vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.19. 

Petíció Ukrajna elnökéhez

Adják vissza a gazdáktól és az egyháztól elvett földeket!

Az ungvári Gulácsy Jenő nyugdíjas villamosmérnök két petíciót nyújtott be elektronikus formában Ukrajna elnökéhez. Az elsőben azt kéri Petro Porosenkótól, hogy a dekommunizációs törvény szellemében kártalanítsa az állam azokat és azok leszármazottait, akik földbirtokát 1945 után a szovjet hatóságok államosították. Külön petícióban kéri, hogy adják vissza a kárpátaljai történelmi egyházaktól elvett javakat. Ahhoz, hogy ezen petíciókkal érdemben foglalkozzon az illetékes hatóság, 90 nap alatt országszerte 25 ezer állampolgárnak támogatnia kell a petíciót. A kezdeményező kéri a vele ezen ügyekben egyetértő kárpátaljai emberek támogatását. Az alábbiakban Gulácsy Jenővel folytatott beszélgetésünket közöljük.

 – Ukrajna államelnökének honlapján petíciókat nyújtott be. Honnan jött az ötlet?

 – Egy hónapja az ukrajnai ERA Rádió műsorát hallgattam, melyben a termőföld értékesítéséről vitáztak. Sikerült egyenes adásban felhívni a rádió stúdióját, és a műsorvezetőtől megkérdeztem, hogy nem kellene-e előbb a hajdani kisbirtokosok örököseinek visszaadni őseik földjét, és ezután gondolkozni arról, hogy a fennmaradt mezőgazdasági termőföldet eladjuk-e vagy sem. A műsorvezető jogos felvetésnek találta, ő adta az ötlet, hogy elektronikus folyamodványban kérjem ezt az elnök honlapján. Elmondta, hogy ha össze tudnánk szedni 25 ezer aláírást 90 nap alatt, akkor a hatóságnak hivatalból foglalkoznia kellene a kezdeményezéssel.

 Elgondolkodtam ezen, elolvastam a dekommunizációról szóló törvényt, melyet manapság folyton emlegetnek, így arra jöttem rá, hogy a dekommunizáció jelenlegi formájában csak utcák, települések átnevezését, egykori szovjet emlékművek lerombolását, az utóbbi időben pedig egyes ünnepek betiltását, új ünnepnapok bevezetését, valamint az orosz Szent György-szalag viselésének tiltását jelenti.

 Ám szerintem a kommunista éra e módon történő felszámolása mindössze gumicsont a patriotizmus-túltengésben szenvedő választók részére. Kétségtelen, hogy a kommunista korszak következményeinek a felszámolásához az ilyen intézkedések is szükségesek, de egyáltalán nem elegendőek. A kommunista rezsim által elvett földeket vissza kell szolgáltatni az egykori kisbirtokosok leszármazottainak.

 Az egyszerű földműveseket a szovjetrendszer kulákoknak kiáltotta ki, javaiktól megfosztotta. Ám a „kulákok” azok a mai szóhasználattal farmerek voltak – akiktől a szovjet rezsim elvette a földet, haszonállataikat, földművelő eszközeiket. A földvásárláshoz szükséges pénzt ezek a földművesek kemény munkával keresték meg, sokan még Amerikába is elmentek robotolni.

 Ezzel kapcsolatban fogalmaztam meg az első petíciót, ami már olvasható és támogatható az elnök honlapján az alábbi helyen: https://petition.president.gov.ua/petition/36069.  

Néhány nappal később újabb petíciót fogalmaztam meg, amely az egyházközségektől elvett földek, ingatlanok és egyéb ingó értékek visszaszolgáltatására vonatkozik.

 Ukrajna függetlenségének hajnalán az egyházközségeknek még adtak vissza templomokat, imaházakat, ám ezzel a hatóságok által visszaszolgáltatott ingatlanok jegyzéke véget is ér. Az egyházközségek a bűnös kommunista rendszer hatalomra jutása előtt paplakokkal, iskolákkal, egyéb építményekkel, földdel, szőlővel rendelkeztek.

 Az egyházközségek javainak visszaszolgáltatásáról (értékének a kompenzációjáról) szóló petíció az alábbi oldalon található: https://petition.president.gov.ua/petition/36149.

 Mindkét folyamodványban javaslom, hogy szolgáltassák vissza a jogtalanul elvett ingatlanokat, a földet, egyéb javakat az egykori földbirtokosok leszármazottjainak (örököseinek), az egyházközségeknek természetben, valamint kompenzálják a kisajátított eszközök (kaszálógépek, aratógépek), haszonállatok értékét euróban, európai áron. Amennyiben ugyanazon, egykoron az őseink, egyházközségek birtokában lévő parcellák visszajuttatása nem lehetséges, mert már újra lettek osztva, úgy azok értékét kompenzálni kell Németországban vagy Rotterdamban lévő mezőgazdasági földterületekre vonatkozó áron, hisz az ukrajnai föld mélyéből kitermelt gázt az egyházközségek híveinek, ukrajnai állampolgároknak a németországi NCG gáztőzsdei aktuális áron értékesítik, az ukrajnai szenet pedig a hőerőművekben az elektromos energia tarifáiban Rotterdam + áron számolják el.

 – Honnan vegye az állam a pénzügyi forrásokat az európai áron történő kártérítésre?

 – Erre is van ötletem. Az állam a jogelődje által elrabolt összes vagyon értékére kötvényeket bocsáthatna ki valutában (euróban) 1-2-3-4-5 éves futamidőre, és ezen állami kötelezvények alapján az örökösök leszármazottai kárpótláshoz juthatnának.

 

B.Zs.

 

(karpatalja.net)