|
 2017.01.13.
56-os Nemzetőr-szobrot
állítottak a XVII. kerületben
A Rákosmenti
56-os Alapítvány és a Rákoskerti Polgári Kör pályázatot írt
ki egy ’56-os Nemzetőr-szobor elkészítésére. A pályázatra
összesen öt képző- és alkotóművész jelentkezett, akik közül
Simorka Sándor nyerte el a szobor elkészítésének lehetőségét.
A Pest megyei Káván élő, rendkívül sokrétű képzőművészt
a nemrégiben felavatott szobor elkészítéséről és a
forradalom képzőművészetben való jelenlétéről kérdeztük.
– Hogyan szólt
pontosan a pályázati kiírás? Milyen elvárásokat támasztott
a kiíró?
– A pályázat
kiírása úgy szólt, hogy 1956-os nemzetőrt ábrázoló, részletesen
megmunkált, életszerű, egész alakos szobor szellemiségéhez
illő, akár narratív talapzatán álló alkotás legyen. Az is
szerepelt még a kiírásban, hogy a szobor anyagának mészkőnek
kell lennie. Ennek megpróbáltam megfelelni.
– Ez mit jelent
pontosan? A tervek elkészítéséhez fel kell készülni elméleti
szinten is?
– Természetesen
igen, hiszen ilyenkor szükséges egyfajta ismeretanyag, ami az
akkori öltözködési és egyéb jellegzetességekre, valamint a
történelmi háttérre vonatkozik. Felkutattam elég sok korabeli
fényképet, amelyek segítségével a vázlat eléggé hamar elkészült.
Az egyértelmű volt, hogy egy lóden- vagy ballonkabátos
fiatalembert kell megformálni, mégpedig nyakkendősen, amely
jelzi az egyetemi ifjúság vezérszerepét a forradalom kirobbantásában,
ami még akkor is közismert tény, ha pontosan tudjuk: utána aztán
persze mindenféle társadalmi réteg kivette a részét a harcokból,
és a forradalom végül az egész nemzet ellenállása lett.
Mivel nemzetőrszoborról van szó, így a férfialak vállán az
orosz típusú, dióverőnek becézett puska is ott kellett, hogy
legyen. Hiszen – és itt jön a történelmi ismeretek szükségessége
– a nemzetőrség a forradalom kitörése miatt szétszaladt
rendőrséget igyekezett pótolni, tehát vagyonbiztonsági
feladatokat is végeztek és az ellátási nehézségek leküzdésében
is részt vettek.
– Mennyi időt
vett igénybe a szobor elkészítése?
– A szobor
teljes elkészítési ideje tulajdonképpen egy év volt. Ebben
persze minden munkálat benne van és ezt az egy évnyi összes időtartamot
két részletben kell elképzelni. Az első fél év, még tavaly
nyáron, a váz, valamint az agyagmintázás után a gipszbe való
öntés időszaka volt. A tavalyi év végén a süttői kőbányában
megvásároltuk a magyar mészkövet, egészen pontosan süttői
szürke mészkövet, abból is a legvilágosabbat, a gazdabányait.
Idén április közepén kezdtem el immár a süttői mészkőből
kifaragni a végleges szobrot. Szeptember végére készült el az
álló figura, és az a kőszikla, amin áll. Ez a nyár most erről
a szoborról szólt. Végeredményben egy 230 centiméteres nemzetőralak
készült el, amely a talapzattal együtt 350 centiméter magasságú
alkotást jelent. A talapzatot jelentő sziklán a felirat így szól:
Az 1956-os nemzetőrök emlékezetére. A Pesti út felőli részen
pedig – szintén a sziklán – a nemzetőrök jelvénye látható,
rajta a jelszavukkal: „A néppel tűzön-vízen át”. Az egész
kompozíció egy kétlépcsős emelvényen áll. Feltétlenül
szeretném kiemelni, hogy a munkálatokat a Rákoskerti Polgári Kör
koordinálta, és megrendelőként ő vezényelte le azt, a szobor
létrejöttének anyagi alapjait pedig túlnyomó részben magánszemélyek,
56-os civil szervezetek és az 56-os emlékbizottság támogatta.
– Ön szerint
kellő mennyiségben készülnek az 1956-os forradalom és szabadságharcnak
emléket állító alkotások?
– Nem igazán érzem
illetékesnek magam abban, hogy erre a kérdésre feleljek. Véleményem
persze van, és azt hiszem, elmondhatjuk, hogy nem készülnek
kellő mennyiségben ilyen alkotások. Ebben a tekintetben mintha
nem volna meg a kellő respektje ennek a hatalmas, történelemformáló
eseménynek. Kiváltképp szembetűnik ez, ha mondjuk összevetjük
a magyar történelem más, jeles eseményeihez kapcsolódó alkotások
mennyiségével. Az is igaz persze, hogy az a történelmi távlat,
amely megvan a honfoglalás vagy mondjuk az 1848–49-es szabadságharc
kapcsán, 1956 esetében még objektív okok miatt nincs meg. Így
a reményünk meg lehet arra, hogy a helyzet javulni fog majd, de
szükség is volna arra, hogy érdemben javuljon.
– Önnek volna még
ötlete, szívesen készítene még ilyen jellegű alkotást?
– Természetesen
vannak elképzeléseim, és azt is el kell mondani, hogy meglehetősen
egyediek, mert a lyukas zászló, az avantgárd vaskefe és egyéb,
mások által elcsépelt, vagy olykor talán tudatosan is lejáratott
szimbólumok helyett egészen más elképzeléseim volnának. Ötleteim
tehát volnának, ám mégsem vagyok túlzottan derűlátó, hogy
ezek megvalósulnak-e valaha. Tapasztalataim ugyanis nem túl
kedvezőek. Gyakori eset, hogy egy-egy beadott pályázatra még
csak visszajelzést sem kap az ember, ami azért eléggé lehangoló,
pláne, ha ez nem egyedi eset. Ennek ellenére a reményt nem
szabad feladni, és én nem is adom fel, bízom abban, hogy ez
csak átmeneti állapot és záros határidőn belül javulni fog
a képzőművészek helyzete, megbecsülése. Éppen a rákoskerti
Nemzetőr-szobor példája mutatja, hogy vannak helyek, ahol az
egyszeri képzőművészt is komolyan veszik, és ahol ezért élményt
jelent dolgozni.
Kovács Attila
|
