vissza a főoldalra

 2017.01.20. 

Komáromba érkezett az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat ’56-os kiállítása

A magyar menekültek életét a korabeli „lágerekben” készült képek is bemutatják

Magyar református egyházi szolgálatok az 1956-os magyar menekültek között Ausztriában címmel január 3-án nyílt meg az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat, a Komáromi Protestáns Nőegylet és a Csemadok komáromi alapszervezete által közösen rendezett, január 31-ig megtekinthető kiállítás Révkomáromban, a Kossuth téri Csemadok-székházban. Karvansky Mónika, az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lelkipásztora, lelkigondozója, a kiállítás kurátora szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta: 60 év távlatából ’56-os menekültjeink száma sajnos csökken, de még vannak közöttünk. A ’80-as évek erdélyi menekültjei szintén a gyülekezeteink részét alkotják. A két menekülthullám egyháztörténeti hátterének felkutatása folyamatban van.

 Nagytiszteletű asszony ötlete volt a kiállítás megrendezése?

 – Igen, ez az én kezdeményezésem volt, melynek megvalósításában két fiatal gyülekezeti tagunk, Molnár Melinda és Hauber Anikó építészmérnökök voltak segítségemre. A kiállítás célja a megemlékezésen túl az 1956-os események bemutatása a „határon túl” egy sajátos szemszögből: a menekültek között végzett lelkigondozásnak, egyházi szolgálatoknak eddig nem ismert eseményei, képei, kordokumentumai és a még élők visszaemlékezései alapján.

 Főleg kordokumentumokat láthatunk a kiállítóteremben?

 – A tárlat tartalmaz eddig még a nagyközönség előtt nem ismert és nem látott képeket a magyar református menekültmunkáról egész Ausztria területén – Burgenlandtól Tirolig. Továbbá korabeli egyházi dokumentumokat és újságcikkeket a magyar menekültek között végzett református egyházi szolgálatokról. Külön kiemelném az Evangélikus és Református Egyház közös fogadólevelét a menekültekhez, melyet 1956. november 17-én kelteztek. Meleg hangú befogadásról, a segítségük kilátásba helyezéséről szól, és a mellékletben már egy szervezett magyar református lelkigondozás adatairól írnak, melyben megtalálhatóak személyek-lelkészek, címek, elérhetőségek, egész Ausztria területén. Itt kell megemlíteni azt is, hogy Ausztria milyen nagy törődéssel és szervezettséggel fogadta a magyar menekülteket. Annak ellenére, hogy közel egy év telt el az után, hogy Ausztria az 1955-ben aláírt államszerződéssel visszanyerte szuverenitását. De jelentős források áramlottak a menekültek megsegítésére Hollandiából, Svájcból, Svédországból, Németországból, USA-ból. Az ausztriai egyházak is gyűjtést rendeztek annak ellenére, hogy tagjaik szinte ugyanolyan szegények voltak, mint a magyarok. Idézet a fogadólevélből: „Nagy keserűség ez számotokra, hogy szeretett hazátokat koldusként kellett elhagynotok. Millió menekültnek volt előttetek ugyanez a sorsa. De ez most veletek esett meg és ez mindenképpen megrendítő dolog. Ezért most hozzátok és szerencsétlen népetekhez fordulunk mély együttérzésünkkel, az osztrák nép szeretetéről és segítőkészségéről biztosítunk titeket. […] Mi, az ausztriai evangélikus és református keresztyének, imádságban teljesen mögöttetek állunk. Az otthonaink és házaink nyitva állnak előttetek. Mivel velünk olyan sok irgalom megesett, nem akarunk fáradtak lenni a ti megsegítésetek idején…”

 A kiállítást korábban máshol is megszervezték?

 – A kiállítást eredetileg az 1956-os szabadságharc és forradalom 60. évfordulója alkalmából a Bécs-Belvárosi Református Gyülekezet (Dorotheergasse 16, 1. kerület) gyülekezeti termében állítottuk ki, ezáltal emlékezve és egyben a „saját egyháztörténeti múltunkat” bemutatva, mely így, ebben a formában még soha, sehol nem került bemutatásra. A kiállítást nemcsak a helyi három gyülekezet (német, angol és magyar nyelvű) tagjai tekinthették meg. A galéria a hét minden napján nyitott volt a turisták előtt is 2016. szeptember 11. és november 5. között. Ezt követően vittük át a kiállítást a Selye János Egyetem Református Teológiai Karára és most pedig a Csemadok székházában tekinthető meg. A tárlat bemutatása lassan egyfajta vándorkiállítássá válik, ugyanis további felkérésre tavasszal a Dunamocsi Református Egyházközségben kerül kiállításra.

 Honnan szerezték be ezeket az anyagokat? Családoktól, református lelkészektől?

 – A kiállítás anyagát „feledésbe merült” egyházi dokumentumok és nt. Soós Mihály ’56-os református lelkipásztor magángyűjteményéből előkerült levelezések, jelentések, korabeli képek, a református templom padlásán megtalált dokumentumok alkotják. Sajnálatos módon egyházi archívum a magyar református lelkigondozás történetéről nincs az Ausztriai Református Egyházban.

 Szeretnék ezt a hiányosságot pótolni?

 – Természetesen, éppen ezért indult el a kezdeményezés a részemről, hogy a 20. századi Lelkigondozó Szolgálat múltját részleteiben, az egyházi dokumentumok alapján felkutassam.

 Milyen volt a visszhang, a fogadtatás?

 – Ilyen nagy érdeklődésre nem számítottunk, bár 1956 történelmi eseményeinek kevésbé ismert részét, részleteit bemutató témáról van szó. Nagyon komoly fogadtatása volt nemzetközi téren is. Bécsben a turisták, az érdeklődők, a magyar és az osztrák gyülekezet tagjai mellett az angol és amerikai gyülekezet tagjai is nagy érdeklődéssel fordultak a kiállítás témája felé, mert ők 1957-ben alapították közösségüket. Így az időbeli párhuzam miatt is komolyan érdekelte őket a magyarok sorsa.

 Remélem, nem veszi bántóan a kérdést, de itthon az él az emberekben, hogy Ausztria egy katolikus ország, ahol igen kevés protestáns él. Gondolom, a tárlatot nem csak reformátusok tekintették meg.

 – Mint említettem, a kiállítás teljesen nyitott volt, így természetesen más felekezetű érdeklődők, turisták is megtekintették a tárlatot. Továbbá kiemelném, hogy 2016. október 23-án a bécs-belvárosi református templom adott helyet az 1956-os megemlékezés 60. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteletnek. A református gyülekezet volt az ökumenikus istentisztelet házigazdája. Az ünnepi istentiszteleten részt vettek a bécsi magyar szervezetek, a bécsi magyar nagykövetség, a másik két történelmi felekezet képviselői és gyülekezeti tagjai. A kiállítást és annak témáját a bécsi Collegium Hungaricum igazgatónője, Molnár Mária mutatta be, majd a templomi ünnepi alkalom után a majdnem 300 résztvevő a gyülekezeti teremben rendezett ünnepi fogadás, szeretetvendégség keretében megtekintette a tárlatot is.

 Körülbelül 200 ezer magyar menekült lépte át 1956-ban és 1957-ben az osztrák–magyar határt. Miként kapcsolódtak be az ő lelki gondozásukba az ausztriai magyar református lelkészek?

 – 1956 előtt is szolgáltak magyar református lelkipásztorok Ausztriában. Ők még az I. és a II. világháború magyar menekültjeit gondozó lelkészek, itt kell megemlíteni Gyenge Imrét, aki a felsőőri kétnyelvű református gyülekezet lelkésze volt, továbbá német anyanyelvű, de magyarul is beszélő lelkészek szolgáltak. Viszont a magyar református lelkigondozás szolgálatait Ausztria egész területén nagy részben az 56-os menekültek között érkező lelkészek és teológusok végezték. Névsoruk megtekinthető a kiállítás anyagában, továbbá egy csoportkép is látható róluk.

 1956-ban mennyire tehető az ausztriai magyar reformátusok száma?

 – A magyar menekültek között a reformátusok számát nem volt könnyű megállapítani. Ismert viszont egy 1958-ból származó beszámoló nt. Gyenge Imre felsőőri lelkipásztor tollából, mely az Ausztriai Református Egyházat mutatja be egy svájci konferencián. Ő beszél arról, hogy az osztrák református egyház összlétszáma körülbelül 19 000 fő, és a magyar reformátusok száma Ausztriában 1956–57-ben ennek a számnak a duplája volt.

 A reformátusokon kívül az evangélikusok és katolikusok is segítették a menekülteket?

 – Természetesen minden történelmi egyház és vallási felekezet külön-külön, közösen és kölcsönösen is segítette a magyar menekülteket.

 Beosztották egymás között a felekezetek a táborokat?

 – Nem. A legtöbb menekülttáborban jelen voltak a történelmi egyházak lelkészei, diakónusai, szociális munkásai. Így biztosították a magyar menekültek számára, hogy vallásuknak megfelelően részt vehessenek az istentiszteleteken, miséken, bibliaórákon. Több német nyelvű egyházi jelentésben is olvasható, hogy a református lelkigondozó szolgálat lelkészei és segítői nagyon fontosnak tartották, hogy az ünnepnapokon (Karácsony, Nagypéntek Húsvét, Pünkösd) református istentiszteletet tartsanak és kiszolgáltassák az úrvacsorát is minden nagyobb menekülttáborban.

Kiderül a korabeli iratokból, hogy milyen volt a magyar menekültek első karácsonya?

 – A kiállítás megnyitóján egy 56 karácsonyáról szóló svájci szociális munkás jelentését idéztem. A magyar menekültek karácsonya, talán ilyen szavakkal jellemezhető: remény a reménytelenségben, az idegentől való félelem, titkon az új lehetőségekben való reménykedés, a hazátlanság érzése és az „új otthon” lehetőségének reménye. Úgy gondolom, hogy akik szerencsésen megérkeztek ’56 karácsonyáig Ausztriába, azok a magyar református lelkipásztorok és segítőik által az adventi és karácsonyi istentiszteleteken hálaimával borultak le Isten előtt, megköszönve neki az életük megtartását, a sikeres menekülést és elkérve tőle gondviselő szeretetét a jövőre nézve.

 Említette a félelmet. A lelkészeknek sikerült megerősíteni a lelket?

 – A bajban, a nehézségek idején, a félelmek között az emberek többsége sokkal nyitottabb Istenre, az Isten igéjére. Ez nem csak az 56-os magyar menekültekre vonatkozik, hiszen, ha visszatekintünk az elmúlt századra, láthatjuk, hogy a nagy világégéseket követően egyre többen fordultak Istenhez, az egyházakhoz. A jólétben inkább eltávolodunk Istentől, a nagy bajok idején viszont nyitottabbak vagyunk lékekben és a mindennapokban is a Teremtő iránt, várunk egy olyan felülről jövő segítséget, amiben hiszünk, hogy megérkezik életünkben.

 Hogyan éltek a magyarok? Hogyan és milyen körülmények között végezték szolgálatukat a református lelkipásztorok a magyar menekültek között?

 – A magyar menekültek életéről a korabeli lágerekben készült képek is beszélnek. Sőt a kortanúk is meséltek a lágeri életről, annak nehézségeiről, körülményeiről. Az ’56-os menekültek között kb. 20 magyar református lelkipásztor és teológus szolgált. A szolgálattevők nagy erőfeszítéssel végezték a lelkigondozói és egyházi szolgálatokat a menekültek között Ausztria egész területén. Hozzávetőlegesen 20 magyar református lelkipásztorból és teológusból két lelkész – nt. Véghy Károly és nt. Soós Mihály – maradt végül Ausztriában és az ország területét két részre osztva végezték a magyar református lelkigondozói szolgálatot kb. 1960-tól.

 Hol tartották az istentiszteleteket?

 – Ez helyenként változó volt. Egyes városokban nagyméretű táborokat létesítettek, így pl. Salzburgban, Bécsben. A magyar református lelkészek Ausztriát négy munkaterületre osztották fel, és kijelölték a szolgálattevőket. Az YMCA segélyszervezet tagjai azt a szolgálatot vállalták fel, hogy ebben a nagyon súlyos létben biztosítsák a kulturális és lelki életet. Ezért bibliaórák, istentiszteletek megtartására alkalmas helyiségeket alakítottak ki a menekülttáborok területén. Sőt magyar könyveket szereztek be, és könyvtárat rendeztek be. Egyes helyeken istentiszteletekre kialakított helyeken, máshol a település templomában hirdették az igét a lelkészek.

 A menekültek egymáson is segítettek?

 – Itt kell kiemelnem nt. Soós Mihály feleségének, Soós Zsuzsanna építészmérnök asszonynak a visszaemlékezését: jó volt azt megélni, hogy a magyar menekültek igyekeztek egymásnak segíteni, például a gyerekeket tanították, az egyszerű „szakemberek” a tudásukat is próbálták átadni. Tehát fő jellemzőként a „hozott értékek” átadását jelölném meg, mint közösségépítő és összetartó erőt, melybe természetesen a magyar irodalom, történelem és énekkincs átadása is beletartozik.

 Mit lehet tudni Önről és a szórványmagyarság körében végzett szolgálatáról?

 – A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lelkipásztora vagyok, a Nyugat-Európai Protestánst Magyar Gyülekezetek Szövetségének társelnöke. Ausztriában, a magyar diaszpórában 12 éve szolgálok. Nagyon fontosnak tartom a diaszpórában végzett egyházi szolgálatokat, a kivándorolt magyarok lelkigondozását. Ezért is dolgozom aktívan több szórványban szolgáló lelkésztársammal és világiakkal együtt az ausztriai, illetve a nyugat-európai magyar protestáns lelkigondozás fenntartásáért, hogy a magyar nyelven hirdetett ige és imádság továbbra is erőforrás legyen a szülőföldjüktől távol élők körében.

 Az istentiszteleteken részt vesznek a hajdani menekültek vagy azok leszármazottjai?

 – 60 év távlatából ’56-os menekültjeink száma sajnos csökken, de még vannak közöttünk. Leszármazottaik is részt vesznek a gyülekezet életében. A ’80-as évek erdélyi menekültjei szintén a gyülekezeteink részét alkotják. Továbbá egy fiatalodó és gyarapodó gyülekezeti csoport teszi ki gyülekezeti tagok nagy részét, akik szintén aktívan bekapcsolódnak a gyülekezeti életbe, annak szervezésébe és nagyban segítik a szórványmagyarság körében végzett lelkipásztori szolgálatokat.

 A gyülekezet tagjai tehát segítenek nagytiszteletű asszony munkájában?

 – Így a reformáció 500. jubileumi évéhez híven elmondhatjuk, hogy a református egyházban mindig is nagy hangsúlyt fektettek a laikusok, a világiak szolgálatára. Gyülekezetünk tagjai is vállalnak önkéntes feladatokat, így segítik a közösség életének szervezését, gyülekezeti alkalmak és ünnepek megvalósítását. Tehát a gyülekezeti élet aktívan működik, annak ellenére, hogy nemcsak Ausztriában, hanem a többi nyugat-európai országban is nehéz helyzetben vannak a protestáns magyar gyülekezetek.

 Jelenleg mennyi református látogatja a közösség alkalmait?

 – Istentiszteleti alkalmaink látogatottsága változó. Az évközi istentiszteleten 40-60, ünnepi istentiszteleteken 100-140 hívő is eljön a templomba. Ausztriában nagyon sok magyar él és van jelen a történelmi Magyarország egész területéről, ebből kb. 10 000-re tehetjük a reformátusok számát. Jelenleg a gyülekezet fiatalodó és növekvő tendenciát mutat. A magyar református egyházi szolgálatok és a lelkigondozás igénye nagyon nagy és állandó növekedésről számolhatok be. Nagy missziós területről beszélhetünk, ahol a szórványmagyarság körében a magyar református lelkipásztornak sok feladata és szolgálata van a hazájukon kívül élő magyarok között.

Medveczky Attila