vissza a főoldalra

 

 

 2017.06.21. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXIX. évfolyamának 25. száma!

A tartalomból:

Märle Tamás: KÖZÉP-EURÓPA A BUDAPEST–VARSÓ TENGELY KÖRÜL

Kettő és fél évvel ezelőtt, a lengyelországi választások után – a hazai médiában elsőként – ugyanezeken a hasábokon vetette fel Csorja Gergely, hogy „a Jog és Igazságosság győzelmével Budapest és Varsó között újszerű együttműködés alakulhat ki. Így a menekültválság következményeként szorosabban együttműködő V4-ek közül a legnagyobb népességű, gazdasági és katonai erejű Lengyelország, valamint a legstabilabb és legprogresszívabb politikai vezetésű Magyarország irányításával egy majd 70 milliós tömb jöhet létre.”Ez a néhány gondolat nem maradt holmi felvetés, a két országot vezető erők hasonlóan gondolkodtak, és kétségtelen tény, hogy a lengyel és magyar kormány egymásra találása kellett ahhoz, hogy a visegrádi összefogás hónapról hónapra erősödjön azóta is. Hétfőn Lengyelország ünnepélyes keretek között átadta Magyarországnak a V4-ek soros elnökségét a varsói királyi várban. „Nekünk, négyünknek az elmúlt két évben nemcsak Magyarországot, hanem Európa déli határait is sikerült megvédeni” – mondta ez alkalomból Orbán Viktor, majd miniszterelnöktársaitól azt kérte, hogy a gazdasági együttműködés bátorítása, a diplomáciai kapcsolatok építése és a négy ország tekintélyének növelése mellett fektessenek hangsúlyt a fiatal nemzedékekre, hozzanak létre ösztöndíjakat, szervezzenek gyakornoki programokat. „A magyar elnökség egy évét ennek a célnak fogjuk alárendelni.”

Csurka István: DR. UTÓLAG VISSZAEMLÉKEZÉSE

Eörsi meghívása tulajdonképpen Soros György megbízásának teljesítése volt. Azt adta elő fülig szájjal a költő, hogy van neki egy volt iskolatársa, aki dúsgazdag lett Amerikában, nem tud mit kezdeni a sok pénzével, és egy részét szeretné a magyar kultúrára költeni. Ennek a részleteit kívánja megbeszélni velem és néhány barátommal, írótársammal, megbízható emberekkel. – Soros? – kérdeztem – Nem Sörös? – Nem. Fura volt, sose hallottam még ilyen nevet. Eörsi azonnal megértette, hogy azon gondolkodom, hogy zsidó-e az iskolatárs és megnyugtatott, hogy igen. A negyvenes évek végén menekült el a szüleivel, miután a nácikat valahogy megúszta. Módfelett meg voltam nyugtatva: nem akarnak becsapni. Azt, hogy mi volt az eredeti neve apjának, amiből Soros lett, nem árulta el Eörsi, én meg nem kérdeztem. Ezt most olvasom az interneten, évtizedekkel később. Schwartz Tivadar újságíró, író volt az apuka. Sose hallottam. Hová írhatott az öreg? (Folytatjuk)

 Kihallgatják „Kágébélát”

Péntek délután egy órára idézte gyanúsítotti kihallgatásra a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A politikust nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítást miatt szeretnék kihallgatni az ügyészség munkatársai, mivel az Európai Parlament (EP) június elején felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát.

 CUKI MÁR CIKI

A ma már biztonsági őrként dolgozó, a tavasszal még ingadozó jobbikos, volt önkormányzati képviselő azt mondja, ő bizony akár mérget vett volna rá, hogy 2014-ben győznek a választásokon. És ezzel nem volt egyedül. Azt nem tudta elképzelni, hogy a párt főemberei belehazudják a képükbe: meg van mérve, tuti a győzelem, csak persze picit dolgozni kell érte. „Mint állat, hajtottam, nem kíméltem magam, de nem azért, hogy Simicska Lajos és Vona Gábor addig üzleteljen, míg kormányzás helyett sittre nem kerül valaki közülük. Legfeljebb lopott Mercedest kapni a valódi ár töredékéért, hogy tudja Simicska az óriásplakátokat két hétre bérbe adni 3 ezer forintért, a világítókat vagy az oszlopon lévőket meg1 ezer forintért?

 Támogatjuk a diaszpóra hétvégi iskoláit

Kossuth Zsuzsanna emlékét kiemelkedő tisztelet övezi az Egyesült Államokban

Az amerikai magyariskolák oktatással foglalkozó találkozóján vett részt New Yorkban Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A találkozót az USA-ban működő magyar iskolák évente rendezik meg, tapasztalatcsere és továbbképzés céljából, amerikai és Magyarországról érkezett előadók közreműködésével. Szilágyi Péter elmondta: „a nemzetpolitikai államtitkárság kifejezett célja a külföldi magyar iskolák meg erősítése, s ennek érdekében még márciusban kérdőíveket küldtek a szerte a világban működő, összesen 212 magyar iskolának.”

 Szándékos jobbikos átverés

A bérunió Magyarország nemzeti szuverenitásának sérelmét jelentené

Dr. Pósán László, Debrecen országgyűlési képviselője: a Jobbik „cukiság-kampányában” lényegében átnyergelt a baloldali térfélre, ahol igazodni kell Brüsszel és Soros elvárásaihoz. Azt kell tenniük, amit Brüsszel képvisel.

 Az iskolai lemorzsolódás megelőzéséért

Ne hárítsuk át a felelősséget a gyerekre és szüleire!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) küzdő tanulókat érintő törvénymódosítás célja, hogy az érintettek inkább segítségben és könnyítésekben részesüljenek az értékelés és minősítés alóli tantárgyi mentesítés helyett. A szakmai előkészítésben több más szervezettel együtt a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei is részt vettek. Mosányi Emőke főigazgató tapasztalatai szerint az értékelés alóli mentesítés következményeivel a szülők és diákok legtöbbször csak akkor szembesülnek, amikor hátrányba kerülnek a középiskolai, felsőoktatási felvételinél. Pedig ők nem fogyatékkal élők, csak átmeneti nehézséggel küzdenek, így képesek arra, hogy elképzeléseik szerint folytassák tanulmányaikat.

 Hadisír-felújítások

Megőrizzük az I. világháborúban elesett hősök emlékét

Egy nemzeti közösséget az is minősít, hogy milyen állapotban vannak hőseinek sírjai, illetve katonai emlékhelyei. Széchenyi István szavaival élve: „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit” – fejtette ki a Magyar Fórumnak Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

 Ahol megtisztul a lélek

Ünnepi hangverseny Esztergomban

„Ilyen még nem volt a rendház és a gimnázium történetében.” „Bachtól a kortárs zenéig mindent hallhattunk kiváló énekesek tolmácsolásában.” „Külön öröm, hogy Medveczky karnagy urat, Sümegi Esztert, Palerdi Andrást láthattuk, hallhattuk.” Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el június 11-én. Vasárnap 18 órakor az esztergomi barokk ferences rendház és templom 300 éves jubileuma alkalmából nagyszabású, sikeres ünnepi hangversenyt rendeztek a magyar klasszikus zenei élet meghatározó egyéniségeinek közreműködésével.

 Vizit után jöjjön a terápia

A Nemzeti Nagyvizit könyvsorozat zárókötetének könyvbemutatója a Magyarság Házában

Lezsák Sándor: Magyarország gazdasági és politikai helyzetét erősen befolyásolják az Európai Unió hivatalainak a törekvései, és az európai népek felszínes ismeretei, látszólagos vagy valós közömbössége az európai és keresztény hagyományok iránt.  

Hóman Bálint: Szent László (1910)

A nagy emberek nem mindig nagy alakjai a történelemnek. Zsenialitás, bölcsesség, műveltség, hősiesség mind oly tulajdonságok, melyek az embert – mint egyént – naggyá tehetik, de nem emelik a nagy történeti alakok sorába. Sokan teljesen kétségbe vonják az egyének döntő szerepét a történelemben, ezért kétszeresen fontos annak megállapítása, mik a történeti nagyság kritériumai. A nagy ember azáltal lesz a történelem nagy alakjává, ha működése a felállítandó kritériumoknak, feltételeknek megfelel.

 

Keresse a Magyar Fórumot június 22-étől az újságárusoknál!

Előfizetési információk: info@magyarforum.hu ; +36-30-7545-012, +36-1-781-3236 (hétfőn és pénteken 10-16 óra között –visszahívjuk)

A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft, fél évre: 6422 Ft.

A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft., fél évre: 2940 Ft.

Számlaszám: 11712004-20341426-00000000, A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

Kérjük, a közleményben olvashatóan tüntessék fel a nevet, a címet, irányítószámmal együtt, különben nem tudjuk beazonosítani az előfizetőt.

 

KÜLFÖLDI olvasóinkhoz!

 Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát. A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre 200 USD, a Magyar Fórum hetilap előfizetési díja egy évre 200 USD. Az előfizetés forintban és devizában történhet. Mivel számlavezető bankunk USA-dolláros csekket nem vált be, ezért kérjük, főleg tengeren túli előfizetőinket, hogy vagy más valutában, pl. kanadai dollárban, vagy, ami a legjobb, átutalással küldjék a pénzt a megadott számlaszámra.

 Számlaszám:

 11712004-20341426-00000000

 Számlatulajdonos:

 A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

 Számlavezető:

 OTP Bank Zrt.

 SWIFT (BIC) kód:

 OTP V-HU-HB

 IBAN-szám:

 HU36117120042034142600000000

 

Kérjük, ne felejtse el megadni – olvashatóan –az előfizetés időtartamát, illetve pontos nevét és címét!