2017.01.20.
NAGY GÁSPÁR SZOBRA
/Orbán Viktor
miniszterelnök beszédének szó szerinti leirata, amely 2017.
január 7-én hangzott el Nagy Gáspár, Kossuth-díjas költő
mellszobrának avatásán, Budakeszin./
Kedves Márta Asszony! Tisztelt Budakeszi Polgárok!
Kell lennie valaminek az elszántságon túl, ami ennyi
embert rávesz, hogy szombat délután a farkasordító januári
hidegben önként kockáztassa a fagyhalált, és mindezt egy
szobor felavatása érdekében. Ez az elszántságon túli valami
pedig maga a szeretet. Szerettük Nagy Gáspárt, ezért vagyunk
ma itt. Gyakran mondjuk temetői búcsúbeszédek zárásaként:
emléke legyen áldott, és most azért jöttünk össze, hogy
szobrot állítsunk áldott emlékű, szeretett barátunknak, Nagy
Gáspárnak. „Szerethetett engem az Isten, mert teremtményének
engem is elfogadott, sárból, agyagból, apám s anyám álmaiból.”
Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlünk tíz évvel ezelőtt Nagy
Gáspár, az örök nyár hírnöke. Ebben az utolsó négy sorban
minden benne van, amit ember magáról mondhat: sziklaszilárd és
mégis alázatos hite, a pannonhalmi bencés gimnázium szellemisége,
és ott van a bérbaltavári szülői ház melegsége. Nagy Gáspárra
úgy emlékszünk, mint aki személyes küldetésének tekintette
az ’56-os mártírokra való emlékezés örök érvényű
keresztény parancsát, és ezzel a nyolcvanas évek derekán
elevenébe talált az akkor harminc éves júdásfa árnyékában
hűsölő elvtársaknak.
Tisztelt Budakeszi Polgárok!
Annál az embernél, aki hajlandó az igazságért elmenni a
falig, csak egy különb van: aki a falakat le is meri bontani.
Nagy Gáspár ilyen ember volt. Nem ő kereste magának ezt a küldetést,
inkább csak hagyta, hogy a küldetés megtalálja őt. Le merte
írni, amiről mások legfeljebb csak beszéltek, és beszélni
mert arról, amiről a legtöbben csak hallgattak. Szelíd
hajthatatlanságával széttörte az októberi tavasz hőseiről
gyártott kommunista hazugságokat. Két évtizeden keresztül 23
ügynök leste minden egyes mozdulatát. Azóta már mindannyian
megértettük: a végelgyengülés felé araszolgató gulyáskommunizmus
okkal tartott az ő tetemre hívó szavaitól, amikor megadják az
igazságot és vele a végtisztességet az ’56-os forradalom
szabadságharcosainak, ott és abban a pillanatban orra bukik, és
megsemmisül a magyar kommunista rendszer. Az ő versei és személyes
kiállása nyitotta meg az utat, amely ide elvezetett. Már ahhoz
is, hogy rendszerbontó költeményei legalább a nyomdáig
eljussanak, kivételes költői bravúrokat kellett bemutatnia a
cenzorok által felállított felemás korlátokon, és neki ilyen
feltételek mellett sikerült elérni azt, amire a magyar irodalom
történetében csak a legbátrabbak és a legelkötelezettebb költők
voltak képesek: verseivel fordítani tudott a magyar nemzet sorsán.
Egy egész nemzedék, a mi nemzedékünk tanulta tőle már akkor
is a helyes, vagyis egyenes testtartás bátorságát; tanultuk tőle
a küldetéstudatot, amellyel akár az utolsó töltényig kész
volt védelmezni a magyar szabadság ezeréves hagyományát;
tanultuk tőle a kitartást, amely a nyolcvanas évek legfagyosabb
periódusában is emelt fővel viselte a cenzúrát, a
szilenciumot és a meghurcoltatásokat. A mi igaz hősünk volt ő,
aki bármerre is járt a Kárpát-medencében, lábnyomában
mindig a szabadság kis körei támadtak, akárcsak itt,
Budakeszin. Politikai, szellemi testamentuma velünk él, iránytűnk
és vezércsillagunk, kormányzati munkánk vezérfonala is.
Botcsinálta utánzóként valahogy úgy mondanám: nem felejteNI,
méltó maradNI, hazát emelNI.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mielőtt azonban lelepleznénk ezt a szobrot, fontos lenne
az ő szavaival élve valami szabadítót mondani. Valamit, amit
azoktól a költőktől tanulhatunk, akik hozzá hasonlóan Petőfi
rendjéhez tartoztak, és akik a ma oly divatos, egynémely országban
kötelező politikai korrektséget a hamis próféták legfőbb
ismérvének tekintették. Ma velük együtt kérdezzük, és
minden nap egyre sürgetőbben, hogy vajon mi lesz hazánkkal,
ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával, amely cinkos
lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak
egy szalmaszálon függ? És Nagy Gáspártól jön a felelet:
„a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból
a jászolból való.”
Emléke legyen áldott!
|