vissza a főoldalra

 

 

 2017.02.24. 

EGYENES BESZÉD

Az OLAF, az európai csalás elleni szervezet megküldte az SZDSZ–MSZP Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai által vezetett kormányainak és a Demszky által vezetett főváros és a 4-es metró esetét dokumentáló bűnügy részletes jelentését. Most, hogy lebukott a teljes balliberális oldal, mindenki szörnyülködik, hogy ekkora arcátlanságot még nem látott a világ. Holott ha úgy vesszük, ez náluk a mindenkor alkalmazott elvi szempont. Elviszem. Pont. Nem dolgoztak ki aprólékos technikákat, a 467 milliárdból fenti elv szerint mindjárt letartóztattak 252 milliárdot. Ebből 167 milliárdot effektíve elloptak, elcsaltak. 59 milliárdot még le sem papíroztak, ezért az OLAF azt javasolta, hogy azt adjuk szépen vissza mi, őhelyettük. Gond, probléma?

 Pénz kellett nekik, hát szereztek maguknak

 Először csinálják ezt? Nem. A Fekete János által intézett kölcsönökkel nem ugyanez volt a helyzet? Ők felvették, az alkotmányos költséget belőle maguknak eltették, a többit itt-ott eltapsolták, mi meg visszafizetjük. Ha jót akarunk. Ha csak nem a mocskos nyilas, fasiszta fejünkbe befészkelődött összeesküvés-elmélet vezet bennünket, meg az illiberális, antidemokratikus magyarkodási mániánk.

 Demszky, Gyurcsány, Medgyessy, Bajnai

 Különben is Demszky, az üzlet megkötésekor főpolgármester, nem lacafacázik, ügyvédet fogad legott, őt már mi hiába is kérdeznénk bármiről, nem válaszol, s az ügyvéd meg perrel fenyeget mindenkit, aki kételkedni mer ártatlanságában. Medgyessy Péter miniszterelnök meg azért ártatlan, mert a csalássorozat tető alá hozásának kezdetén neki közismerten rossz volt a viszonya az SZDSZ-szel és a főpolgármesterrel, valamint az őt megpuccsoló MSZP-s miniszterelnökkel, a ma már DK-s Gyurcsánnyal. Az olyan születetten tiszta alnokok, mint az MSZP-s Horváth Csaba és a DK-s Gy. Németh Erzsébet pedig zaklatottan visszakérdeznek: milyen medve? Bajnai Gordon, a következő miniszterelnök, eleve nem jöhet szóba. Ha, Ha, hát ő meg független! Sőt egyenesen civil! Ez a kormány meg épp a civilek ellen van. De lesz itt még (tanács)köztársaság!

 Drága Bolgár úr nem kíváncsi

 Ezért nem adnak sajnos magyarázatot semmire, mert kik voltak ők, honnan tudhatnák, hogy a metróépítés szerződéseinek negyed részét miért kötötték nyílt pályázat mellőzésével. Honnan tudhatnák ők, hogy ebben a kormányzat vagy a főváros akaratának vagy egyes fent nevezett személyek akaratának érvényesülése dominált. Ki meri feltételezni, hogy ezzel összefüggésben állhat az a tény, hogy a drágább ajánlatot adó pályázó nyert, és ahogy haladt az időben előre a maffiagyanús működés, a vastagon megszámolt építkezés költségvetése egyre csak nőtt.

Mint ahogy Demszky úr mondta volt, ő nekünk nem válaszol, drága Bolgár úr meg nem kérdezi, nem kíváncsi a szerinte szőrszálhasogató részletekre, ellenkezőleg, Csepreghy miniszterhelyettes számonkérésére készült fel. Saját bevallása szerint sem olvasta a teljes jelentést, csak úgy átfutotta, de a benne lévő tények nem voltak alkalmasak arra, hogy őt abban a hitében megingassák, hogy a mostani kormány a hibás. Miért nem úgy kommunikálta a kiterjedt csalás- és lopássorozatot, ahogy ő szereti. Az OLAF-jelentésből drága Bolgár úr csak azt olvasta ki, csak szajkózta szünet nélkül, hogy nem csináltak a szabad és demokrata elvtársak a kútba, csak a kávájára. És még ez sincs benne szó szerint a jelentésben!

 Vegyük észre: az egyenes beszéd a jövő útja

 Mindent összevetve drága Bolgár úr ezen a napon zaklatottnak tűnt. Kb. 50-szer mondta el, hogy miért nem mond semmit számára sem az OLAF, sem a jelentése. Ez az ő szempontjából persze érthető. Tudniillik ha valakinek édes egy komáiról éppen az általa imádott EU egyik szerve dokumentálja, hogy loptak, csaltak bűnszövetségben – attól tényleg nagyon ideges bír lenni a tiszta, korrupciómentes közéletnek olyan nagy híve, mint drága Bolgár úr. Aki nem ismerné, ez az ember képes hosszú évek óta a rádióműsorában azt bizonygatni, miért közérdek az ő rádiójának a fennmaradása. Ehhez képest a világhírű adó szerkesztő-műsorvezetője uszít a mai kormány ellen, gyakorta tüntetéseket szervez, közben megkíméli a saját közvéleményét a hosszú és fárasztó magyarázatoktól, amelyek a 167 milliárd ellopásának tényfeltárásával foglalkoznak.

 A dolgok egyszerűsödnek

 Drága Bolgár úr úgy közérdekű, hogy mi sem áll távolabb tőle, mint hogy a mostani ellenzék megpörkölődött alakjait számon kérje. Ha valaki figyeli az ellenzéki kommunikációt alakító és azt közvetítő orgánumokat, gyakorta maga is észreveheti a dolgok egyszerűsödését: Nem számít mennyit lopott Gyurcsány, nem érdekes, hogy ugyanazok készülődnének vissza a hatalomba Soros támogatásával, akik hosszú évekig nem tudtak mit kezdeni vele, a saját zsebük tömésén kívül. Messze ható, kézzelfogható károkat okoztak.

Vegyük észre: az egyszerű, egyenes beszéd a jövő útja. 167 milliárdot elloptak? Na és? A kormány a hibás.

 

czyla