPSISZENTGYÖRGYÖN)

Zavargások nélkül zajlott a román nemzeti ünnep tiszteletére szervezett sepsiszentgyörgyi rendezvény, a belvárosi eseményre azonban rányomta bélyegét az Új Jobboldal Párt (Noua Dreaptă) tagjainak, szimpatizánsainak jelenléte. A szélsőséges nacionalista alakulat érkezése okán igen fokozott rendfenntartói, illetve csendőri jelenlét jellemezte az ünneplést. Péntek reggel a belvárosi ortodox katedrálisban egyházi ceremóniával kezdődött a megyeszékhelyi rendezvénysorozat, ezzel egy időben pedig sok rendőr és csendőr – egyenruhában és civilben – sorakozott fel a központban, különösen a Székely Mikó Kollégiumtól a katolikus templomig tartó szakaszon. Utóbbi szomszédságában még a parkolót is lezárták, ide várták ugyanis az Új Jobboldal képviselőit, szimpatizánsait. Bár napokkal korábban a közösségi médiában közzétett felhívásukra mintegy 1900-an jelezték, hogy Sepsiszentgyörgyön ünnepelnek, december elsején azonban tíz-tizenkét gépkocsit irányítottak a számukra kijelölt parkolóba, értesülésünk szerint kilenc megyéből – köztük Hunyad, Temes, Argeş, Maros, Konstanca és Bukarest – mintegy hetvenen, zömmel fiatalok érkeztek meg végül.

Román nemzeti lobogók és párt­zászlók alá sorakoztak fel, magukkal hoztak egy nagy méretű trikolórt is, amelyet kifeszítve vittek végig a város utcáin, menetük élén, hatalmas banneren azt hirdették: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Rendfenntartók kíséretében érkeztek, s a rendezvény egész idején, illetve távozásuk pillanatáig figyelték és követték megnyilvánulásaikat a hatóságok, sokan filmezték és fényképezték őket.

 A Mihai Viteazul-szoborcsoport köré szervezett ünnepséget megelőző felvonulás a katedrálistól indult, az Új Jobboldalnak azonban csak percekkel később, a hivatalos menet után volt lehetősége elindulni, és mondhatni csendesen haladtak a Székely Mikó Kollégiumig, az iskola előtt azonban harsány bekiabálásaiktól lett hangos az utca. Románia nemzetállam!, Hargita és Kovászna román föld!, A román nyelv az egyedüli úr! – skandálták végig a belvároson az évekkel korábban is hangoztatott szlogeneket vezetőjük, Tudor Ionescu ügyvéd buzdítására. Közben hazafias dalokat énekeltek, s még mielőtt a központi rendezvény helyszínére értek volna, a Kónya Ádám Művelődési Háznál azt is kiabálták: Börtönt az autonómiáért! (Autonomie, puşcărie).

 Kitartóan szitáló esőben a szoborcsoportnál pár száz ünneplő, köztük több kisgyermekes család fogadta a hivatalos menetet, a díszegyenruhában felsorakozó katonákat és rendfenntartókat, miközben az Új Jobboldal tagjait a tér könyvtár felőli részére kísérték. Az egyházi képviselők imáját és beszédét követően Sebastian Cucu kormánymegbízott szólt az ünneplőkhöz, majd felolvasta Mihai Tudose kormányfő üzenetét, és a védelmi tárca államtitkára, Kovászna megye korábbi prefektusa, Codrin Munteanu is köszöntötte az egybegyűlteket, az egyesülés centenáriuma kapcsán történelmi vonatkozású adatokat elevenítve fel beszédében. Az Új Jobboldal menetéhez tartozók csatlakoztak a koszorúzásokhoz, bekapcsolódtak az ünnepséget követő hórába, majd a hivatalosságok távozását követően kifeszítették nagy lobogójukat a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt és felsorakoztak köré, vezetőjükkel előtérben, hosszú percekig fényképezkedtek, és elénekelték a közismert dalt: Mi románok vagyunk, itt örökké urak (Noi suntem români, aici pe veci stăpâni). A felügyeletükkel megbízott csendőrök az Erzsébet parkon át vezették és kísérték őket vissza járműveikhez. A déli harangszóra kiürült a román nemzeti ünnep helyszíne.

 Székelyekkel ünnepeltek volna

 Pénteki látogatását megelőzően a párt közleményt juttatott el a médiának, amelynek címében arra utalnak, hogy december elsejét Sepsiszentgyörgyön a székelyekkel ünnepli az Új Jobboldal. Az Evenimentul zilei által közzétett dokumentum elején azonban a szélsőséges politikai alakulat a nemzeti ünnepet évente megelőző és azt beárnyékoló provokációkat teszi szóvá, egyebek mellett azt, hogy egy RMDSZ-képviselő Magyarország zászlóját szerette volna felhúzni Sepsiszentgyörgy központjában, illetve azt, hogy Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke éppen akkor tartózkodott Barcelonában, amikor a katalán függetlenségi népszavazás zajlott.

 Az Új Jobboldal úgy véli, az ilyesfajta cselekedetek révén „az a céljuk a szeparatistáknak, hogy feszültséget keltsenek a románok és székelyek között a legfontosabb nemzeti ünnepet megelőzően. Ezért az Új Jobboldal Párt arra buzdítja a Hargita és Kovászna megyei románokat, hogy mellőzzék a hasonló üres provokációkat. Ugyanezt tanácsoljuk a székelyeknek is, akik őseit századokon át sanyargatták a magyarok, akik az elmagyarosítás révén akarták felszámolni ezt az etnikumot” – írják.

 „A székelyek ősei jó viszonyban voltak Moldva és Havasalföld uralkodóival, több alkalommal szövetségesei voltak Ştefan cel Marénak, Petru Rareşnek vagy Mihai Viteazulnak. A székelyeket – akik már nem is tudják, kicsodák valójában, kik nyomták el a történelem során, ahogyan azt sem, kik tettek jót velük – arra emlékeztetjük: nem a románok ölték meg a székely Dózsa Györgyöt, aki Erdély felszabadító lázadást vezetett a magyar iga alól. Nem a románok kínozták meg barbár módra és végezték ki tüzes trónra ültetve! Nem a románok nemzetlenítettek el, ahogyan nemzeti identitásotokat, nyelveteket és ábécéteket sem a románok lopták el! Nem a románok magyarosítottak el!” – olvasható az Új Jobboldal Párt közleményében, amely felhívással zárul: „Gyertek hát december 1-jén Sepsiszentgyörgyre Mihai Viteazul uralkodó – aki mellett őseitek Călugăreni-nél és Sellemberknél harcoltak – szobrához! Gyertek, örvendjünk együtt Erdélynek a román anyaországgal való egyesülése 99. évfordulóján!”

 

Demeter Virág Katalin / Háromszék