vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.08. 

Egészségesebb ételek az iskolákban

Megtízszerezték az iskolatejprogramra fordított összeget

Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára: több mint 1800 iskolában 438 ezer gyerek kap hetente négyszer tejet, amit magyar beszállítóktól, elsősorban kis- és középvállalkozóktól szereznek be. Így mindenki csak nyerhet a programmal.

 2010-ben milyen megfontolások alapján döntött a kormány az iskolatejprogramról?

 – Hét éve a megalakuló kormány prioritásként kezelte az iskolatejprogram népszerűségének növelését. Emellett a programban való részvételt elősegítő új szabályozási elemeket vezetett be. Lehetővé vált, hogy a feldolgozók közvetlenül is igényelhessék a támogatást, és a program keretében kiosztható termékek köre is jelentősen bővült. A sajátos nevelési igényű óvodások egységesen 100%-os kormányzati kiegészítő támogatásban részesülhetnek. A feldolgozóknak kötelezővé vált, hogy a tejtermékfogyasztást népszerűsítő promóciós programot is végrehajtsanak az iskolatejprogram keretében.

 Minden egyes iskolás kap tejet, vagy erre a tanintézményeknek pályázniuk kell?

 – A programban óvodás gyermekek, általános iskolás gyermekek vesznek részt. A programban való részvételt az uniós szabályozás semmilyen módon nem korlátozza, amennyiben a szereplők megfelelnek az előírásoknak. Általános iskolai tanulók ellátása esetén jelenleg 100%-os és 50%-os mértékű kormányzati kiegészítő támogatás igényelhető. A besorolás alapja a közoktatási intézmény székhelye adóerő képességének figyelembe vételével történik. E szabály alól a gyógypedagógiai oktatás, illetve a sajátos nevelési igényű tanulók ellátása képez kivételt; esetükben egységesen 100% támogatás igényelhető. Az óvodások ellátására igényelhető támogatás mértéke a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték és a bruttó vételár különbözetének 50%-a.

 Honnan és kiktől szerzik be a szükséges tejmennyiséget?

 – Az iskolatejprogram beszállítói kivétel nélkül magyar vállalkozások, jelentős részben olyan kkv-k, helyi termelők, amelyek számára az iskolatejprogram kiszámítható működést és bevételt biztosít. A kiosztott termékek magyar termelésből származnak, ezen belül is 77% a friss tej aránya.

 Mekkora összeget fordítanak erre a programra?

 – 2017-ben a költségvetési előirányzat az iskolatejprogramra 4,2 milliárd forint, ami több mint tízszerese a 2010-es összegnek.

 Egy évvel ezelőtti hír, hogy levélben értesítette az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője az igazgatókat, hogy a gyerekek kiitták a tejeskannát. „A kormány csökkentette az iskolatejprogram támogatását, így szeptembertől a 175-ből nagyjából 100 járásban kapnak már csak ingyen tejet vagy kakaót az iskolások.” Ez megfelel a valóságnak?

 – Az elmúlt 6 évben hozott intézkedések eredményeképpen az iskolatejprogram jelentős fejlődésen ment át: 130 ezerről több mint 436 ezerre nőtt a programban ellátott gyermekek létszáma és biztosított számukra heti négy alkalommal valamilyen típusú tejterméket – ízesített vagy natúr tej, illetve joghurt, valamint kefir és joghurt. A program sikeres folytatásához továbbra is adottak a feltételek. Az iskolatejprogram hazai szabályozása az uniós jogszabályi keret változása miatt néhány technikai jellegű módosításon megy keresztül a közeljövőben, amely a 2017–2018-as tanévtől lesz alkalmazandó és érdemben nem jelent változást az igénybe vevő gyermekek számára.

 Amint bevezették a menzarendeletet, máris támadták az ellenzékiek, mondván, sótlanok, íztelenek az ételek. Azért módosították?

 – Egy rendelet módosításának számos szempontja van. Ígéretéhez híven a kormány folyamatosan figyelte és figyeli a visszajelzéseket a rendeletről, ennek lett az eredménye, hogy bizonyos pontokon módosítottuk a jogszabályt. Nem cél a só teljes elhagyása, az viszont igen, hogy az ízesítés mértéke az egészségügyi határérték alatt maradjon. A módosítás lényege, hogy a sócsökkentés kevésbé legyen drasztikus.

 Mennyire vált be az iskolatejprogram és a menzarendelet?

 – Több mint 1800 iskolában 438 ezer gyerek kap hetente négyszer tejet, amit magyar beszállítóktól, elsősorban kis- és középvállalkozóktól szereznek be. Így mindenki csak nyerhet a programmal.

 Magyarország dobogós helyen van az elhízás tekintetében a világon, minden negyedik lány és minden ötödik kisfiú elhízott vagy túlsúlyos. Azzal, hogy egészségesebb ételt kapnak az iskolákban, már orvosolták is a problémát?

– A kormány kiemelt célja, hogy gyermekeink egészségesek legyenek. Az elhízás megelőzésében fontos szerepet játszik az egészséges táplálkozás népszerűsítése és a mindennapos testnevelés bevezetése. A probléma orvoslását azonban nem csak a megelőzés jelenti, például hogy a chipsadó hatálya alá eső termékeket nem lehet a büfében árulni, hanem azon gyerekeknek egészséges életmódra való bátorítása is, akik súlyproblémákkal küszködnek. Fontos, hogy az iskolában is egészséges életmódra neveljék a gyerekeket.

 

Medveczky Attila