vissza a főoldalra

 

 

 2017.01.13. 

Mintegy hatmilliárd forintból indulnak fejlesztések Nagykanizsán

A beruházások a térség gazdaságfejlesztését szolgáló Mura Programmal együtt munkahelyteremtésre és a munkahelyek megtartásra is alkalmasak

A helyi operatív program közel 7,9 milliárd forintos keretösszegéből több mint 5,8 milliárdról született már támogatói döntés, így Nagykanizsán a közeljövőben megindulhatnak az ipari parkot, a belvárost, továbbá intézményfejlesztéseket is szolgáló beruházások. Dénes Sándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere: a nagyobb értékű projektek közé tartozik a Zöld Város – Zöld Nagykanizsa elnevezésű program, amelynek keretében a belváros több terén megújulnak a zöldfelületek.

 A 2009-es stratégiai tervben még azt olvashattuk, hogy Nagykanizsa megyei jogú város az elmúlt években-évtizedekben a lehetőségeihez és adottságaihoz mérten rendkívül rosszul teljesített mind gazdasági, mind politikai, mind pedig társadalmi értelemben. Az elmúlt hét év alatt sikerült gyökeres változásokat elérni?

 – Elkészítettünk integrált településfejlesztési stratégiánkat, amelynek két nagyon fontos eleme volt: a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremés és a további fejlesztések segítségével az élhető város megteremtése. A két programelemmel széles társadalmi réteget szólítunk, illetve szólítottuk meg. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, és gondolom ez nemcsak Nagykanizsán, hanem más településeken is probléma, hogy nem könnyű a fiatalokat megtartani, illetve visszahívni. Erre a stratégiára építve dolgoztuk ki terület- és településfejlesztési operatív programunkat, amelyre 7,9 milliárd forintot kap a város, és e TOP-os fejlesztéseken már körülbelül 70%-át lehívhatjuk, ami 5,8 milliárdot jelent. Már támogatási szerződéseket írtunk alá több területen is. Ide tartozik az ipari park fejlesztése, a „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” elnevezésű program, amelynek keretében a belváros több terén megújulnak a zöld felületek, illetve fejlesztjük a fizetőparkolókat. Fejlesztjük a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézményhez tartozó idősek klubját és a házi segítségnyújtás rendszerét, továbbá a Ligetvárosban élő hátrányos helyzetű lakosok életlehetőségeit egészségügyi és szociális szolgáltatások biztosításával, valamint foglalkoztatási programokat valósítunk meg a hátrányos helyzetű és inaktív álláskeresők számára. A helyi TOP program már megvalósítható projektjeinek sorában szerepel két-két óvoda és bölcsőde korszerűsítése, a még hiányzó kerékpárútszakasz kiépítése a város legvonzóbb turisztikai célállomása, a Csónakázó-tó és a belváros között, továbbá a fogászati alapellátási rendelő, valamint egy felnőtt és egy gyermek háziorvosi rendelő, illetve a védőnői szolgálat helyiségeinek korszerűsítése. Ezek azok a beruházások, melyeket már előkészítettük, és a rájuk vonatkozó támogatási szerződéseket aláírtuk. 2017 elején kötjük meg a közbeszerzési szerződéseket, s utána indulnak a kivitelezések, hiszen a beruházásokat legkésőbb 2019 elejére be kell fejezni.

 Mielőtt a beruházásokról döntöttek volna, kikérték a lakosok véleményét?

 – Külön ebben a témakörben nem tartottunk fórumokat, de kikértük a civil szervezetek, az iparkamara véleményét.

 Mekkora az érdeklődés a befektetők részéről az ipari park iránt?

 – A jelenlegi ipari parkunkban körülbelül 10 hektárnyi kiadható területtel rendelkezünk. Ez nem nagy terület, van is rá érdeklődés, de még nem tudtuk kiajánlani. Mivel ez a 150 hektáros ipari park hamarosan megtelik, szeretnénk ipari területet bővíteni. Ezt a bővítést tartalmazza a TOP és a Modern Városok Programja is. Amikor az integrált településfejlesztési stratégiát elkészítettük, 500-600 hektárnyi iparterület feltárását terveztük, hogy ha olyan nagy beruházó érkezik, akinek 400 hektárra van szüksége, akkor arra is legyen helyünk. A Modern Városok Program keretében nemrég 3 milliárdos összeget szavazott meg a kormány Nagykanizsának, amely az ipari területfejlesztést szolgálja. Nekünk a TOP-ban hozzávetőlegesen 2,8 milliárd forintunk van, ami 57-58 hektárnyi terület közművesítését teszi lehetővé. Sajnos saját, önkormányzati területünk nincs erre a célra, így meg kell vásárolni a magánkézben lévő földeket.

 Ezek a beruházások kapcsolódnak a Mura Programhoz?

 – A Modern Városok Program keretén belül beszélhetünk az ön által említett programról. A belvárosban, a Fő tér északkeleti sarkában szeretnénk egy konferencia-központot építeni, ami a Mura Program központja lenne. Hiszen ez a program a Mura-vidékről, a környezetünkről szól. Kiemelendő, hogy nem csak saját városunkra gondolunk, mert a kanizsai beruházások a térségről is szólnak. Esetünkben a termékek feldolgozásáról beszélünk, és ha az élelmiszeripart fejlesztjük a térségben, akkor annak a központját nyilván egy nagyvárosban kell megvalósítani.

 

Medveczky Attila