2017.02.10.
Hiába,
hogy Ságvárinak a kommunista mozgalomban 32 neve volt, letartóztatásakor
a nyomozók pontosan tudták, hogy a Spitzer az igazi. Most a 2010
óta zsinórban szervezett megmozdulások futhatnak bármilyen néven
is, tudjuk, mindegyik mögött Soros és az SZDSZ chartá(r)sai bújnak
meg. Az köztudott, hogy a liberális alapvetően hajthatatlan, önképe
szerint tévedhetetlen és mindent jobban tud. Ez a hamis tudat
torzítja-e el vonásait, vagy így született, már megállapíthatatlan.
Egy biztos: annyi csúnya, rossz belsejű embert ritkán látni,
mint amikor ezek derékig beásva megjelennek a csatornák képernyőjén.
A gátlástalan és arrogáns viselkedés, az idegen-imádat
mellett a nép utálata és lenézése a politikusaikra, újságíróikra
egyaránt jellemző. Ezek azok a tulajdonságok, amikről szél
ellenében, falon keresztül is felismerhető a mai liberális.
Egy aljas terv szolgálatában
A Soros- és egyéb
idegen pénzen szervezkedők, függetlenül a kormányzás minőségétől,
az elért eredményektől már a választások másnapjától
folyamatos nyomás alatt tartották a kormányt, mert külföldi
kampánytanácsadóik és pszichológusaik szerint nyomás alatt könnyebben
követhet el hibákat. A rengeteg pénz és még Goodfriend úr
fizikai valójának bevetése sem szavatolta a kormánybuktatás
lehetőségét, viszont annak a célnak, hogy egy bizonyos körben
felizzított elégedetlenséget a sajtójuk által felszínen
tartsanak, megfelelt. Ennek az aljas tervnek a jegyében 2010-től
számtalan, ún. „civil mozgalom” ütötte föl a fejét, majd
ugyanilyen gyorsasággal eltűnt a süllyesztőben.
Egyszer érdemes
volna megvitatni, hogy mennyiben játszott szerepet a
„civilek” tömegmozgató képességének elenyészésében az
őket mozgató liberális vezérürük kisugárzása, akik új meg
új civil jelmezben jelentek meg, miután a korábbit sutba dobták.
2010 óta öltöttek már bohócruhát a rendvédelmi dolgozókra
hivatkozva.(Kónya, Árok, Szolidaritás) Létrehoztak
Facebook-csoportot Juhász Péternek, ez volt a Milla, szerveztek
diáktüntetést, HaHa-nak becézték, de múlt az idő, közelgett
a 2014-es választás. Le kellett vetni a sokféle civil hóbelevancot,
miután a választáson csak pártok indulhatnak. Bajnai kormányra
kerülését alapítványán keresztül az amerikai demokratákhoz,
végső soron Soroshoz is köthető CAP, mások mellett több százezer
dollárral támogatta. Eredmény: 2014-ben a nemzeti koalíció
ismét 2/3-ot kapott. Ezután jött Goodfriend úr és
megszervezte a soha nem létezett netadó elleni tüntetést és
bedobta a korrupció elleni fellépés szükségességét. Hogy a
nagy purifikátor közbenjárására bizonyos szervezetek által
kik és mi módon lettek „elkapva”, az a dolog titkos természetéből
eredően bizonyíthatatlan, de hogy hol történtek gyökeres és
érthetetlen változások, megmagyarázhatatlan pálfordulások,
az nyilvános. Általános vélekedés, hogy Simicskát három
dolog vezérli: először a bosszú, másodszor a bosszú és még
valami. Simicska 1999-ben nyilatkozta az SZDSZ céltáblájává vált
felesége édesapja, és a saját apja halála kapcsán: „Megöltétek
az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!”
Mennyire életszerű, hogy ugyanő önszántából a
„gyilkosok” szolgálatába állítja a teljes médiaportfólióját?
Mint ismert a Hír TV már leszerződtette Kálmán Olgát. Ma a
Fidesz elleni támadások központja a Hír TV. Egy egész csorda
gyűlt egybe ott s a legvadabb nemzetellenes szereplők részvételével
szítják a gyűlöletet. Minden műsoruk alaphangneme a
Fidesz-ellenesség, Orbán szidalmazása mellett egy Vona nevű nímand
népszerűsítése folyik, mert Vona az SZDSZ számára ágyaz. A
Jobbikban nincs államvezetésre alkalmas ember. Meg kell nyeretni
vele a választást, aztán – vagy közben – meg kell szállni.
Maga a mostani vezetőség fogja behívni a vezető kádereket –
Írta róluk Csurka István, még akkor, amikor Vona így beszélt:
Izrael számára csupán célország vagyunk, az Egyesült Államok
Izrael verőlegénye és Magyarország egy olyan állam, amelyet
Izrael meg akart szállni vagy már meg is szállt, és a Nyugattól
nem várható a választások tisztaságának a garantálása. Nem
mindenki dől be Washington és Tel-Aviv hazugságainak, vannak,
akik átlátnak a szitán. A földkerekségen egyetlenegy erő
van, amelyik hatásosan szembe tud szállni a métellyel, és ez
az iszlám, az emberiség utolsó védőbástyája az iszlám világ
maradt. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen
kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi
ellenfél.
Vona vajon önszántából
köpi szembe korábbi önmagát? Milyen pártelnök az, aki minden
korábbi szavát megtagadja, politizálás helyett cicákkal
dorombol, kiskutyákat simogat, lenyeli Terry Black állítólagos
sértegetéseit és önként felszámolja a korábbi, nem jelentéktelen
bázisának nagy részét, mégpedig Heller Ágnes és Haraszti
Miklós megelégedésére.
Vannak zsidók,
akik betegek lesznek, és nem tudnak aludni, ha meghallják Vona Gábor
gyűlöletbeszédét, ezért javasolom annak a zsidónak aki nem
tud a szélsőjobb miatt aludni, hagyja el az országot, és próbáljon
meg máshol aludni. A nyilas kuruc infón közzétették a mobilszámomat,
amin olyan üzeneteket kaptam, hogy: dögöltél volna meg az anyád
méhében te disznó!
Heller filozófusnő
ezzel együtt ma már a Jobbikot választaná.
czyla
|