2017.06.09.
Märle Tamás : A MAGYAR ÉLETTÉR SZÍVE
Az idén egy hétvégére
esik Trianon évfordulója, valamint a csíksomlyói búcsú,
amely érdekes egybeesés mögött komoly összefüggés húzódik
2017 magyarjai számára. A két nap ugyanis egyszerre festi elénk
a halált és az életet, a gyászt és a reményt.
Ha kitekintünk a
világba, akkor a bevándorlás évszázados problémájával, 21.
századi keresztényüldözéssel, vagy az európai népesség és
a magyarság fogyásával találkozunk. Könnyen nekikeseredhetünk,
és ahogy 1920-ban nem számíthattunk Londonra vagy Párizsra, úgy
most sem remélhetünk segítő jobbot Brüsszeltől vagy
Washingtontól. Trianonra gondolva először a sebzettség és a fájdalom
támad fel bennünk, amely érzések jogosságát vitatni nem
lehet, ugyanakkor nem ragadhatunk le ezen a ponton. Csak
helyeselni tudjuk, hogy 2010 óta június 4-e nemcsak a szétszakítottságunkra
való emlékezés, hanem összetartozásunk napja is, hiszen így
ez a nap már nemcsak a múltba tekint vissza, hanem élhetővé
teszi jelenünket és a jövőbe mutat.
Az
egyre többeket vonzó csíksomlyói búcsúnál pedig szebben és
kifejezőbben sehol sem nyilvánul meg nemzeti összetartozásunk.
Bár a búcsújárók létszámáról nincsenek pontos adataink,
de a józan becslések szerint évről évre hat-nyolcszázezer
ember zarándokol el Csíksomlyóra a Szűz Mária iránt érzett
tisztelet és az együvé tartozás megélése miatt. Ez a szám
pedig úgy döbbenetes csak igazán, ha belegondolunk abba, hogy
Csíksomlyó esetében mi a hívó szó, és milyen „reklámja
van a rendezvénynek”. Összehasonlításképpen Európa legnépszerűbb
könnyűzenei fesztiváljára, az egy hétig tartó Sziget Fesztiválra
tavaly csúcsot döntve 496 ezren mentek ki. Mondhatnánk, hogy
persze, a somlyói barátok nem szednek belépőt, de hányan nem
sajnálják a benzint vagy akár a repülőjegyet azért a néhány
óráért? A Kárpát-medence különböző pontjain túl Argentínából,
az Egyesült Államokból vagy akár Ausztráliából is szép számú
közösség szokta tiszteletét tenni a csíksomlyói nyeregben.
Hiszen jól tudják, hogy a halálra ítélt nemzetnek itt dobog
legerősebben a szíve.
Trianon és Csíksomlyó.
Kilátástalanság és hit. Rajtunk múlik, hogy melyik kerekedik
felül. Hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan éljük meg
magyarságunkat? Ápoljuk kultúránkat, büszkék vagyunk értékeinkre
és vállaljuk őket? Úgy készülünk ünnepeinkre, hogy azok
emlékezetessé váljanak? Betöltjük életterünket? Segítjük
egymást? Formáljuk közösségeinket? Építünk hidat az elszakított
nemzetrészek között?
Június 4-én és
az év bármely napján, amikor falakba ütközünk és nehézségeinkkel
küszködünk, gondoljunk arra, hogy Pünkösd szombatján sok százezren
imádkoznak értünk, magyarokért. Merítsünk erőt abból a tényből,
hogy bár szétszakítottságunk 97 éve tart, van nekünk egy Európában
is egyedülálló ünnepünk, amelyre most kerül 450. alkalommal
sor.
A székelyek közel
fél évezredes búcsújárása és rendíthetetlensége öntsön
belénk lelket és adjon nekünk hitet.
(Megjelent a
Magyar Fórum június 1-jei számában)
|