vissza a főoldalra

 

 

 2017.01.13. 

Bér- és nyugdíjemelésekkel kezd az új román kormány

Már csak Klaus Johannis államfőnek kell rábólintania a nyugdíjasoknak járó kedvezményekre, miután döntéshozó testületként csütörtökön a képviselőház megszavazta az adótörvénykönyvet módosító jogszabályjavaslatot.

A szenátus által már korábban elfogadott tervezet adómentessé teszi a 2 ezer lej alatti nyugdíjakat, és mentesíti a nyugdíjasokat az egészségbiztosítási hozzájárulás kifizetése alól. Igaz, a jogszabályjavaslat eredeti, a felsőház által még az előző törvényhozási ciklusban elfogadott változata minden nyugdíj esetében adómentességet írt elő. A Szociáldemokrata Pártot (PSD) képviselő Viorel Ştefan, az alsóház költségvetési bizottságának elnöke javaslatára viszont szerdán úgy módosították a tervezetet, hogy az adómentesség csak a 2 ezer lej alatti nyugdíjakra vonatkozzon.

 Az eddig számítások szerint – amint arról korábban írtunk – a nyugdíjasokat az egészségbiztosítási hozzájárulás fizetése alól mentesítő előírás 300 millió eurós pluszráfordítást igényel majd a költségvetésből. A jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után, a következő hónap első napjától lép érvénybe. Klaus Johannis elnök azonban még visszaküldheti a dokumentumot megfontolásra a parlament elé, vagy az alkotmánybíróságtól kérhet jogorvoslatot.

 Nyugdíj- és béremelést ígérnek

 A kedvezmények mellé nyugdíjemelést is ígér ugyanakkor a szerdán beiktatott Grindeanu-kormány, és a közszférában dolgozókról sem feledkeznek meg. Legalábbis Lia Olguţa Vasilescu új munkaügyi miniszter szerint, aki csütörtökön, mielőtt átvette volna tárcavezetői megbízatását, „nulladik prioritásnak” nevezte a költségvetés kidolgozását, és leszögezte, az általa vezetett minisztérium hét olyan sürgősségi kormányrendelettel készül előrukkolni, ami emeli a nyugdíjak és fizetések összegét. „Meglátják, be fogjuk tartani a kormányprogramot, és semmiféle katasztrófa nem lesz” – fogalmazott az újdonsült tárcavezető.

 Dragoş Pîslaru távozó munkaügyi miniszter viszont nem festett túl sok optimizmusra okot adó képet a tárcánál uralkodó állapotokról. „Van egy fejezet, ami a különleges problémákra vonatkozik. Oda általában nem írnak semmit. Ezúttal nálam egy egész könyvespolcot tesz ki. A bérezési törvény ott van közvitán a munkaügyi minisztérium honlapján. A jelenlegi kormány kiválasztja magának a jó dolgokat, kiegészíti, és ígéretéhez híven előrukkol egy bérezési törvénnyel” – mondta az összesereglett újságíróknak a leköszönő technokrata kormány munkaügyi minisztere.

 1450 lejes minimálbér  

Úgy tűnik azonban, hogy Lia Olguţa Vasilescu komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy gyorsan a tettek mezejére lép: már a délutáni órákban felkerült a munkaügyi minisztérium honlapjára a kormányhatározat-tervezet, ami lehetővé teszi, hogy február elsejétől 1450 lejre nőjön a minimálbér. Mint a tervezet is rámutat, átlagosan heti 166 órás munkával számolva, ez 8,735 lejes órabért jelent az 1250 lejes minimálbérből számolt 7,382 lej után.

 Amint arról korábban írtunk, a szakszervezetek azt mondják, nekik megfelel az 1450 lejes minimálbér, ám a munkáltatók tetszését nem nyerte el az összeg, ami szerintük veszélybe sodorhatja a hazai alapítású kis- és közepes vállalkozásokat. Ám a most nyilvánosságra hozott határozattervezet szerint az 1450 lejes minimálbérnél kisebb összegű fizetés megállapítása 300 és 2000 lej közötti bírságot vonhat maga után. Az ellenőrzéseket a munkaügyi felügyelők végzik majd.

 

kronika.ro