vissza a főoldalra

 

 

 2017.01.27. 

V. Magyar Konyha Hete Kárpátalján

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács kezdeményezésére és szervezésében február 27. és március 5 között rendezik meg a Magyar Konyha Hetét. A rendezvény keretében a kezdeményezésben részt vevő kárpátaljai éttermek jelentős árengedménnyel kínálják a magyar tradicionális ételek remekeit. Az előre meghirdetett ételekre csütörtökön (március 2-án) 50 százalékos a kedvezmény, a hét többi napján pedig 25 százalékos kedvezménnyel várják az éttermek a vendégeket.

A szervezők az ötletet Európából lesték el, ahol az éttermek a „Torkos csütörtök” program keretében kínálják kedvezményes áron ételeiket, de a kárpátaljai kezdeményezéssel ellenben ott csak egy napig tart az említett program.

A rendezvény célja, hogy megőrizzük és átadjuk az ifjúságnak a szüleink, nagyszüleink által ránk hagyott örökséget, s hogy megszerettessük a magyar gasztronómia ízvilágát a megyénkbe érkező vendégekkel. Nem titkolt szándékunk, hogy az akció segítségével egyre több turistát szeretnénk a térségbe csalogatni. A magyar konyha hagyománya Kárpátalja számára olyan kincs, melyet a háziasszonyokkal, a turisztikai szolgáltató szférában tevékenykedőkkel összefogva érdemes óvni, népszerűsíteni és megőrizni.

Látogasson el a Beregszászi, az Ungvári, a Munkácsi vagy más kárpátaljai járásokba, vegyen részt egy érdekes gasztronómiai utazáson, próbálja ki a magyar konyha legfinomabb ételeit kedvezményes áron!

A látogatók jutalomsorsoláson vehetnek részt!

A sorsoláson való részvételhez az étterem nevével ellátott, fogyasztást igazoló számlát legkésőbb 2017. március 15-ig kell eljuttatni a 90200 Beregszász, Görbe u.6. számra (Kárpátalai Magyar Turisztikai Tanács) személyesen vagy postai úton.

Az idei év újdonsága, hogy az éttermeken kívül cukrászdák, borospincék és falusi vendéglátással foglalkozó vállalkozók is jelezték részvételi szándékukat.

Kárpátaljai vendéglátóipari egységek figyelmébe ajánljuk, hogy 2017. január 30-ig csatlakozhatnak a programhoz!

Részletes információért hívja a +380995196231-es vagy a +380507453457-es telefonszámot!

A rendezvénnyel kapcsolatos információkat kísérjék figyelemmel a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács Facebook-oldalán.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács