vissza a főoldalra

 

 

 2017.01.13. 

A kormány és a gyógyszerészi kamara folytatja szakmai együttműködését

Az együttműködés keretében az idén megújítják a korábban kötött stratégiai partnerségi megállapodást - közölte Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta, az új stratégiai megállapodás többek között tartalmazni fogja a patikák ügyeleti rendszerének rendbetételét is.

Hozzátette: elmúlt években a kormány arra törekedett, hogy a kamara által megfogalmazott szakmai igényeket, elvárásokat a döntéshozatalban érvényesítse, és úgy módosítsa a patikai rendszert, hogy az jobban tudjon működni.

 Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta, az új stratégiai megállapodás többek között tartalmazni fogja a patikák ügyeleti rendszerének rendbetételét, és az egységes egészségügyi elektronikus tér keretén belüli e-recept zökkenőmentes bevezetését.

 Az államtitkár kitért arra is: "erős nemzeti ügynek" tekinthető az, hogy a jogszabályok szerint január 1-jétől a patikusi tulajdoni hányad meg kell hogy haladja az 50 százalékot a gyógyszertáraknál. Jelezte, csupán egyetlen gyógyszertár nem teljesítette ezt a feltételt. Hozzátette: a kormány szerint a gyógyszerellátás nem kiskereskedelmi, hanem egészségügyi tevékenység, és ennek egyik legfontosabb pillére a patikusi tulajdoni hányad emelése volt.

 Ónodi-Szűcs Zoltán beszámolt arról is, hogy a 2010-től megtett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően  16 milliárd forinttal magasabb a patikák jövedelemtermelő képessége, és hat év alatt a nagykereskedők felé fennálló tartozásuk a felére csökkent. Ez 2015. év végi mérlegadatok szerint 39 milliárd forint.

 Hankó Zoltán kamarai elnök közölte, a szakmai szervezet célja mindig a betegellátás legmagasabb szinten történő ellátása volt, beleértve a gyógyszerészi gondozást, a gyógyszeralkalmazás megvalósítását és a költséghatékony rendszer kialakítását.

 Mint mondta, a következő hónapok feladatai között lesz olyan, amelyik a kistelepüléseken működő gyógyszertárak megfelelő gyógyszerkészletét érinti, illetve azt, hogy minden kistelepülés patikájában legyen gyógyszerész, vagy az új ügyeleti rendszer kidolgozása.

 

(MTI, kormany.hu)