vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.19. 

A FINA Vizes Világbajnokság gazdasági előnyökkel is jár

A budapesti minden idők legrövidebb időn belül megszervezett vb-je

Nem lehet kizárólag a költségek alapján megítélni egy sporteseményt – közölte a sportért felelős államtitkár. Dr. Szabó Tünde hozzátette: „pláne ha az olyan sportágakban teremt versenyzési és szurkolási lehetőséget, mint a vízi sportok, amelyekben mi magyarok világszinten is sikeresek, eredményesek vagyunk, és amelyekhez nemzetként is szenvedélyesen kötődünk.”

 Két hónap múlva kezdődik hazánkban a vizes világbajnokság. Hogy állunk a júliusi vizes vb-re való felkészüléssel sport és infrastruktúra szempontjából?

 – Hatalmas feladatot vállalt Magyarország a 2017-es vizes világbajnokság megrendezésével, hiszen hazánk eredetileg a 2021-es világbajnokság rendezési jogát nyerte el, de két évvel ezelőtt Mexikó, (Guadalajara) visszalépését követően hazánk úgy döntött, hogy átvállalja a világ negyedik legnagyobb sportrendezvényének megszervezését. Örömmel mondhatom, hogy a 17. FINA Vizes Világbajnokság előkészületei, a szervezési munkák a tervezett ütemben haladnak és júliusra mind az öt helyszín elkészül. A FINA vezetői, szakmai bizottságok tagjai is jártak már a versenyhelyszíneken és nagyon elégedettek voltak. A Duna Aréna már elkészült, a Hajós Alfréd uszoda felújítási munkálatai már zajlanak, míg a Batthyány téren eddig a víz alatti munkálatok készültek el. Büszkék lehetünk, mert a szervezésben, megvalósításban résztvevők erőfeszítéseinek hála, a budapesti minden idők legrövidebb időn belül megszervezett vb-je lett.

 Mennyibe kerül a világbajnokság megrendezése?

 – A világbajnokság megrendezésének költségvetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezeli, tájékoztatásuk szerint a vizes világbajnokság szervezési, működési és fejlesztési költségei 130,6 milliárd forintot tesznek ki, de ennek az összegnek jelentős hányadát a kormány a vb-től függetlenül is az érintett fejlesztésekre fordította volna. Egy részük, mint a pesti alsó rakpart, a városrehabilitáció keretében, más részük a sportinfrastruktúra fejlesztésének keretében valósult volna meg, mint például a Hajós Alfréd vagy a Császár–Komjádi uszoda.

 Mi a véleménye arról, amit az ellenzék hangoztat, hogy „még felsorolni is döbbenetes azt a temérdek pénzszórást, amit a vizes vb megrendezésére költ el a kormány? Az összköltségek elérik nagyjából a 100 milliárd forintot és még nincs vége. Mindezt úgy, hogy 2015-ben azt ígérték, mintegy 25 milliárdból megrendezhető a vb.”

 – A FINA Vizes Világbajnokság minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseménye, amely – azt gondolom – hihetetlen lehetőség Magyarország számára. Jelentősége túlmutat a sportdiplomáciai sikereken, hiszen forintban nem mérhető promóciós értéket, és hosszú távon beérő, közvetett gazdasági előnyöket jelent, természetesen a tervezett bevételeken túl. Egy ekkora sportverseny pozitívan befolyásolja a gazdasági szférát, hiszen növeli a sportturizmusból származó bevételeket, építi az országimázst, valamint a sportberuházások gyarapítják a nemzeti vagyont, a sportfejlesztések pedig, munkahelyeket teremtenek. A beruházások jelentős része mindenképpen elkészült volna, legkésőbb az eredetileg megpályázott 2021-es világbajnokságra. Nem lehet kizárólag a költségek alapján megítélni egy sporteseményt, pláne ha az olyan sportágakban teremt versenyzési és szurkolási lehetőséget, mint a vízi sportok, amelyekben mi magyarok világszinten is sikeresek, eredményesek vagyunk, és amelyekhez nemzetként is szenvedélyesen kötődünk.

 Nemrég köszöntötte a FINA Vizes Világbajnokság Önkéntes Program résztvevőit. Mi volt a kritérium? Kik csatlakozhattak a programhoz? Mi az önkéntesek feladata? Ők képzéseken is részt vesznek?

 – Fantasztikus élmény volt, köszönteni a nyári FINA eseményekre jelentkező több száz önkéntest, hiszen az ő munkájuk nélkül nem lehetne ilyen nagyszabású, összetett sporteseményt zökkenőmentesen lebonyolítani. Önkéntesnek bárki jelentkezhet, aki szeretne kicsit belepillantani, részesévé válni a vizes világbajnokságnak és hajlandó ezért elszántan, lelkesen dolgozni. A több ezer jelentkező mindegyikének kötelező a kiválasztási folyamaton átesnie, amelynek legfontosabb eleme a képzésen való részvétel. Az önkéntesek képzése egy teljes napos általános képzésből és területi képzésekből áll össze, amelyek felépítésében és lebonyolításában a Testnevelési Egyetem a szakmai együttműködő partner. Az általános képzés keretein belül az önkéntesek tájékoztatást kapnak a FINA VB-hez kapcsolódó hazai és nemzetközi szervezetekről, a sportágakról és helyszínekről, a VB vendégeiről és célcsoportjairól, a lebonyolításról és szolgáltatásokról, valamint megismerkedhetnek a nemzetközi protokoll alapjaival, információt szerezhetnek többek között a kulturális különbségekről, az ügyfélszolgálatról és a konfliktuskezelési technikákról is. Az általános képzés teljesítése kötelező, erre áprilisban három nap állt a jelentkezők rendelkezésére. A Vigadóban volt az első ilyen alkalom, ahol többek között én is köszönthettem a megjelent önkénteseket. A területi képzés személyes megjelenésen alapuló csoportos képzés, amely 1-2 alkalommal 4 órás elfoglaltságot jelent. Az önkéntesek ezeken az alkalmakon megismerkednek leendő munkaterületük vezetőjével, a terület feladataival, céljával és szolgáltatásaival. A képzések során olyan képzési modult is terveztek, amely e-learning felületen is elérhető lesz. A több ezer jelentkező közül a kiválasztási folyamat során kb. 3500 önkéntes kerül beosztásra a 6 sportág 30 területére. Az önkéntesek munkája nagyon fontos, hiszen miközben a medencékben elképesztő küzdelmek folynak majd, a háttérben olajozottan kell működnie a világbajnokság „gépezetének” is, akár a repülőtéren vagy a szállodákban, akár az edzéshelyszíneken vagy épp a médiaközpontokban.

 Az olimpiát lefújták, ettől függetlenül sikerült felkerülnie Magyarországnak a sport világtérképére?

 – A FINA Világbajnokság a világ négy legnagyobb és legrangosabb sporteseményének egyike és minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye, amely turisták tízezreit vonzza majd a fővárosba és Balatonfüredre. Több millió ember pedig különböző médiumokon keresztül követi majd az eseményeket világszerte. Ezzel Magyarország, nemcsak mint rendkívül eredményes sportnemzet, hanem mint világszínvonalú sportesemények rendezője, házigazdája is biztosan felkerül a világ sporttérképére. Ehhez hozzájárulnak az idei év további nagyszabású sporteseményei is, mint a Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság, a győri EYOF vagy a Judo Világbajnokság. De említhetném az április végén nagy sikerrel lezajlott Hungarian Open ATP 250 nemzetközi tenisztornát is. 2017-ben összesen több mint 80 hazai rendezésű nemzetközi sporteseménynek adunk otthont és bár még nem zárult le a jövő évi regisztráció, de már 2018-ban is 50 fölötti rendezvényre számíthatunk.

 Kormánypárti politikusok szerint az ország sportpolitikája jó úton halad. De tudjuk, nem lehet megállni. Vázolja fel rövid távú terveit.

 – Folyamatosan kapcsolatban állok a szakszövetségekkel, a hazai sportélet szereplőivel és visszajelzéseik tapasztalataik alapján, figyelembe véve a sport dinamikus fejlődési ritmusát, alakítjuk a munkát, dolgozzuk ki új programjainkat. Törekszünk új pályázati lehetőségeket biztosítani a sport minden területén, és együttműködést kialakítani a közös célok elérése érdekében.

 

Medveczky Attila