vissza a főoldalra

 2017.02.03. 

Nem a PISA-felmérés miatt kell átfogalmazni az oktatás céljait

Az eredményeknek nincs sok közük azokhoz a tantervekhez, amelyeket az egyes országok előírnak

Tesztekből nem lehet egyértelműen lemérni a tudást – közölte szerkesztőségükkel Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, aki szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen közismereti tananyagtartalmat adjanak át a gyerekeknek, és milyen módszereket alkalmazzanak az iskolákban a tanárok.

 A Köznevelési Kerekasztal nemrég foglalkozott először a PISA-felméréssel, ami egy hónapja közbeszéd tárgya. Valóban ennyire kritikus a helyzet?

 –Amennyiben azt nézzük, hogy miként teljesítettek a magyar diákok az OECD –országokhoz képest, illetve a mostani mutatókat összevetjük a korábbi évekével, akkor egyértelmű, hogy az eredmény nem jó. Ha árnyaltabban nézzük a teljesítményeket, és nyilván alapos elemzések születnek, akkor azt is megtudhatjuk, mi az oka ennek, illetve mitől lehetne jó ez az eredmény. Jelenleg a háttér információk alapján annyit tudunk, hogy a PISA-felmérést attól függetlenül állítja össze egy nemzetközi kutatócsoport, hogy figyelembe vennék, az egyes országokban, milyen képzés folyik és milyen módszerekkel, s az egyes korosztályokban mit kell tudniuk a diákoknak. Ezt a felmérést az alapján állítják össze, hogy várhatóan miként alakulnak a munkaerőpiaci elvárások, és ehhez milyen készségek kellenek. Ez nyilván nagyon fontos, de egyben igen bonyolult dolog, nem tudom, hogy a PISA ezt jól tudja-e mérni, de ez az alapvető célja. Magyarországon viszont a Nemzeti Alaptanterv által előírt, a kerettantervek által megfogalmazottakat, a helyi tantervekben kidolgozott követelmények alapján oktatnak. Így kijelenthetjük, hogy az eredményeknek nincs egyértelmű összefüggése a mérésben nyújtott teljesítmény és az előírt iskolai munka között. Az is problémákat okozhat az adatok feldolgozásnál, hogy 15 éves korban a diákok mennyi időt töltöttek az iskolarendszerben – hiszen ez országonként eltérő lehet. A magyar diákok többsége ekkor 9.,  vannak 7., 8. és akár 10. évfolyamosok is. Néhány más államban a 15 évesek már 10. évfolyamosok, így van némi előnyük. Az iskolai munka és a PISA-felmérés eredményei között teljes egyenlőségjelet húzni eléggé szerencsétlen dolog.

 Csupán tesztekből le lehet mérni a tudást?

 –Egyértelmű, hogy nem lehet csak a tesztekből lemérni a tudást. Ráadásul ezeket 15 évesek, még az iskolarendszerben több évet tanuló diákok írják. Viszont az eredményből le lehet vonni következtetéseket, és át lehet fogalmazni az oktatás céljait. De nem a PISA-felmérés miatt kell ezt megtenni. El kell gondolkodni azon, hogy mit várunk el az iskolarendszerből kikerült fiataloktól. Azoktól, akik esetleg sajnos már az alapfokú képzés után kikerülnek a rendszerből, motivációs célok nélkül, s azoktól, akik a gimnáziumot végzik el, vagy a szakképzésben vesznek részt.

 Csak Magyarországra jellemzőek a rossz mutatók, vagy más európai államokra is?

 –Természetesen nem egyedi eset hazánk rosszabb teljesítése. Az eddig jobban teljesítő országoknál is tapasztalható visszaesés, máshol meg javuló tendencia jellemző. Az igazán sikeresek alapvetően a távol-keleti, egyes balti országok voltak. Ott biztos más módszerekkel dolgoznak az iskolákban, és biztos, hogy a közismeret és a képességfejlesztés közti arányok is eltérőek, mint nálunk. Ezen szerintem idehaza is érdemes lenne gondolkodni. A sokat említett Finnországban pedig egyesek szerint azért teljesítettek rosszabbul a diákok az előző méréseikhez képest, mert ott „átestek a ló túlsó oldalára”, s gyakorlatilag teljesen kiiktatták a rendszerből közismereti és lexikális tudás átadását. Tehát az arányok helyes megtalálása lenne a legfontosabb.

 Mit gondol, ki vagy mi felelős leginkább a rosszabb teljesítményért? Egyesek szerint le kell mondani a miniszternek, a szakállamtitkárnak, mások pedig a pedagógusokat, vagy a szülőket hibáztatják.

 –Nem szeretnék felelősöket keresni, mert nem a PISA-mérés eredménye alapján kell ítéletet mondani vezetőkről, tanárokról, diákokról. A mindenkori ágazat-irányítás felelőssége: a szakemberekkel egyeztetve meghatározni a magyar közoktatás célját – a kerekasztal tárgyalásokon, és az adott munkacsoport megbeszélésein is ebbe az irányba haladnak a tárgyalások. A mindenkori pedagógustársadalomnak pedig a legjobb tudása szerint a szakemberek által kidolgozott, és aztán reményeim szerint széleskörű közmegegyezést élvező feladatokat kell minél jobban, nagyon komoly munkával megoldania. Tehát ostobaság azt hangoztatni, hogy mondjon le a miniszter, bocsássuk el a pedagógusokat, és minden diák süllyedjen el szégyenében. Sokkal higgadtabban kell végiggondolni a dolgokat, és meg kell keresni azokat a módszereket, melyek eredményesek lehetnek. Ezért meg kell határozni, hogy mi a magyar közoktatás célja, és ehhez kell megteremtenie a politikának a szükséges gazdasági és szakmai feltételeket.  

Többször hangoztatta, hogy csökkenteni kell a közismereti törzsanyagot. Ezt hogyan képzeli el a gyakorlatban?

 –Úgy gondoljuk, hogy alsó tagozatban nem lehet a fő cél a lexikális ismeretanyag átadása. Csak annyira kell megjelennie, amennyire az alapkészségek fejlesztése szükségessé teszi. A pedagógus kar véleménye, hogyha a kisdiákok jól tudnak írni, olvasni és számolni, akkor a későbbiek során nagyon sok mindent meg lehet nekik tanítani. Ha ezek az alapok hiányoznak, már nem pótolhatóak – nem lesz rá idő, sem lehetőség. Felső tagozatban is a tartalomnak, a közismereti anyagnak, a lexikális ismereteknek inkább a fejlesztés hátterét kell szolgálnia , de már más arányokkal. Tehát a képességek továbbfejlesztéséről szóljon felső tagozatban az iskolai tevékenység. Így lesz reményeink szerint, az olvasásból szövegértés, a számolásból problémamegoldás, az írásból szövegalkotás. A megjelenő képességek ebben a korban már lehetővé teszik azt a bővebb ismeretszerzést, amit kitűzhetünk célként, és több lexikális anyag átadására kerülhet sor. Ha mindehhez az ágazat vezetői biztosítják a megfelelő feltételeket, akkor sokkal eredményesebb lehet a közoktatás.

 Az első és a második osztályban van lehetőség a 30 perces órákra. Ez elég arra, hogy két év alatt megtanítsák a nebulókat az írás, olvasás, számolás alapjaira?

 –Biztos vagyok benne, de csak akkor, ha az ön által említett alapkészségek fejlesztésére kell koncentrálnia a pedagógusnak, hogy ezeket pontosan megtanítsa. És nem arra kell figyelnie, hogy már első osztályban decemberre írjanak, olvassanak a kisdiákok. Ugyanakkor ez például most sem az oktatási ágazat elvárása, inkább talán egyes a szülőké. Ráadásul sokan úgy kezdik az első osztályt, hogy nem ismeretlenek számukra a betűk, és a számok. Ezért nincs könnyű helyzetben korunk tanítója, hogy egy viszonylag vegyes tudású csoportot egységesen kezelve úgy tanítson, hogy senki ne unatkozzon, de ne is legyen túl gyors az oktatás tempója. Ezt a 30 percet mi úgy értelmezzük, ahogyan államtitkár úr is sokszor megfogalmazta: nem arról van szó, hogy csak félórásak a tanórák. Tudjuk, hogy a gyerekeknek már alsó tagozatban is öt-hat tanítási órájuk van. Ennyi alkalommal 45 percig képtelenek végig koncentrálni. A 30 perces óra lényege, hogy a tanító mindig észreveszi a saját csoportján, hogy mikor lankad a gyerekek figyelme. Akkor megtörik az órának az eddig szokásos ritmusát beszélgetéssel, énekkel, mozgással. Ez természetes kellene, hogy legyen, és legtöbb helyen így is van főleg az első és második osztályban.