2017.01.27.
Csurka István:
A manipuláció
Az őszödi beszéd
óta eltelt idő, a megindult folyamatok, a lezajlott események
elemzése, valamint a kormányzó hatalom és a társadalom
viszonyának kutatása magától értetődően óriási méretű
és szerteágazó. Mi lesz mindebből, ki kezdte, miért csinálja,
egyáltalán irányítja-e valaki, valami, hol a vége, mi a vége?
A gondolkodás ezeken a hasábokon is folyt és folyik, úgyszólván
másról sem volt itt szó. Most eljutottam, s talán közösen is
eljutottunk az olvasókkal és a kíváncsi és nem belenyugvó,
önfeladó magyarokkal együtt az ellenállás szükségszerűségének
és mással már nem helyettesíthetőségének gondolatáig. Ez
eredmény és talán válasz is a történtekre, mégis a
dolgokban és a válaszokban, az elemzésben némi bizonytalanság
hullámzik. Elégedetlenek vagyunk az ok-okozati összefüggések
egyértelmű bemutatásával.
Az
év végi összegzések, beszámolók azonban, a sok-sok értelmetlen
és éppenséggel a lényeget elfedni akaró fecsegés, az előadó
által észre sem vett belső ellentmondások nevetségessége,
szinte véletlenül, mintegy ihletet adva, azt hiszem, rávilágított
a megvilágosító lényegre. Ennek a rátalálásnak a csírája,
a megsejtés itt már az előző tárgyalásokban is jelen volt,
de még soha nem az egyetlen bizonyos rámutatásként. A beszéd
nyilvánosságra kerülésekor azonnal feltettük a kérdést,
hogy miért nem érdekelte sem a miniszterelnököt, sem az őt állítólag
hallgató frakciót, a kormányt a kiszivárogtató személye,
helyzete. Elemeztük azt a nem tőlünk származó feltételezést,
amely szerint az ellenzék kezébe került a beszéd, és Orbán
az önkormányzati választások előtt egy héttel, a
meghirdetett nagygyűlésen akarta a nagy őszödi hazugságot
feldobni, és így akart tarolni, esetleg forradalmi helyzetet előidézni,
és a kiszivárogtatással a kormány éppen ezt előzte meg.
Megvizsgáltuk a tüntetéssorozat önkéntességének kérdését,
illetve a kormány által, titkosszolgálati módszerekkel történt
felfújását, a tévéostrom körülményeit és az utcai harcok,
a rendőri erőszak fejezeteit. Legnagyobb rákérdezésünk
bizonyos külföldi csapatok jelenléte volt az utcai harcokban,
azok irányításában, és mivel ebben jutottunk a legközelebb
az igazság magvához, megállapítottuk, hogy tényszerűen ezt
övezi a legmélyebb hallgatás. Most is úgy ítéljük meg, hogy
a magyar rendőrség egyenruhájába bujtatott külföldi rendőrök
– akárkik – jelenlétének botrányára nem fordít elég
figyelmet még az ellenzéki sajtó sem és a közvélemény sem
tud semmit a dologról.
2006
a balliberális koalíció uralkodásának második ciklusát
nyitotta meg. Az előző négy évben ez a társaság a szó
szoros értelmében kirabolta az országot. Gyakorlatilag majdnem
befejezte a privatizációt, roppant nehéz, szinte
elviselhetetlen helyzetbe taszította a földből élőket és a
kisembereket, a falvak népét, elvett tőlük mindent, amit csak
lehetett, postát, iskolát, egészségügyi szolgáltatást, közlekedést,
és csillagászati mértékben eladósította az országot.
Elviselhetetlen mértékű társadalmi egyenlőtlenségek jöttek
létre, egyfelől szégyenteljes gyermekszegénység, ellátatlanság,
pusztulás, halál, ugyanakkor a kis létszámú és idegenszívű
álelit részéről pazarlás, tobzódás és a nép szenvedéseire
való fittyet hányás. A Medgyessy-, majd az ezt törvénytelenül
felváltó első Gyurcsány-kormány minden, az előző
Fidesz-kormány alatt hozott intézkedést, tervet, programot leállított,
a kis és közepes magyar vállalkozások támogatása helyett
ezek tönkretételére törekedett, és mindent a nemzetközi
nagytőke érdekében tett. Elkezdődött a társadalom önmagát
újratermelni képes intézményektől való megfosztása, az önkormányzatok
megroggyantása, az iskolák bezárása és a munkanélküliség növekedése.
Különösen a fiatalok, a pályakezdők munkanélkülisége, életkezdésének
ellehetetlenülése öltött aggasztó méreteket, és fenyegetett
a nemzeti jövő teljes elkomorulásával. Az egyre több, már
nem is kádárias, hanem Rákosi-féle, durva jegyet viselő kormányzás
a határokon túli magyarsággal kapcsolatos politikát, a segélynyújtás
formáit és szokásait, intézkedéseit is lesöpörte az asztalról.
A 2004. december 5-i népszavazással pedig a nemzeti meghasonlásig
taszigálta el a társadalmat.
Ez a politika a
maga durvaságával már a megrendelőben, az Európai Unióban,
pontosabban annak néhány jobb érzésű kormányában is megütközést
keltett. Ez csak a globalizmus fő fészkeiben, a Világbankban és
az IMF-ben, s az elvakult New York-i–tel-avivi politikában talál
tetszésre, természetesen ott is hallgatólagosra. Közben
azonban 2006-hoz érkezvén az amerikai politika is becsődölt, a
háborús megoldások kudarcba fulladtak. Az izraeli hadsereg
elszenvedte első vereségét Libanonban. Az amerikai politikával
szemben világméretű ellenérzés tapasztalható. Félő volt,
hogy ez a nyers, belátástalan magyar politika, amely a hitelfelvételekkel
kedves ugyan a nemzetközi nagytőke előtt, s talán például is
szolgál, bomlást idéz elő a térségben, zavargások törnek
ki, és váratlanul megerősítést kap az a politikai különállás,
ami Lengyelországban elkezdődött. Ezért a magyarországi
balliberális politikának nem jutott annyi figyelem, politikai támogatás
ezektől, mint amennyire szüksége volt. A magyar rendszert már
nem lehetett első eminensnek nevezni. Erről itt többször is
említést tettünk. Egy kitört magyar válság, amely éppen a
globális célok és a magyarországi izraeli helyfoglalás ellen
tör ki, Közép-Európa sajátos történelmi feltüzesedésének
örök kérdését hozta volna felszínre, s ettől az egész globális
világpolitika megrekedhetett, s esetleg hajótörést
szenvedhetett volna.
Ezért ezek a globális
körök a közvetlen beavatkozás eszközéhez folyamodtak.
Közép-Európa
gazdasági és társadalmi fejlődésének a bankoknak alávetettségből
való megszabadulását, nemzeti alapra helyeződését meg
kellett előzni. Egy ország is veszélyes, de két ilyen ország
még veszélyesebb, és ahol kettő már újrarendezte magát,
ahhoz csatlakozik a harmadik, Csehország, és máris itt van az a
helyzet, ami végeredményben összeomlasztotta az ötvenhatos
magyar forradalommal, az 1968-as Prágai Tavasszal, majd a lengyel
Szolidaritással a Szovjetuniót, most pedig alámossa a globális
szerkezetet. Hát ezt nem mondták a Trilaterális Bizottságban,
az IMF-ben. Ezt nekünk meg kell előznünk.
A 2006-os
magyarországi események, egy gonosz és kegyetlen, de mindenképpen
tudományos alapossággal kiszámított és levezényelt forgatókönyv
szerint ezt a megelőzést szolgálták és szolgálják ma is. Ha
visszatekintünk saját hónapjainkra, viselt dolgainkra és az
elviseltekre, csak azt láthatjuk, hogy egy soha nem tapasztalt,
gonosz, az embereket csak a hatalom technikai bábuinak tekintő,
voltaképpen teljesen új társadalomirányítási, tömegmozgatási
és emberirányítási technikával állunk szemben. A történelem
egy új, sötét erőközpontjával, amely minden lehetséges eszköz
birtokában játszik az emberekkel. Nagy biztonsággal vállal
kockázatokat, terelget és sokszor veszélyes helyzeteket idéz
elő. A Manipuláció Szörnyetege jelent meg a színen.
Az őszödi beszéd
kiszivárogtatása ez által a Szörny által történt. A rá
adott társadalmi válasz, a már az elhangzás estéjén összegyűlő
tömegtől a kialakult tüntetéssorozatig, majd annak október
23-i letöréséig előre tervezett, kiprovokált volt.
Aztán még sok
minden történt és történik ma is, de a mesének már vége,
és az év végi összegzésekből előmászott a Szörny. Kezdett
a dolog Kijev sárga sálas forradalmára hasonlítani, amelyben a
sálakat, meg talán a fejpénzt is a Soros Alapítvány adta.
(Putyin meg csak várt, és az olaj- és földgázcsapokat
csavargatta egykedvűen…) Minden ki volt számítva, minden meg
volt tervezve. Valahol fent, egy nemzetközi központban úgy látták,
hogy a magyarságra kényszerített megszorító intézkedések és
a magyar kormány felelőtlen rablása előbb-utóbb, de legvalószínűbben
akkor, amikor a lakosság a számlák kifizetésére kényszerül,
zavargásokat fog kiváltani. Közép-Európában pedig nem
lehetnek globalizmusellenes zavargások. A globális főkapitányság
tehát nem a megszorításokról beszélte le a kormányt, hogyan
is tehette volna, hiszen maga rendelte el, hanem a felkelésben
való kicsúcsosodást előzte meg. Jó okkal tartott attól, hogy
ha Közép-Európában egy valódi népfelkelést tör le rendőri
erőszakkal, akkor előbb-utóbb a Szovjetunió sorsára jut.
Ha viszont akkor
gerjesztenek forradalomszerűséget, minden mozzanatában kezükben
tartott, háttérből irányított, sokszor majdnem véres
mozgalmakat, és akkor törik, pontosabban fújják le, amikor a
megszorító intézkedések még csak kilátásba vannak helyezve,
de a közvetlen hatásukat a nép még nem érzi, mert még a zsebében
van a pénze, akkor a megszorítások idején már ki lesz
fullasztva. Akkor már nem kezd el semmit, mert már megkapta a
leckét, és értésére adták, hogy minden hiábavaló.
Ez a New Yorkban
2001. szeptember 11-én alkalmazott Szörny-technika. Hogyan lehet
háborúba sodorni egy alapvetően békés természetű társadalmat?
Ha megtámadjuk, és megmutatjuk neki a tettest, akire haragudnia
kell. Ha megvárjuk, amíg a kiürített zsebű, korgó hasú nép
minden szervezés nélkül elkezdi ordítani, hogy „mondjon
le!”, akkor a delikvensnek valóban le kell mondania, de nagyobb
baj lehet, hogy az egész rendszer is bukik vele.
Eddig a diktatúrák
menetelésekben, polgárháborúkban, vérben és vasban szerveződtek,
most már manipulációban, tudományos felkészültségű tömegkezelésben
és félrevezetésben. Németországban a weimari köztársaság képtelen
zűrzavarában az SA menetelni kezdett, magával ragadta az elégedetlen
tömeget, és választások útján hatalomra került. Trockij
amerikai támogatással, hatalmas polgárháborúval űzte ki a
fehér csapatokat Oroszországból, s a proletárdiktatúrát a
gulággal együtt Lenin csak ez után vezette be. Mao és
hadserege egy hosszú menetelés után űzte ki Csang Kaj-seket a
szárazföldről Formosa szigetére. Most azonban az a kérdés,
hogy hogyan lehet egy demokráciának álcázott rendszert a kizsákmányolás
még erősebb fokozatára kapcsolni úgy, hogy a kizsákmányoltnak
ne legyen ereje tiltakozni, visszaütni, védekezni, fellázadni.
Ha a lázadást műlázadással előzzük meg, ha magunk szervezünk
lázadási cselekményeket, ezeket elnyújtjuk, a tömeget kifárasztjuk,
és a lázadás értelmetlen, hiábavaló voltával töltjük meg
a lelkét.
Minden gonosz módon
kiszámított és összefüggő volt, a kipattanás alaphangjától
a befejezés utolsó decrescendójáig. Pontosabban addig nem,
mert még nincs befejezve. A kormánynak és sajtójának most azt
a feladatot adták ki, hogy lebegtessék a tavaszi forradalom
lehetőségét, vádolják meg ennek szervezésével Orbánt. Ezért
a felvilágosítás most a nemzet józanul radikális részének,
kisebbségének, kemény magjának a feladata. Ha a nép megérti,
hogy kik a kizsákmányolói, egyénileg és csoportosan, hogy
mekkora félrevezetésben él, akkor hajlandó lesz cselekedni. A
tisztán látók kis köreinek most azt kell tudatosítaniuk, hogy
változásra, azaz magyar megújulásra még nagy áldozatok árán
is szükség van, mert különben elveszünk.
Ezzel a népirtó
technikával, amellyel az idegenszívű banda el akarja venni tőlünk
a hazánkat, csak egészen új, metszően tárgyilagos, de tiszta
hitből táplálkozó, hosszú távú küzdelemre képes, ha kell,
ravasz és mindenekelőtt az ellenfél céljait ismerő nemzetmentő
csapat képes. Mindenféle szépelgésnek, bújócskának egyszer
s mindenkorra véget kell vetni. Ha megneveztük, kik azok, akik
az egzisztenciánkra, végül is az életünkre törnek, már félig
megmenekültünk.
A manipuláció Szörnyével
csak a teljes nyíltság, önmagunk teljességének vállalása állhat
szemben. Csak a bensőleg bizonytalan embert könnyű manipulálni.
Az erkölcsében, hitében, magyarságában szilárd Lámpás
Emberről lepereg a globális sóder. Gyurcsány azt mondta korábban:
nem fog fájni. De, fájni fog – neki és bandájának.
|