vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.08. 

Újabb kísérlet Párkányban

Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy nem épül hulladékégető Párkányban. A turisztikai központnak számító város lakosai még fel sem lélegezhettek, már egy következő tervezet látott napvilágot. A környéken élők aggódnak környezetükért, a légszennyezettség már így is magas Párkányban és környékén, holott az ország egyik legjobb szőlőtermő és mezőgazdasági vidékéről van szó.

„Valakik ismételten borzolni kívánják a párkányiak és a környékbeliek kedélyét. A HC Logistik társaság – miután néhány napja visszavonta szándékát az éves szinten 20 ezer tonna gumiabroncsot és műanyagot hasznosító, párkányi hulladékégető megépítésére – újfent benyújtotta kérelmét az állami hatósághoz hasonló hulladékégető megépítésére Párkányban. Igaz, fele akkora kapacitással, éves szinten 10 ezer tonna hulladék elégetésével számol” – tudatta a Felvidék.mával Farkas Iván az MKP alelnöke.

 „Vonzó, zöld, látszólag környezetkímélő csomagba rejti szándékát – Vigyázat, a látszat csal – ám a lényeg mit sem változik. Hasonló pirolízis technológiát választott, mint a sorrendben második alkalommal benyújtott tervezet. Erről pedig az Európai Unió szabályzata egyértelműen kimondja, hogy hulladékégetésről van szó. Netán a lakosság megtévesztését szolgálja a projekt, a szándék zöld, környezetkímélő megnevezése?” – teszi fel a kérdést Farkas Iván, aki az előző beruházást ellenző petíciós bizottság tagja és Muzsla polgármestereként is érintett.

 Farkas Iván arra is felhívja a figyelmet, hogy ezúttal nyilvános a tervezet, amely alapján megépülne az üzem. „További információkat kaphatnak a Zamer Green Park Štúrovo részletes tájékoztatójából. Külön figyelmükbe ajánlom az 1. számú tömörített állományt.”

 

(felvidek.ma)