vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.19. 

Új korszak kezdődik a magyar sportban

Kulcsár Krisztián lett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

A Magyar Olimpiai Bizottság május 2-i közgyűlésén megválasztották a szervezet új elnökét és elnökségét. A legrangosabb magyar sportszervezetet a következőkben az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vívó, Kulcsár Krisztián vezeti majd. Sportrovatunk vendége a MOB újdonsült elnöke, aki megosztotta velünk kandidálásának okát, valamint elnöki terveit, céljait is.

– Olvasóink és szerkesztőségünk nevében gratulálok elnökké választásához! Mielőtt terveiről faggatnám, arra kérném, árulja el: miért döntött úgy, hogy jelölteti magát?

– Teljesen nem volt új keletű ez a dolog, hiszen évek óta egy nemzetközi szervezetben dolgozom, és már többször felmerült bennem, hogy ott szerzett tudásomat és tapasztalatomat itthon kamatoztassam. Korábban nem volt meg a belső késztetésem, hogy belevágjak, a mostani tisztújítás előtt azonban úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy megpróbáljam. Az is fontos volt persze, hogy kiváló sportemberek egész sorának támogatását éreztem a kandidálásom mögött. Boldog vagyok és roppant nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy elnyertem a tagság bizalmát, és megválasztottak a szervezet elnökévé.

– Kandidálásának mottója így hangzott: Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld! Ezek szerint a tettre készséget hiányolta a MOB korábbi vezetéséből?

– Erről nincs szó, már csak azért sem, mert igazság szerint ez nem is az elnöki tevékenységem mottója lesz, hanem a kandidálásomé volt. Amikor véglegessé vált, hogy megméretem magam, és elindulok az elnöki tisztségért, akkor mérlegre kellett tenni egyrészt azt, hogy milyen nagyszerű elnökei voltak eddig a magyar olimpiai mozgalomnak, valamint azt is, hogy a választáson milyen kiváló sportemberek lesznek a vetélytársaim. Ezek után egyértelmű volt, hogy afféle langyos, tessék-lássék kampánnyal, félszívvel ebbe nem lehet és nem is szabad belevágni. Vagy szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással csinálom, vagy sehogy. Ami az elnöki munkámat illeti, ennek kapcsán mottót még nem fogalmaztam meg, ám az biztos, hogy rengeteg munka vár rám, amit – a kampányban tett ígéretemhez híven – a tőlem telhető legjobban szeretnék elvégezni.

– Az elnökként eltöltött első napok feladatai mik voltak?

– Igyekszem minél előbb a lehető legszélesebben áttekinteni a szervezet helyzetét, beleértve a napi működés sajátosságait, a gazdasági helyzetünket és emellett intézni a napi ügyeket is. Ezeken felül részt vettem Tatabányán a Nemzet Sportolója, Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőnk temetésén, valamint Újvidékre is elmentem, ahol a birkózó Európa-bajnokság zajlik és ahol versenyzőink kitűnően szerepelnek. Pörgős és tartalmas napokon vagyok túl, nem unatkoztam.

– Amióta a kormány létrehozta az önálló sportállamtitkárságot, és ráruházta a korábbi MOB-jogosítványok tekintélyes részét, komoly polémia folyik arról, hogy csökkent-e a MOB presztízse, vagy sem? Egyesek szerint nagyon, mások szerint nem. Ön melyik állásponttal ért egyet?

– Ha úgy vesszük, akkor egyikkel sem, mert a valóság szerintem a két vélemény között félúton van. A Magyar Olimpiai Bizottság 1895 óta létezik, amellyel hazánk harmadik legrégebbi, ma is működő társadalmi szervezete. Emellett a nemzeti olimpiai bizottságok sorában világviszonylatban is a hatodik legrégebben működő szervezet. Ennélfogva minden túlzás nélkül mondható, hogy a MOB-nak itthon és külföldön egyaránt olyan presztízse, rangja, tekintélye van, amely nem hétköznapi, s amelyet most is ugyanúgy őriz. Ez a dolog egyik része, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az érmének van egy másik oldala is. Megvannak az okai annak, hogy a MOB – amely 2010 után lényegében az egész magyar sport irányításáért volt felelős – idén januártól elveszítette jogkörei jelentős részét. Szervezetünk sajnos nem igazán tudott élni azzal a lehetőséggel, ami az új sporttörvény megalkotásáig rendelkezésünkre állt. Bár a különböző tagozatok önálló köztestületté váltak, az elvégzendő munka mennyisége így is számottevő maradt, miközben a rendelkezésre álló forrásaink a töredékükre estek vissza. Emiatt azok a vélemények is tartalmaznak igazságot, amelyek a MOB lehetőségeinek csökkenéséről szólnak.

– Ezek ismeretében akkor melyek az ön legfőbb programpontjai, amelyeket MOB-elnökként szeretne megvalósítani?

– Több pontban lehet összefoglalni a ránk váró feladatokat. Először is, újra kell gondolni a MOB kapcsolatát az állami sportirányítással, a kiemelt beruházásokért felelős központtal, valamint a hazai sportszervezetekkel és az utánpótlás-nevelő műhelyekkel javítani és építeni kell a partneri viszonyrendszert, mert ezen a téren is jelentős deficitekkel rendelkezünk. A magyar sport kiemelkedő hagyományaihoz képest meglehetősen kevés, hogy vezetői szinten mindössze három-négy fővel képviseltetjük magunkat a nemzetközi sportszervezetekben. A MOB eléggé eltávolodott az üzleti élettől is, s mivel ebben az időszakban lényegesen kevesebb állami támogatást kap, mint korábban, ezért növelnie kell a saját forrásait. Emellett a média, a sajtó vonatkozásában is együttműködési deficitet érzek és hangsúlyozni kívánom a nemzetközi szervezetekkel való fokozottabb együttműködés szükségességét az elnök intenzívebb személyes jelenlétével. A MOB-tagságot pedig aktivizálni kell, ezen a téren ugyanis fokozódó érdektelenséget, inaktivitást tapasztalok, miközben tudásukra és tapasztalatukra szükség van. Mindezek mellett természetesen az operatív, szervezői munkában is komoly feladatok várnak ránk. Győrben lesz nyáron az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), majd ezt követően a Vizes Világbajnokság házigazdái leszünk. Ezenfelül is lesznek még rangos sportesemények hazánkban az előttünk álló időszakban, hiszen például a cselgáncs-világbajnokság és a birkózók világbajnoksága egyaránt kiemelt esemény lesz. Ezek minél sikeresebb lebonyolításában a MOB is részt kíván vállalni.

– Nemzetközi sportvezetői munkája jóvoltából az elmúlt időszakban Svájcban élt. Győzelme okán hazaköltözik?

– Már a kampányom során is előre jeleztem, hogy megválasztásom esetén teljes emberként kívánom vezetni a MOB-ot. Természetesen ezt most is így gondolom. Annak ellenére, hogy ez nem egyszemélyes feladat, és a megfelelő munkatársi kör kiválasztása alapvető fontosságú, szükségesnek tartom, hogy egy ilyen nagyságú szervezet vezetője napi szinten maga is részt vegyen a munkában. Ezek miatt feladom a Nemzetközi Vívószövetség svájci központjában meglévő állásomat és hazaköltözvén teljes egészében a MOB-ban végzendő munkámra kívánok összpontosítani.

***

Egyértelmű volt a tagság véleménye

A tisztújító közgyűlésen némi meglepetésre már az első fordulóban majdnem eldőlt a legfontosabb kérdés. Az elnök személyéről döntő szavazás első körében ugyanis Kulcsár Krisztián 83 szavazatot kapott, így mindössze egy vokssal maradt le az első fordulós győzelemről. Tekintve, hogy a két másik kandidáló, Borkai Zsolt korábbi elnök és Szabó Bence egykori főtitkár együttesen is csak 81 voksot szerzett, már sejthető volt, hogy a második fordulóban – ahol Szabó Bencére már nem lehetett szavazni – Kulcsár Krisztián kap majd bizalmat. Így is történt, a korábbi kitűnő vívó rendkívül nagy fölénnyel, 108:51 arányban diadalmaskodott Borkai Zsolttal szemben.

Amint arról lapunk április 27-i számában magunk is beszámoltunk, a váltás lehetősége érezhetően a levegőben lógott, ám az mégis meglepő volt, hogy ilyen nagy arányban szavaztak a változásra a MOB küldöttei. Ez nagy lehetőség Kulcsár Krisztián előtt, hiszen ez a meggyőző szavazati arány komoly bizalmat mutat a most megválasztott sportvezető felé. Kulcsár Krisztián hivatalba lépésekor több más terület mellett a kommunikáció terén is megújulást hirdetett, és annyi kulisszatitkot el lehet árulni, hogy ennek első pozitív jeleit magunk is tapasztaltuk: az újsütetű MOB-elnököt pár nappal megválasztása után első próbálkozásunkra közvetlenül elértük, és minden bürokratikus lépcsőfokot mellőzve, készséggel állt lapunk rendelkezésére. Ha az egyéb vállalásait is ilyen módon sikerül teljesítenie, akkor minden remény megvan a MOB kissé megtépázott presztízsének visszaszerzésére.

 

Újjá választották az elnökséget is

A május 2-i közgyűlésen nemcsak elnököt, de elnökséget is választottak a Magyar Olimpiai Bizottság küldöttei. A MOB-ot a következő sportvezetők vezetik az előttünk álló időszakban.

Deutsch Tamás (alelnök), Orendi Mihály (alelnök), Aján Tamás, Gyulai Miklós, Gyurta Dániel, Imre Géza, Dr. Kamuti Jenő, Kovács Antal, Dr. Magyar Zoltán, Markovits László, Pálinger Katalin, Schmidt Gábor, Schmitt Pál, Vári Attila (elnökségi tagok), Dávid Imre (a felügyelő bizottság elnöke).

 

Kovács Attila