2017.02.24.
Csurka István:
Élet a Gyurcsány-kormány és az egész rothadt álelit uralma
alatt
Szögezzük
le mindjárt: ilyen itt még nem volt. A magyarságból és a
magyarsággal együtt élőkből sok rosszat, sok szégyenletest
kitermelt már a történelem, de ilyen és ennyi aljasságot,
mint ezekből az Apró–KISZ-patkányokból, még soha. Keresztyén
aggyal ez követhetetlen. Verbális gyehenna itt még nem volt. (Vö.:
Konrád György: „a zsidó verbális nép, azért özönli el a
tévéket és a rádiókat”.)
Bűz,
gyehenna, rothadás, s mindez félvállról véve. Szenvedés, népnyomor
kinevetve, halálhörgés meg nem hallva. Könnyed médium-infernóban
élünk, de borzalmas, sötét, keserves mindennapokon vonszoljuk
keresztül magunkat. Senki nem tudja, nem is számolja, hány
fiatalember csapódott ki külföldre egy nagyobb darab kenyér
reményében, hány vész el örökre a nemzeti megmaradás számára,
az ötszázaléknyi újgazdagnak mindegy. A népfogyatkozás méretei
iszonytatóak, de semmi kormányzati intézkedés nem történik a
lefékezésére, sőt a reformnak mondott programokban elősegítik
a fogyást. A Gyurcsány-kormány tudatosan gyilkolja a népet. A
szakadék a törpe kisebbség, a felső tízezer és a leszakadó
zöm között nőttön nő. Mint egy tank, nyomakszik fel a dombra
az elsősorban a szegényeket sújtó infláció, a kormány
zsebeli befelé a pénzt, a szegényebbek pedig a röghöz kötöttség
állapotába kerülnek. Miközben iskolákat zárnak be a tanulóhiány
miatt, a tanítás költségeinek emelésével megfosztják az alsóbb
rétegeket a képzéstől s egyúttal a felemelkedéstől, az országvezetés
lehetőségétől. Minden idegen megszállásnak ez a fő módszere,
miután a gyarmatosítók a törzsökös, a hivatott, a plebejus
értelmiséget és a vezetőosztályokat már félretúrták vagy
kiirtották.
Ebben a helyzetben
és éppen ez ellen tiltakozva, a nemzetmentés különböző útjait
keresve, táborába hitet és erőt öntve a Fidesz több százezres,
mi pedig a Hősök terét megtöltő márciusi ünnepélyt,
tiltakozó politikai nagygyűlést tartottunk, miközben az
MSZP–SZDSZ-kormány elbújt. Egyedül a kátyús, kutyapiszkos,
combinós, majd négyes metrós alkalmatlanságát, korruptságát
kétségbeesetten ellentartani igyekvő Demszky merészkedett ki a
napfényre. Vesztére. A kormány és az egész rothadt álelit látványos,
hadászati kifejezéssel élve megsemmisítő vereséget
szenvedett el. Az utcákra és terekre kivonult, lelkesedésben összesereglett
sokadalmak nemcsak azt bizonyították, hogy a társadalom értelmes
többsége nem fogadja el a reformoknak álcázott népnyúzást,
az idegen célú zsugorítást, hanem azt is, visszamenőlegesen,
hogy a választási rendszerrel nagy baj van, és a Gyurcsány
kormány csak csalással juthatott felülre. Saját tudatipara
szerint ugyan zseniális, de senki, aki nép fia, senki, aki a
leghalványabban is értelmes, nem áll mögötte. Ez március
idusán kétségtelen ténnyé vált. S ha ehhez a térképre
rajzoljuk a hetek óta folyó útelzárásokat, az ország minden
vidékén, városában fellobbanó tüntetéseket, tiltakozásokat,
az itt-ott megjelenő kormánytagok záptojásos fogadtatásait, a
közhangulatot, a keserűség térképezhetetlen kitöréseit, a
kocsmák füstjében fogant szidalmakat, és sokszor sajnos a
megbomlott lelkek kitöréseit, azt láthatjuk, hogy a magyarság
fölé került egy kormány, amelyet az áleliten kívül jóformán
mindenki utál, mégis uralkodik. A gyehennás borzadálynak
azonban ez csak a fölső burka. Az undort és a félelmet a
szenvedők lelkében ennek a borzalomnak az úgynevezett kezelése
jelenti. Az a gazember hányavetiség, amivel átsiklanak a fájdalom
és a szenvedés tengerén.
Megbélyegezve, úgyszólván
az egész túlsúlyos balliberális médiumhálózat által, az egész
tudatipar által most a tömegeket megmozgató, a nemzet érdekében
felszólaló erkölcsi győztesek vannak. Azok rontották el az ünnepet,
akik a magyar megmaradásért kiálló, az igazságért szót emelő
gyűlésekre ki merték és ki tudták hívni a népet. S a nép a
hibás, a polgári tömeg, mert kiment a térre és szeretni merte
magyar hazáját. Ha valami félelmet tud kelteni, ez tud. Emberek
állnak dermedten: ez lehetséges? Számukra viszont ez történelmi
fordulat. Az ő beteges marxista szófűzésükkel élve: „új
fejezet”.
Ők most már nem
a háború veszteseit állítják bíróság elé, mint példának
okáért Nürnbergben és a népbíróságon Budapesten tették,
és nem „ex post facto” ítélettel akasztják fel áldozataikat,
hanem a jelen idő politikai harcának győzteseit akarják –
egyelőre – csak képzeletbelileg felkötni.
Gyurcsányt és
bandáját azért választotta meg pártelnöknek is az MSZP
kongresszusa, mert a Rákosi-féle fordulat évét ígérte övéinek.
Minden magyar életigénynek a korlátlan és büntetlen sárba
tiprását. A jelen időben és visszamenőleg is agyonütni és sárba
tiporni az ellenfelet azért nagy történelmi fordulat, mert
szemben áll a rendszerváltás óta folyó demokratikusnak látszó
gyakorlattal. A hamis rendszerváltás ugyanis nem büntetett sem
hóhért, sem kommunistát visszamenőlegesen, Gyurcsány azonban
ettől elhatárolja magát: ő már most azonnal és visszamenőleg
is bunkóz. Példája azt mutatja, hogy a liberálbolsi mint
elnyomó, igen tanulékony fajta. Tanult abból, hogy valamikor a
rendszerváltás idején engedte kihantolni és újratemetni a
szovjet hadsereg által levert, de erkölcsileg győztes magyar
forradalmárokat, a történelem legtragikusabb veszteseit, az
arccal földbe ásottakat. Ma az újraszerveződő Rákosi-rendszer
elevenen ás földbe minden ellenállót. Ma a győztes márciusi
seregszemlék résztvevői és vezetői azért vannak csak pellengérre
állítva, hogy előbb erkölcsileg legyenek földbe ásva, és
csak azután legyenek – lehetőleg a félrevezetett tömeg valóságshow-s
helyeslése közben.
Szögezzük le
mindjárt: ilyen itt még nem volt. A magyarságból és a magyarsággal
együtt élőkből sok rosszat, sok szégyenletest kitermelt már
a történelem, de ilyen és ennyi aljasságot, mint ezekből az
Apró–KISZ-patkányokból, még soha. Keresztyén aggyal ez követhetetlen.
Verbális gyehenna itt még nem volt. (Vö.: Konrád György: „a
zsidó verbális nép, azért özönli el a tévéket és a rádiókat”.)
Hetekig folyt az
elijesztés, a megfélemlítés: te kisember, te polgár, te
gyermekes anya, te családapa, ne menj ki a térre az ünnepen,
mert a szélsőjobb felkelést szít, felszedi az utcaköveket és
a fejedhez vágja. A rendőrség pedig kényszerűségből
visszacsap, és ugyancsak kényszerűségből, de most már humánusan
kilövi a szemed. Minden csatornájukból ez ömlött,
szervezetten körmönfontan, ellenpontozva, óvólag és féltőleg,
új negédességtől (mert az is van) csöpögően, balliberális
gusztustalansággal. Azok, akik karácsonykor vagy húsvétkor szívják
a fogukat a hosszú munkaszünet miatt, most majdnem egy egész
hetet töröltek ki az éhbérrel profitszerzés naptárából. Képesek
voltak azt hazudni, hogy ezekre a napokra minden vidéki szállodai
helyet lefoglaltak a menekülő budapestiek. Nesze neked,
panelprogram! Már ekkor undort keltett a kormány rendelkezésére
álló tévék, újságok nyúlós mindenre készsége. Láthatóvá
vált a szervezettség és a központból irányítottság.
Bevetették még azt is, hogy a gyermekeket, a fiatalságot távol
kell tartani a nemzeti ünneptől, mert ott tanítják meg őket káromkodni,
átkozódni, a „Gyurcsány takarodj!”-jal, vagy az „elkúrtad,
te böszmé”-vel, mintha bizony a Heti Hetesben és az ő egész
irodalmukban és úgynevezett újságírásukban nem volna uralkodó
az ocsmánykodás. A gyomorfordító embercentrifugázás azonban
lényegében hatástalan maradt. A békésen tüntetni akarók nem
ijedtek meg attól sem, hogy az Országgyűlés sürgősséggel
nem vette ki a gumilövedék-használatot a rendőrség kezéből,
sőt ügyesen feltámasztották Buci Gyurit – Marosánt –
dicstelenségéből, idézve ’56 decemberi szavait: „most már
lövetünk”.
A Soros György által
fenntartott „neoaquistica comissiós”, azaz „Új Szerzeményi
Bizottságos” televízióban a riporterek riportere, a nyeglék
nyegléje beszélgetést kezdeményezett három volt alkotmánybíróval,
akik finoman, tudóshoz illően minden érvétől megfosztották
őkelmét, és szinte szégyenkezve, hogy ilyesmit kell tenniük,
a lehető legtapintatosabban nevetségessé tették. Minthogy
azonban az értelem és a tisztesség nem diadalmaskodhat most
ebben a magyar hazában, jött ám erre a felmentés, egy magát történésznek
feldivattervező verbális alak, egy intézetvezető, és
al-nyegle szájából: a három tudóst, volt alkotmánybírót
szenilisnek merte nevezni. Itt tartunk. Nyílt, gátlástalan,
durva sértegetés, amely nemcsak annak szól, akire éppen ráförmednek,
hanem az egész magyar keresztény vezetőrétegre, amelyik útban
van. Ehhez kapcsolódik aztán a telefonlehallgatás, a kamerázás
az utcán, a bosszantás a rossz számlákkal, a telekspekuláció
és az izgatás ezer formája. Ez polgárháború.
Ünnepélyek után
aztán a bolsevik eszköztár egy másik, ha lehet, még
piszkosabb piszkos trükkjét vetették be: ünnepi estéjén tűzijáték
helyett közrendzavarást adtak elő. Két tűz közé fogták a
rendet, március idusát, a haza becsületét, és ripityára verték.
Titkosszolgáik és ügynökeik, beöltöztetett és kivetkőztetett
utcai harcosaik által az október 23-i előadásuk mai nyelven szólva
„lájtosított” változatát produkálták. Pofon, csonttörés
kevés volt, mert ezúttal rendőr vert rendőrt. Igazi ütést
csak az kapott, aki nem volt beavatva. A pesti utcán pedig mindig
található olyan papnövendék, aki nincs beavatva. Másnap aztán
ennek a balhénak a hírét borították rá a nemzeti oldal sikerére.
A reggeli hírek így aztán már nem arról szóltak, hogy ki mit
mondott és hány embert volt képes mozgósítani, hanem hogy
milyen eszközökkel és hogyan szorította ki a rendőrség innen
vagy onnan a zavargókat.
Azt kell
mondanunk, parádésan. A vizsgálódók és a nemzetközi
megfigyelők megállapították, hogy a rendőrök ezúttal,
hallgatva a jó szóra, viseltek azonosító jelvényt, viszont
most a zavargók nem viseltek ilyet. Ez hiba, de csak kommunikációs.
Nem viselhették, mert a „Z” jelű állambiztonságis, rendőri
vagy egyszerűen csak bértüntető és bérzavargó rendőri
azonosítóját még Kóka egyik vállalata se szállította le,
tekintettel arra, hogy jelenleg még a nagyobb hasznot ígérő
megrendelésekkel – vizitdíj-automata – vannak elfoglalva.
Bonyolult gyehenna
ez. De nagyon sötét. Mert közben az ország kirablása és
idegen kezekre átjátszása zavartalanul folyik. A döbbent
megfigyelőben felötlik a kérdés: nem a rablásról és az
idegeneknek való könnyebb átjátszás céljából rendezik-e
ezt az egész poklosdit? Az adósságunk növekszik, de a kötvényeinket
rendre felvásárolják a nemzetközi piacon. Kik?
Fogalmunk sincs,
de a nemzetközi sajtó az orosz befolyás növekedéséről beszél.
Korábban a Kommerszant című moszkvai lapot idéztük ugyanitt,
amely megírta, mennyire otthonosan mozog Gyurcsány Putyin környezetében.
Hogy ott, a Krímben vagy a Kremlben is kézen fogva jár-e Apró
(Klein) Antal unokájával, azt nem tudjuk, de amikor hazajön,
politikailag megerősödik, és akkor azonnal lába kél
valaminek. Például egy repülőtársaságnak az összes
vonalaival. Most, az ünnep előtti felhajtásban a Malévet vette
meg egy Abramovics. De ez így pontatlan, mert vétel valójában
nem történt, mivel a drága jó Ábrahámfi (később: Ábrahámffy)
– magyarítsunk, amíg lehet – ezentúl magyar adófizető is
lesz. Ha nem ragad rá a Kajmán példa, amit Medgyessy és más dúsgazdagok
honosítottak meg, amely szerint akinek nincs azonosítója, az
nem fizet adót. Mármint itt, a műveleti területen, ahol az
most a kérdés, hogy a Demszkyt megdobálók betartották-e a
demokratikus megdobálás szabályait, vagy az, hogy ha már ott
ácsorogtak, miért nem tettek vele valami hatékonyabbat? (Für
alle Fälle.)
Meg kéne alkotni
végre az új magyar gyehenna liberális játékszabályait.
Meddig és miért kell valakit vagy valamit ütni, pocskondiázni,
lehülyézni, és mikor kell neki lélegzetnyi pihenőt hagyni?
Nem üt-e vissza rájuk,
a pokol KISZ-bizottságára és a minden rendű és rangú Apró-Kleinekre,
ha egy perc szünetet se tartanak a magyarverésben és a keresztyénüldözésben?
Meg kéne ezt gondolniuk. Az sem valószínű, hogy műbalhéik,
titkosszolgálataik által szervezett álforradalmaik a végtelenségig
megelőzik és megakadályozzák a forradalmat, az igazit, amikor
nem lesz elég esernyőt tartani a magyar március ellen már ifjú
maoista korában fellázadó főpolgármester elé, mert már valódi
indulatból tör ki a valódi tett.
|