vissza a főoldalra

 

 

 2017.02.10. 

Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma

A cél, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen

Fontos alapelv a választás szabadságának biztosítása a kisgyermekes szülők számára. Számunkra a munkába visszatérő kisgyermekes egyenértékű a gyermeke otthoni gondozását választó szülővel – szögezte le Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hozzátette: „a hat éven aluli gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága alacsony hazánkban európai összehasonlításban, a hat éven felüli gyermeket nevelők körében viszont az EU-s átlagot is meghaladó mértékű.”

 2014-ben a gyed extra bevezetése újabb mérföldkő volt a családtámogatások történetében. Lássuk a számokat: eddig mennyien igényelték ezt a támogatási formát?

 – A gyed extra újdonságát az jelentette, hogy megadta a választás szabadságát. Mivel a gyes 2010 óta ismét három évig jár, dönthet úgy a szülő, hogy él ezzel a lehetőséggel, és három évig otthon marad gyermekével. A gyed extra óta azonban már azt is megteheti, hogy a féléves gyermek nevelése mellett munkát vállal. A lehetőségen van tehát a hangsúly, ennek az intézkedésnek nem az méri le sikerét, hogy hány édesanya tért vissza a munkahelyére röviddel a szülés után. Ezzel együtt népszerű a lehetőség, a bevezetés évében 47 ezren, 2015-ben 59 ezren, tavaly pedig az előzetes adatok alapján már közel 70 ezren igényelték a támogatási formát, tehát egy kifejezetten hiánypótló lépésnek bizonyult.

 A gyed extra célja, hogy egyre többen menjenek vissza dolgozni a gyereknevelés mellett?

 – Határozottan nem. Ahogy mondtam, a mozgásteret növeljük. Amikor egy fiatal pár családalapítás előtt áll, bizony fontos lehet, hogy később hogyan tudják a munka–család egyensúlyt megteremteni. A gyed extra egy többelemű intézkedéscsomag. Összefoglalóan, a gyermeket vállaló, gyermeket nevelő szülőknek kíván még fokozottabb támogatást, nagyobb választási szabadságot és nagyobb anyagi biztonságot nyújtani. Ezen belül egyrészt azoknak segít, akik kisgyermekük nevelése mellett akár rész-, akár teljes munkaidőben vissza szeretnének térni munkahelyükre, vagy vállalkozásukat szeretnék tovább folytatni. Egyik eleme, hogy ha a szülő elkezd dolgozni, akár már a gyermek féléves korától, párhuzamosan továbbra is részesülhet gyedben, illetve gyesben, tehát a fizetést és az ellátást egyaránt felveheti. Ezzel a lehetőséggel 2015-ben több mint 30 ezren, tavaly pedig becsléseink szerint már mintegy 40 ezren éltek. Korábban még sajnos nem ez volt a helyzet, az akkori családtámogatási rendszer az anyákat választás elé kényszerítette, hogy vagy a fizetését veszi fel, vagy az ellátást; a kettőt együtt nem lehetett. Tehát a szülő vagy visszament dolgozni és lemondott a juttatásról, vagy kényszerűen otthon maradt, így viszont a fizetéséhez nem jutott hozzá. Mindenki csak rosszul járhatott tehát, ezt a dilemmát oldotta meg a gyed extra, amely az adott élethelyzetéhez mérten a legteljesebb választási lehetőséget biztosítja minden kisgyermekes szülőnek.

 Konkrétan kiket támogat a gyed extra?

 – Az előbb említett szülők mellett jobban járnak azok is, akik egyszerre több, 3 év alatti kisgyermeket nevelnek, tehát előző gyermekük után 3 éven belül vállalnak újabb gyermeket. Ők most már mindkét, sőt egyes esetekben akár mindhárom kicsi után együttesen megkaphatják a családtámogatási ellátásokat, a csecsemőgondozási díjat (csed), a gyedet, vagy a gyest. A korábbi szabályozás ezt nem tette lehetővé, hanem mindig csak egy, a legfiatalabb gyermek után engedte meg az ellátás igénybevételét: ha tehát újabb gyermek született a családba, akkor az idősebbik testvér után meg kellett szüntetni az ellátás folyósítását, és így tovább. A szülők tehát abban voltak érdekeltek a korábbi rendszerben, hogy minél később, legalább háromévente szüljenek, mert akkor tudták maximálisan kihasználni az egyes gyermekek után járó juttatásokat. Ennek az igazságtalan szisztémának szintén véget vetett a gyed extra: ma már minden gyermek egyformán számít, mindegyikük után jár az ellátás, és a szülők sem kényszerülnek halogatni a kistestvér vállalását. A harmadik kedvezményezett csoportja a gyed extrának a felsőoktatásban tanuló, vagy frissen végzett diplomás fiatalok, akik gyermeket vállalnak. Mivel sokan vannak közülük, akik a tanulmányaik alatt nem vállaltak munkát, így a biztosításhoz kötött, magasabb összegű családtámogatási ellátásokra nem szerezhettek jogosultságot, csak a jóval szerényebb, havi 28.500 Ft összegű gyesre. A gyed extrával ezért bevezettük számukra az ún. „diplomás” vagy „hallgatói” gyedet, így akik legalább két féléve tanulnak egyetemen, főiskolán, vagy legfeljebb egy éve szerezték meg a diplomájukat és gyermeket vállalnak, azok a szülés után egy évig a normál gyedhez képest ugyan alacsonyabb, a gyesnél viszont jóval magasabb összegű ellátást kaphatnak, hiszen ennek mértéke, attól függően, hogy alap- vagy mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben vett részt a hallgató, idén akár bruttó 89 vagy 113 ezer forint is lehet. Ez már biztosabb alapokat jelent ahhoz, hogy egy fiatal pár vállalja a családalapítás, gyermekvállalás jelentette kihívásokat.

 Olvasónk kérdését tolmácsolom: „most csed ellátásban részesülök. 40 órás munkaviszonyom mellett korábban alanyi adómentes egyéni vállalkozást folytattam. Gyermekem féléves korától szeretnék vállalkozásomban újra keresőtevékenységet folytatni, azonban főállásomban nem szeretnék a gyermekem 2 éves koráig dolgozni. Azzal kapcsolatban kérném szíves tájékoztatását, hogy vállalkozásom mellett gyed extra vehető-e igénybe? A munkáltatómnál meg kell-e szüntetnem a munkaviszonyomat, vagy maradhatok fizetés nélküli szabadságon?”

 – Természetesen a gyed extra erre az esetre is vonatkozik, tehát a gyermek féléves kora után mindenfajta keresőtevékenység – akár munkaviszony, akár vállalkozói tevékenység – mellett igénybe lehet venni a családtámogatásokat, jelen esetben a gyermekgondozási díjat. Az, hogy az olvasói kérdést beküldő anyuka munkaviszonyát továbbra is szüneteltetné és csak a vállalkozói tevékenységét „éleszti fel” újra, nem befolyásolja a jogosultságot, hiszen a biztosítási jogviszony is továbbra is fennmarad, így egyszerre veheti fel az ellátást és a vállalkozásából származó jövedelmet.

 Az egyik ellenzékivé vált lapban olvastam a következőt: „bár áttörést vártak tőle, szinte semmilyen eredményt nem hozott a nők foglalkoztatásában a gyed extra. A munkabér mellett járó pluszpénz az utóbbi egy évben nemhogy nem ösztönözte munkába állásra a kisgyermekes édesanyákat, de még tízezer fővel nőtt is azoknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy inkább otthon maradnak a gyermekükkel.” Mi erről államtitkár asszony véleménye?

 – A gyed extra esetében a fontos alapelv a választás szabadságának biztosítása a kisgyermekes szülők számára. A mi olvasatunkban a munkába visszatérő kisgyermekes egyenértékű a gyermeke otthoni gondozását választó szülővel. Hazánkban a hat éven aluli gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága valóban alacsony európai összehasonlításban, a hat éven felüli gyermeket nevelők körében viszont az EU-s átlagot is meghaladó mértékű. Ugyanakkor a hat éven aluli gyermeket nevelők körében is nőtt a foglalkoztatás az elmúlt években. A három éven aluli gyermeket nevelő 25–49 éves nők foglalkoztatási rátája a 2010. évi 12,4%-ról 2015-re 14,8%-ra emelkedett (mintegy 20%-kal). A növekedés elsősorban a gyed extra bevezetése, 2014 óta jelentkezett: míg 2010–2013 között stagnált a foglalkoztatott kisgyermekes nők létszáma, addig 2014–2015 során bekövetkezett a már említett közel 5 ezer fős emelkedés. A kérdésben említett cikk állítása egyébként, mely szerint az utóbbi időben tízezer fővel még nőtt is azok száma, akik úgy döntöttek, inkább otthon maradnak gyermekükkel, nem felel meg a valóságnak. A KSH munkaerő-felmérésének időszakos adatai alapján ugyanis 2016 harmadik negyedévében 242 ezren voltak otthon családtámogatási ellátás igénybevétele mellett, ami 4 ezer fővel kevesebb, mint 2015 azonos időszakában, és 6 ezerrel kevesebb, mint 2013-ban, a gyed extra bevezetése előtt. Még úgy is, hogy egyébként az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a születésszám. Tehát a gyed extra igenis közrejátszott abban, hogy a szülők a gyermek gondozása mellett is minél többen válasszák a munkaerőpiacra való visszatérés lehetőségét, ha számukra ez a megfelelőbb.

 2016-ban mennyit költött kormány a gyes, a gyed és a csed (csecsemőgondozási díj) támogatásokra?

 – A gyed extrának is köszönhetően 2013-hoz képest tavaly 32 Mrd Ft-tal, 16,4%-kal többet juttattunk gyes, gyed és csed jogcímén a kisgyermekeket nevelő magyar családok számára. A minimálbér 15 százalékos emelése által, mennyivel jutnak több pénzhez a családok? A gyed maximális bruttó összege a minimálbér 15%-os emelésével párhuzamosan nő, így havi szinten tavalyhoz képest 23 ezer Ft-tal több támogatást kaphatnak a családok (155 400 Ft-ról 178 500 Ft). Ez mintegy 84 ezer családnak jelent komoly segítséget.

 A hallgatói gyedet mennyien veszik igénybe és milyen mértékben emelkedett?

 – A hallgatói gyedet igénybe vevő felsőoktatásban tanulók vagy friss diplomások száma is jelentős, a 2014-es 394 és a 2015-ös 473 főről becsléseink szerint tavaly már mintegy 520 főre emelkedett.

 

Medveczky Attila