vissza a főoldalra

 

 

 2017.02.24. 

Nem jött be az ellenzék igyekezete: Fico kormányfő marad

Nem sikerült az ellenzéknek az energiaár-botrány miatt leváltania Robert Fico kormányfőt. Fico leváltása mellett 60 képviselő szavazott a 130 jelenlévő közül a február 16-ai rendkívüli ülésen. A kormányfő tisztségben maradása mellett a Smer-SD, az SNS és a Most-Híd képviselői szavaztak, de a leváltása ellen voltak Peter Marček és Rastislav Holúbek független képviselők is. A rendkívüli ülés majd 12 órán át tartott, a vitában összesen 27 képviselő szólalt fel.

Az ellenzék azért szerette volna Ficót leváltani tisztségéből, mert véleménye szerint hátat fordított az embereknek, és hűtlen lett ahhoz a nyilvános ígéretéhez, miszerint garantálja a stabil energiaárakat.

 „Az energetikai társaságok igazgató- és felügyelőtanácsaiba a saját embereit ültette be, akik ezt követően példa nélküli módon becsapták az embereket. Ezt a csalást a kormányfő hosszabb távon fedezte és védelmezte, és mindenféle módon azt a képzetet igyekezett ráerőszakolni az emberekre, hogy a 2016-os évhez viszonyított több száz százalékkal magasabb energiaszámlák tulajdonképpen alacsonyabbak. Figyelmen kívül hagyta az ellenzék felszólításait a helyzet rendbehozatalára, az ellenzéki képviselőket, akik segíteni igyekeztek az embereken, nyilvánosan megalázta” – állt az ellenzéki képviselők indítványában.

 De az sem tetszett az ellenzéki képviselőknek, hogy Fico erőnek erejével elutasította a gazdasági miniszter, Peter Žiga (Smer-SD) leváltását, valamint a többi igazgató- és felügyelőtanácsi jelöltét is, akik az ellenzéki képviselők szerint nem a közérdeket védték.

 Úgy vélik, hogy a kormányfő ezzel a cselekedetével hűtlen lett a küldetéséhez, a választóinak tett nyilvános ígéretéhez, de Szlovákia többi polgárához is, miközben az ő érdekeiket kellett volna védelmezni.

 Grendel: Fico nem tiszteli Szlovákia alkotmányát

 Grendel Gábor (OĽaNO-NOVA) ellenzéki képviselő szerint Robert Fico a múltban ellenzéki képviselőként nem tiltakozott a rendkívüli ülések ellen, nem mondta, hogy azok feleslegesek.

 „Robert Fico előre jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte ellenzéki színházról van szó csupán. Én viszont azt gondolom, hogy az Ön részéről inkább álcázási manőverről van szó. Valójában azért tér ki az ülés elől, mert nincs energiája. Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy távozik az ülésteremből. Vagy a gyávaság jele ez, vagy az alkotmánnyal és a parlamenttel szembeni tiszteletlenségé” – üzente Grendel a kormányfőnek.

 Példaként azt is felhozta, hogy Robeert Fico ellenzéki képviselőként szintén rendkívüli üléseket hívatott össze a múltban, Iveta Radičová akkori kormányfő és Ivan Mikloš pénzügyminiszter leváltására.

 „Az Ön szövegei tehát arról, hogy az ilyen ülések feleslegesek, mert hogy úgysem váltunk le soha senkit, hogy ez csak bohóckodás, csak a valódi indok elfedésére szolgálnak, hogy miért nem ül itt közöttünk. Ilyen szövegeket csak akkor ad elő, ha hatalmon van. Amikor ellenzékben volt, a kormánytagok leváltására összehívható rendkívüli ülésre vonatkozó alkotmányos jog nem zavarta, és élt is azzal” – jelentette ki Grendel, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy Radičová ezeket „a leváltási kísérleteket végigülte a parlamentben”.

 Az energiaár-szabályzás területén nagy a rendetlenség

 Karol Galek (SaS) ellenzéki képviselő szerint az energiaár-szabályzás területén hatalmas rendetlenség van. A Robert Fico leváltásáról folytatott rendkívüli ülésen tett felszólalásában több nem rendszerszintű intézkedésre is felhívta a figyelmet, amelyekért véleménye szerint a kormánykabinet a felelős.

 „Itt vannak például a gázvisszatérítések, a nem rendszerszintű intézkedések egyik példájaként. Vagy Robert Fico szavazóknak tett teljesítetlen ígérete a stabil és csökkenő energiaárakról, de a hőenergiára vonatkozó rendelet is, ami majd még csak ezután lesz gond” – jelentette ki az ellenzéki képviselő.

 Galek szerint Robert Fico felelős a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal élére jelölt Jozef Holjenčíkért. „Azt, hogy az árak emelkedni fognak, már 2016 szeptemberétől tudta, és nem tett ellene semmit” – fogalmazott a képviselő, aki szerint ezért nem lehet Ficót támogatni.

 „Van értelme egy olyan kormányfőt támogatni, aki az energiaárak minden szintjén árt Szlovákiának, főleg az embereknek, aki a fogyasztói ezeknek az energiáknak? Én úgy vélem, hogy nem” – fűzte hozzá Galek a felszólalásában.

 Matovič szerint Fico elárulta a szociális demokráciát

 Igor Matovič ellenzéki képviselő szerint Robert Fico elárulta a aszociális demokráciát és a szociális érzelmet.

 „Engedte, hogy a legsérülékenyebbeknek olyan energiaszámlákat állítsanak ki, amelyek sok esetben ezer százalékkal magasabbak voltak. Elárulta az embereket, és ezért nem lehet többé kormányfő” – jelentette ki az ellenzéki indítvány előterjesztőjeként Matovič, a rendkívüli ülés bevezető felszólalásában.

 Matovič szerint az energiaár-botrányban klasszikus értelemben vett üzletről van szó, az energetikai társaságok szerveibe tisztán politikai vonalon ültetnek be embereket.

 „Nem hozzáértő embereket ültetett be oda, a puszipajtásait. Magántulajdont csinált az államból” – fűzte hozzá az ellenzéki képviselő, aki szerint a kormánynak és Robert Ficónak minimum tavaly decembertől már tudnia kellett az energiaár-emelésről, akkortól ugyanis már több média is foglalkozott vele.

 „Hosszú 49 napon át azonban hallgatott a kormányfő, pedig minden számítás, táblázat és grafikon a rendelkezésére állt, mégsem tett semmit. Hagyta, hogy a védence, Holjenčík beszéljen, a kormányfő pedig a gazdasági miniszterrel együtt egyszerűen fedezte őt. Fedezték a csalást” – fogalmazott Matovič.

 Fico: az ülés célja a konfliktuskeltés

 Robert Fico az ülés elején tartott felszólalásában kijelentette, hogy a rendkívüli ülés célja a konfliktuskeltés, és még nagyobb apátiába sodorni a nyilvánosságot a standard politikai pártokkal szemben.

 „Azzal fordulok a koalíciós képviselőkhöz, főleg a Sme-SD képviselőihez, hogy ne hagyják magukat ebbe belerángatni. Tudjuk, mire megy ki Igor Matovičnál és másoknál a játék. A káoszra a bomlasztásra, mert nincs más, amit kínálhatnának” – érvelt a kormányfő.

 Az energiaár-botrány margójára kijelentette, hogy a kormánykoalíció politikai nyomást gyakorolt a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatalra, és ennek a nyomásnak a hatására változtatták meg a döntésüket.

 Fico azt mondta, csak az alkotmánnyal szembeni tisztelet miatt jelent meg itt, de az indítványozókkal szemben nincs benne tisztelet. Matovič vádjaira, miszerint az energetikai társaságok szerveibe a kormány „tisztán politikai vonalon” ültet be embereket, úgy reagált, hogy éppen az ellenzék volt az, amikor 2010 és 2012 közt kormányon volt – tehát az SaS és Matovič is –, aki a saját embereit a kulcsfontosságú társaságok magas szintű tisztségeibe beültette.

 

(TASR, SITA/Felvidék.Ma)