2017.06.23.
Csurka István:
JELKÉPEK EREJE
Született egy
film, melynek legtöbbször előtűnő gyönyörű jelképe: Lobog
a zászló és kivágatában a Korona mellett megjelennek a 301-es
parcella kopjafái, fel-feltűnik a Duna, az Országház, átsugárzik
a lelkünkbe minden, ami volt, s amink volt, s minden, ami még
van, meg ami még lehet. Háború a nemzet ellen. Ez egy olyan háború,
amelyben az egyik felet addig pacifikálják, amíg bele nem
pusztul. Az őslakosok közül azokat, akikre nincs szükség, úgy
kell elpusztítani, hogy az a világ előtt önpusztításnak látszódjék.
Ha közös erővel véget vetünk az egyoldalú háborúnak, akkor
a rendszerváltás után húsz évvel végre szabadok leszünk.
A
film első része, alapja erről szól. A címe is ez: A háború
megváltozott természete. Az első nyolcvan perc főszereplője a
dokumentumokban az SZDSZ-es különítményesek, Kis Jánostól Rákosi
Mátyásig, előadója pedig Bogár László. Fordulatos,
szellemes előadásban beszéli el, hogyan semmisítették meg a háborúnak
ebben a szakaszában a nemzet szellemi alapját, s hogyan kezdtek
hozzá a második szint, a fiziológiai és népesedési, önfenntartási
réteg szétmarásához és egyidejűleg hogyan kezdték el a
harmadik, a legfelső épületrész, a gazdasági szerkezet
megszerzését.
Ebben a Bogár-felosztásban
az a mély filozófiai felismerés rejtőzik, hogy minden nemzet,
minden emberi lény leglényegesebb része a szellemi alapzat.
Annak tehát, aki a gazdaságot, a pénzt, a bankokat, a földet
és a felső emeletek szobáit, bútorait, világra néző
ablakait meg akarja szerezni, hogy befüggönyözze, annak a
szellemi alapokat kell szétrombolnia először. (Mi sem mondtunk
mást soha, de ez itt, ebben a dokumentumfilmben egy tudós ember
és egy gondolkodó világlátásával, ékesszólásával van
kifejtve. Ha másért nem, már ezért is érdemes volt ezt a
filmet megcsinálni.)
Méltó
társa már ebben a részben is Bogárnak a törékeny, de roppant
belső erőt sugárzó asszony. Töméntelen adattal, ténnyel, számmal
hozakodik elő. Zuhognak ránk háborúvesztésünk tényei – számokban
és mögöttük emberéletekben. Már itt feltárul a rendező
becsületes módszere. Közlőit lehetőleg fehér ingben szembe
ülteti a kamerával. Így mindenki teljes mellszélességgel,
teljes énjével vállalja, amit mond. Az üzenetben nincs semmi
„egyrészt-másrészt”, nincs áldozat a liberalizmus oltárán.
Rendkívüli és a kimondott igazságok erejét bizonyítja, hogy
végig némi lélekfeltöltő erővel bír. Talán mindenki egy
kicsit emelkedettebb öntudattal lép ki a moziból és néz körül:
na, hol van hát az a bolsevik? Mert bizony végzetes módon
leszoktunk arról, hogy szemtől szembe közöljük véleményünket,
vagy ahogy ma mondják: „vállaljuk magunkat”, s oldalvást
vagy földre ejtve kimondott szavainkat a ravaszul ránk erőltetett
nyelvromlás is hitelteleníti. Ez is megszálló módszer.
Nyelvrontás nélkül nincs megszállás, különösen a magyar
nyelv ősisége és szervező ereje miatt. Ezzel szemben mondja a
szívsebész, fehér gyolcs ingében, hogy a nemzetnek új, áldozatot
és akár a halált is vállaló magyar nemességre van szüksége
– a feltámadáshoz.
Itt, s a következő
részben mondják el nekünk, hogyan köttetett össze – roppant
ravaszsággal – két diktatúra. Hogyan? Alkotmányosan.
„Diktatúrából diktatúrába” Az 1949-ben még Sztalin és
Visinszkij (a nürnbergi per főjogásza is ő volt) diktálta
magyar alkotmányt még „még mindannyiunk közös apjának”,
Rákosi-Rosenfeld Mátyásnak országgyűlése fogadta el. A
kerekasztal-tárgyalásokon ezt módosították. A módosításokat
Kádár országgyűlése fogadta el. Mi pedig tapsoltunk, hogy
milyen nagylelkű az egypárti országgyűlés. Csak ma vesszük
észre, amikor minden végzetesen elromlott körülöttünk és
bennünk is, hogy ezekkel az áttételekkel finoman össze van kötve
három rendszer. Rákosié, Kádáré és a rendszerváltásé.
Azaz nincs váltás. Innen kezdve nem az a kérdés, hogy milyen
ez a módosított alkotmány, mert akármilyen két idegen diktatúrát
köt össze egy állítólagos demokráciával, jogfolytonosságot
teremt közöttük. Éppen azt akadályozza meg, hogy a rendszerváltás
visszatérjen a magyar történelmi alapra, a Szent Koronára és
a magyarság évszázados munkájával, harcaival kivívott törvényes
rendjébe. Nem azért nem lehetett visszaállni az Aranybullával
kezdődő történeti alkotmányba, mert később népnyúzó törvényeket
léptetett életbe benne Verbőczy Tripartituma Dózsa György megégetése
után, hanem azért, hogy Rákosi és Kádár rendszere között
jogfolytonosság teremtődjön.
Tehát visszaállhat-e
a magyarság a sajátjába, vagy az idegent kell
toldoznia-foldoznia? Ezt kellett, mert ez szavatolta a hitelek
visszafizetését. Amikor ezt az alkotmányt mintegy lapalji áthozatként
átvállaltuk az újnak mondott rendszerbe, mai árfolyamon számítva
12 milliárd dollár adósságunk volt. Ma több mint százmilliárd.
És 170 milliárd kamatot már kifizettünk az egykori 12 milliárdra.
Pont.
Az
alkotmány kérdéseire Zlinszky János, a korszak nagy jogbölcselője
mond súlyos, kőbe véshető mondatokat. Ez a rész elemi erővel
veti fel a magyar megújulás szükségességét és roppant nehézségeit.
A megmaradáshoz új alkotmány kell, az alkotmány megteremtéséhez
szándék, akarat, bölcsesség és kétharmados többség.
Sajnos nem valószínű,
hogy mindenki látja ennek a kérdésnek a megkerülhetetlenségét.
A hazugságban és félelmek közt élő nemzetnek nemcsak a jobb
szándékú elitje, hanem a népe is ódzkodik az új alkotmánytól.
Minek? Legyen előbb több kenyér, mondják egyfelől. Minek,
mondják másfelől, hiszen ezt sem tartják be, az a fő baj. Kétségtelen.
De ez mégsem tiszta beszéd. Fogyásunk, gyengeségünk, züllésünk
oka, hogy nincs felettünk közösen elfogadott törvény,
szellemi alapzatunk szét van verve.
Most lennie kell
önmérsékletünknek és felelősségérzetünknek, s előbb ezt
kell rendbe hozni.
Ha egy nemzet
teljes szellemi alapjában meg akar újulni, márpedig a magyarságnak
életben maradásához erre van szüksége, az nem élhet tovább
egy idegen papírrongy mégoly gondosan retusált keretei között,
különösen akkor nem, ha ez a retusált valami egy idegen diktatúrát
köt össze egy demokratikus berendezkedéssel. Mert akkor
valamelyik pillér nem igazi. S a Sztalin-szobor ledöntése ennek
a szovjet lánctalpas alkotmánynak az undorodva eldobását is
jelentette. Vér tapadt hozzá. Tehát most alkotmányozni kell.
Most az álljon félre, aki nem mer új magyar alkotmányt, mert a
romlás órája ütött.
Most olyan alaptörvény
kell, amely a lyukas, szép körívben kihasított piros-fehér-zöld
zászló kivágott kör-szívében a Szent Korona kupolája és dőlt
keresztje áll. És hirdeti az örök magyar törvényt.
A
film harmadik része Az ország felszámolása címet viseli és
tulajdonképpen privatizációs aknák felrobbantásából áll.
Csak lélegzetvisszafojtva lehet figyelni a sajnos hibásan megkötött
nemzetközi egyezmények, s az európai szerződés abroncsai közt
vergődő magyar sors előadóit, amint mégis gyors cselekvésre
hívnak fel és nem adják meg magukat. Ha a helyén van a szívünk,
még meg tudjuk tartani a földünket. De tétovázással, további
önfeladással, masírozással és handabandázással semmire sem
megyünk. De ez is alkotmány kérdése és Szent Korona kérdése.
A
film jeleneteiben feltűnnek a nagy vevők, szakasztott olyan
emberek, mintha Kun Béla közismert népbiztosi tablójáról léptek
volna le, Kun, Szamuely, Korvin Ottó mellől, hogy mindent
megkapjanak ingyen és bérmentve. Természetesen Gyurcsánytól,
Bajnaitól és az illetékes pénzügyminisztertől. A Kun Béla-tabló
egyébként többször feltűnik a vásznon, s mivel ez félreérthetetlenné
teszi a film alapállását, jelentését, nyersen váltja ki az
uralkodó – mármint a jelenleg még uralkodó – réteg
fogcsikorgatását, pontosabban protézis csikorgatását. A film
a maga monstruózus voltával együtt, a négyórás vetítési
idejével együtt a mostani új rendszerváltási kísérlet, a
megmaradásért folyó harc egyik nagyon fontos elemévé válhat.
Mert az eszmélés kérdése, a „Lámpás program” a személyes,
akár nagygyűléseken előadott, elszónokolt közegből,
valamint az írott betű, a könyv a folyóirat és az újság közegéből
átkerült a film drámai közegébe. Egy hatékonyabb, szélesebb
körben elérhető közegbe. Csak azt az elkényelmesedett felfogást
kell legyőznünk, hogy hosszú filmet nem nézünk végig, hogy
nem áldozunk több órát az életünkből – a hazánkért.
Most már nem az a
kérdés, hogy ki nyeri a választást, ki alakít kormányt és
mely pártok kerülnek be az Országgyűlésbe és melyek nem.
Sokkal fontosabb az, hogy az, akit megválasztanak, milyen küldetéssel,
milyen népi utasítással, milyen követelmények elé állítva
választatik meg. Ha a felhatalmazás valódi, teljes rendszerváltás,
akkor ez alól nem bújhat ki senki. A rendszerváltáshoz alkotmányozás
kell, az alkotmányozáshoz kétharmados többség. Ezt már Mártélyon,
a Magyar Megmaradás Közössége alakuló ülésén elmondtuk, ez
az újságban már megjelent. A szemben álló fél, a komprádorburzsoázia,
akinek sötét alakjai alatt a film felrobbantotta aknáit, a kétharmados
többség megakadályozására törekszenek. Már azt is megbeszéltük,
hogyan s miként, mely párt és pártok segítségével.
A helyzet beható
elemzése most új következtetésekre is elvezetett. A nemzet külső
és belső ellenségei, a megszállás vezetői most új elemet is
beiktattak, fenntartva a kétharmados többség elérésnek
megakadályozását és maga az MSZP piszkos kampánnyal való
megerősítésének célját is. Az új elem a választások utáni
helyzet, a letörhető belső anarchia, zavargásszervezés. Volt
ugyan már főcíme e lapnak a Zavargásszervezés, de most világosabban
látható már a nemzet ellenségeinek a célja. Rövid időn belül
– akár egy-két hónap után – zavargásokkal és felbérelt
állítólagos elégedetlen fociszurkolókkal megdönteni az új
kormányt, mielőtt bármibe is belefogna, és akár idegen
csapatok segítségével rendet teremteni. Európa nevében.
Ennek
kivédésére az új kormány kevés. Honvédség nincs, a rendőrség
le van gyengítve és egymásra van uszítva. A cigányokat tovább
hergelik és ha kell, majd megtanítják őket a baseballütők
használatára.
A bolsevisták
aljassága korlátlan.
Ha
a jövendő kormány mögött nem áll felvilágosult, öntudatos
nép, nemzet, új nemesség, magyarul gondolkodó értelmiség,
nem áll a „dolgozó nép okos gyülekezete”, akkor ez a terv
valóra válhat. Ha a hátralévő rövid időben megtörténik a
felvilágosodás, a közösségek kialakulása, egyes helyeken újjászerveződése
és készültségbe helyeződése, akkor meg sem merik kísérelni
ennek a gyilkos forgatókönyvnek a forgatását.
Több
mint harminc év óta következetes, előre kitervelt, aljas háború
folyik a magyar nemzet ellen, mégpedig olyan úgynevezett békekorszakban,
amelyben a nyílt, fegyveres harcot a gazdasági kifosztás, a törvényesnek
feltüntetett rablás, a rabló privatizáció, a végtelenségig
való eladósítás és a látszatdemokrácia újmódi
fegyvereivel vívják meg. Ez tulajdonképpen egy ősi találmány.
A megszálló számára kényelmes, biztonságos, mert a legyűrendőnél
nincs fegyver – hadserege leszerelve, idegenek védik,
alkalmasint azok, akik megszállják, és még a védekező sereg
izomereje is korlátozott az alultápláltság miatt, a
parancsnokok pedig meg vannak véve. Hogyan lehet, és hogyan kell
egy területet, egy másik nép által lakott s esetleg hazának
nevezett földet nem háborúval, hanem folyamatos beszivárgással
megszállni és a tőlük ellopott, kicsalt, kicsikart pénzzel akár
kisebbségben, akár más etnikumok és rossz szomszédok segítségével
uralomra kerülni fölöttük.
(2010. Előadás a
Magyar Megmaradás Közössége rendezvényén)
|