vissza a főoldalra

 

 

 2017.02.10. 

Johannis kisebbségekre vonatkozó állításait bírálta Sógor Csaba az EP-ben

A Romániában élő nemzeti kisebbségek helyzetéről maguk a kisebbségek mondjanak ítéletet, ne a román állam első embere, aki megválasztása előtt többször leszögezte, hogy német származásúnak, de román érzelműnek vallja magát – erről beszélt Sógor Csaba az Európai Parlamentben, a testület február elsejei mini-plenáris ülésén.

Az RMDSZ EP-képviselője felszólalásában elmondta: Románia államfője, Klaus Johannis nemrég az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt azt állította, hogy Romániában modellértékű a nemzeti kisebbségek védelme, hiszen kisebbségi németként államfővé választották.

 Ezt követően Sógor Csaba hosszan sorolta a román államfő állítása kapcsán az ellenérveket, azokat a jogsértéseket, amelyeket a romániai magyar közösség az idők folyamán elszenvedett. „Nem hinném, hogy modellértékű az, hogy a több mint félmilliós német kisebbség mára pár ezerre apadt, hogy a csatlakozáskor megígért kisebbségi törvényt elszabotálták, hogy a kisebbségek anyanyelvhasználatát büntetik, szimbólumainak használatát és anyanyelvi oktatását korlátozzák, hogy a ’89 után töredékében visszaszerzett közösségi javait, ingatlanjait újraállamosítják, az 1918-as gyulafehérvári határozatban megígért autonómiát azóta is letagadják” – érvelt Sógor Csaba az EP-ben.

 Kihangsúlyozta: minden esetben az lehet a kisebbségek helyzetének fokmérője, hogy a közösség maga hogyan értékeli azt.

 

Közlemény

 

(erdely.ma)