vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.08. 

Termékeink Európa szinte valamennyi államába eljutnak

A közvetítői kereskedelem kihagyásával közvetlenül a nagy áruházláncoknak szállítunk

Folyamatosan fejlesztünk, követjük a trendeket, ezért nem veszített ismertségéből Európában a kecskeméti borsó és csemegekukorica konzerv – közölte lapunkkal Kovács János, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezető igazgatója.

 A Kecskeméti Konzerv Kft. 1,89 milliárd forint értékű beruházást valósít meg üzemében, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 948 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít. Mire fordítják a támogatást?

 – Önálló technológiai energiaellátó rendszer kiépítésére fordítjuk a támogatást; kazánházat, vízlágyító és villamosenergia-ellátó rendszert építünk, két fúrt kutat létesítünk. Emellett 15 százalékkal szeretnénk növelni a csemegekukorica-gyártás kapacitását. Harmadrészt pedig szezonon kívül előállítható termékek gyártási infrastruktúrájának kialakítását szeretnénk elérni. Tehát nemcsak friss alapanyagból, hanem más országból származó szárított alapanyagokból készítenénk például babot, lencsét.

 A maradék összeget honnét szerzik be?

 – A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja által kínált kedvezményes finanszírozással élünk, és kötelező önerőt is biztosítunk.

 A kapacitásbővítéssel, és a minőségfejlesztő beruházással nagyobb lesz a vállalat nyeresége?

 – Nagyobb volumenben hatékonyabban lehet és kell előállítani, s ez költségcsökkentéssel járhat. A nagyobb termelésénél az alapanyag árát nem lehet befolyásolni, viszont a csomagolóanyag ára a nagy volumenű beszerzésnél olcsóbb lehet. A késztermék piaci ára viszont nem rajtunk múlik. Több éve azon dolgozunk, hogy az exportpiacokon minél ismertebbé tegyük Magyarországot. Termékeink Európa szinte valamennyi államába eljutnak. Az exportpiacon pedig nagyon erős a francia konkurencia. A francia termékek árai az irányadók. Így mi árkövető stratégiával tudunk csak érvényesülni. A költségcsökkentést látjuk inkább tervezhetőnek, mint az ártendenciát, s egyértelmű, hogy a nagyobb nyereség a cél.

 A beszállítók is nyerhetnek ezzel?

 – Ha eddig ötezer hektárról hoztunk be nyersanyagot, és most hatezerre bővítek, akkor a magyar mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozók részére nagyobb piacot biztosítunk. Tehát rosszul nem járnak. Azzal pedig, hogy szezonon kívüli termékeket is előállítunk elérjük, hogy ne legyen annyira hektikus a munkaerőigényünk. Új munkahelyek is létesülnek. Arra törekszünk, hogy akit felveszünk, annak tartósan munkát biztosítsunk.

 Eddig milyen eredménnyel tudtak megjelenni az exportpiacon, s melyek a fontosabb célországok?

 – A kulcspiacok közül Németország az első, a harmadik országbeliek közül Törökország, Izrael. Európában pedig még Németalföld, Skandinávia, Balkán régió.

 Hogyan alakult a Kecskeméti Konzerv Kft. értékesítési árbevétele 2005-ös megalakulásuk óta?

 – Az alakulás éve nem mérvadó, viszont 2006-hoz képest 2016-ra megdupláztuk árbevételünket. Ezzel a fejlesztéssel pedig további, körülbelül 15%-os árbevételnövelést tudunk elérni. Az árbevétel nagyobb része exportból származik, ez 2015-ben 9,774 milliárd forintot tett ki. A vállalat adózott eredménye tavaly 780 millió forint, míg 2015-ben 765 millió forint volt. A több mint 250 főt foglalkoztató vállalkozás létszáma a júniustól októberig tartó szezonban 400 fölé is emelkedhet. A Kecskeméti Konzerv Kft. mintegy 50 mezőgazdasági partnerrel áll kapcsolatban, akik kb. 6-7 ezer tonna zöldborsót, és 55-60 ezer tonna csemegekukoricát termelnek részükre.

 Milyen gazdaságfilozófiát követnek?

 – Kezdetektől azt, hogy a mai, kiélezett, globalizálódott világban a hatékonyság és a minőség garanciája a termelési profil speciális volta. Csak így lehet versenyben maradni és a globális piacon megmaradni. Közvetlenül a hálózatoknak szállítunk, így nincsenek közbeiktatott elemek, közvetítők, melyek csak növelik az árat. Vállalatunk kizárólagosan zöldborsó és csemegekukorica feldolgozásával foglalkozik. Azért erre a két termékre esett a választás, mert ezeknek szántóföldi technológiája magas szinten gépesített, és a termeltetéshez szükséges mezőgazdasági szaktudás, valamint az öntözés lehetősége is rendelkezésre áll. Számunkra a lényeg: folyamatosan fejlesztünk, követjük a trendeket, ezért nem veszített ismertségéből Európában a kecskeméti borsó és csemegekukorica konzerv.

 

Medveczky Attila