2017.05.19.
Csurka István:
Magyar, „Légy Résen!”
Soros Györggyel,
aki első ideérkezése idején kijelentette, hogy nem ad semmit
sem erdélyi, sem „magyar ügyekre”, mert „amikor a magyarok
Erdélyről kezdenek beszélni, utána mindjárt a zsidókérdés
következik, meg a sárga csillag”, azóta megértették, hogy
adnia kell az Erdélybe való liberális behatolásra, mert különben
a magyarországi behatolás lelassul. Ezért adott. Sajtót vett
Erdélyben és embereket.
A globalizmus
terjedése szükségképpen kimossa a talajt a nemzeti intézmények
alól. A századvégi nemzetköziségnek és kozmopolitizmusnak útjában
áll minden nemzeti gondolatot, összefogást, kulturális és
szellemi együttlétet hirdető szerv, közösség, testület. Ma
a kozmopolitizmus nem egy-egy nemzeten belül jelenik meg, mint
egy, a nemzeti gondolkodást tágítani kívánó egyetemes eszme,
hanem mint a pénz világhatalmának kötelező ideológiája, a
globális áruterítés útjában álló nemzeti, népi akadályok,
megrögzöttségek eltakarítója.
A nemzetre nincs pénz.
A
globális hatalom sokkal erőszakosabb, mint elődei valaha
voltak. A Magyarok Világszövetségét ért durva támadások, vádak,
bomlasztási kísérletek hátterében is ez áll: ez a nemzeti
intézmény útban van.
A kozmopolitizmus
és a nemzetköziség hazai pénz- és médiazsoldosai azonban
szemből csak személyt, személyeket támadnak, és többnyire
csak a sajtóban, ahol túlerőben vannak, valamely tekintélyes
és elismerten szükséges intézmény megszüntetését soha nem
merik egyenesen követelni, ehelyett megpróbálják
felbomlasztani, belsőleg megingatni, beépüléssel szétverni.
Bevallottan a Magyarok Világszövetségét sem kívánják megszüntetni,
erről még csak szót sem ejtenek, hanem meg akarják szerezni, a
saját embereiknek a nyakába ültetésével.
Ne legyen a magyar
gondolatnak termőföldje, és ne legyen magyar összefogás
semmilyen formában. Hanem ha már az intézménynek magának a
demokrácia látszata miatt léteznie kell, legyen valami skanzenféle,
vidám gyűlde, ahol sok érdekes dologról el lehet beszélgetni,
de ahol senki nem szól bele a magyar megmaradás kérdéseibe.
Maradjanak hivatalukban a hivatalnokok, akik úgyis összevissza
marják egymást, de ne legyen elhivatott vezető és ne legyen
nemzetmegtartó szellem.
Ilyen
névleges, Potemkin-világszövetségre természetesen nincs szükség.
Ez talán még veszélyesebb, mintha egyáltalán nem volna. Annál
nagyobb szükség van azonban a magyarság sorskérdéseinek
mintegy legfelsőbb fórumára, amely a világon szétszórtan élő
megmaradást akaratot gyűjti össze. A megmaradás szándéka, a
nemzeti öntudat ápolása, kiteljesítése, a kultúra és a
nyelv szolgálata, művelése természetesen nem lehet
politikamentes. Ez maga az ütközőpont globalizmus,
kozmopolitizmus és a nemzet megmaradásáért folytatott munka,
gondolkodás között.
A Magyarok Világszövetsége
tisztújítás előtt áll. Ezt azonban nem hajthatja végre
megfelelően, ha nem készít magának új alapelvet, létprogramot.
Miért van, miért kell léteznie most, a globalizmus előrenyomulása
és nyílt nemzetellenessége korában, miből táplálkozzék egy
olyan államban, amelynek úgyszólván minden eszközét, szervét
vagy kisajátította, vagy tönkretette a közöny, a
nemzetellenesség, a neoliberalizmus, s amelyben gyarmati állapotok
uralkodnak, és ahol minden hatalom a pénzbirtokosok kezében,
azaz a nemzetköziség kezében van. Ez merőben más feltétel,
mint ami a szovjet korszakban volt meghatározó, és más, mint
ami az 1990 után újjáalakult Világszövetség körülményeit
fogva tartotta.
Akkor még ugyanis
több volt a naiv remény, a felszabadulás láza, mostanra pedig
kiderült, hogy az ellenfél hatalmasabb és ravaszabb, a magyarságot
körbevevő erőszakosságok pedig szívósak. Amíg a globalizmus
mint szándék és mint pénzuralom össze nem omlik, addig a
nemzetek és a nemzeti intézmények csak a legnagyobb tudatossággal
és a legnagyobb erőfeszítésekkel maradhatnak fenn. Túl kell
élni a globalizmust, és ehhez stratégia kell, akarat kell és végtelen,
elszántság.
A stratégiakészítés
a Világszövetség műhelyében évek óta folyik. Tartottak már
nemzetstratégiai tanácskozást, írtak számos tanulmányt,
cikket ezekről a kérdésekről, de az egészből mindeddig hiányzik
a globalizmus dagályával való szembenézés, az a tény, hogy a
magyarság és benne a Világszövetség halálos veszedelemben
van. A veszélyérzet a Horn-kormány idején tudatosultabb volt,
mert egy lényeges ellentmondást mindeddig nem sikerült senkinek
átlátni: akkor tát rá végzetesebb sárkánypofát a magyarságra
a balvégzete, amikor egy nemzetinek hitt kormányzat keretében
ellazul, amikor feladja gyanakvó óvatosságát, amikor tüskéit
nem fordítja kifelé. Amikor nem a nemzetellenes erők vannak
kormányon – miként most is, a tisztújítás idején –,
akkor többet, véglegesebbet kell, kellene tenni. Kiszolgáltatottság:
mindig van. Most már a nagyobb nemzeteket is ellenőrzik. De ha
egy nemzeti kormány gyávasága vagy túlzott óvatossága miatt
nem tesz meg mindent a megmaradásért és a kozmopolitizmus
ellen, akkor ez a mulasztás kétszeres, vagy sokszoros. Amit
ilyenkor veszít el a nemzet, amikor gyarapodhatna vagy amikor
visszaszerezhetne, az majdnem pótolhatatlan. A Magyarok Világszövetsége
fellélegzett a Horn-kormány szorításai és létbizonytalansága
után, de nem tudta megteremteni a maga megingathatatlanságát.
Ez részben az újjáalapítás antalli bizonytalanságának, kétarcúságának
is köszönhető. A liberális ostrom, feldühödés, a beépülés
és a külső nyomásgyakorlás is akkor kezdődött.
A Magyarok Világszövetsége
létbizonytalansága csak akkor szűnne meg, csak akkor nem
kellene az egymást váltó kormányok „húzd meg–ereszd
meg”-jeitől tartania, ha létezését törvény szabályozná.
Sohasem volt nagyobb szükség egy nemzeti intézményre, amelyik
nem törvényeket hoz, nem rendelkezik és nem utasít, hanem
egyszerűen ott áll valami és valaki mellett, és ugyanígy lecövekeli
magát valamivel szemben. A legerősebb magyar „igen” és
legerősebb magyar „nem” intézményére volna most égető szükségünk.
Az egyes kormányok
mindenkor pártok döntéshozói hatalmát jelentik, és ha
letagadják is, a pártok mindig gyúrni akarnak maguknak saját
világszövetséget, a Világszövetség pedig függő helyzetében
eljátssza a pártsemleges virágáruslány szerepét, hogy fillérekért
megvegyék tőle azt a virágot, amire egyébként égetően szükségük
van, és minél többet adnának az áruért, annál jobban járnának.
Ez így nem jó, de ez csak akkor szűnhet meg, ha törvény védi
és egyben szabályozza is az MVSZ létét, működési feltételeit.
A porfelkavaró pártharcok
és a választások után következő helyfoglalósdik közepette,
amikor a Világszövetség is hol menedékház lett, hol képzelt
ugródeszka, a társadalom nagy részének nem is igen maradt
figyelme a Világszövetség ügyeire, belső csatáira, hányattatásaira.
Sokszor csak a balliberálisok dühödt, személyeskedő támadásai
és az acsarkodás jelezte: csak az ellenség, a kozmopoliták
vannak tudatában az intézmény fontosságának, a nemzet jóformán
oda se figyel. Persze ahhoz, hogy valamire sokan figyeljenek, oda
sajtó kell, képernyő. A Világszövetség nem kapott képernyőt.
A kirekesztés, az antiszemitizmus, a nacionalizmus váltogatott vádjainak,
a folytonos elszámoltatás követelésének végül is csak az
lett az eredménye, hogy a Magyarok Világszövetsége nem lett,
nem lehetett az, aminek a rendszerváltás után lennie kellett
volna, nem lett az a fentebb említett nemzeti intézmény, nem
lett az erkölcs, a kultúra, a gondolat legfelsőbb magyar fóruma,
de nem is veszítette el minden lehetőségét és képességét
arra, hogy ezzé lehessen. (Valójában minden intézményünkkel,
vagyontárgyunkkal így állunk: néhány menthetetlenül
elprivatizált és több orgazda kezén átment vagyontárgy kivételével
minden visszaperelhető, visszaszerezhető.) A kozmopolita
globalizmus és a magyarság mérkőzése döntetlen körüli
eredményre vezetett: a Világszövetség áll, van, működik, túlélte
a Horn-korszakot, de nincs annyi ereje, hogy a globalizmus ellen,
a magyarság megmaradása érdekében, a Kárpát-medencei összefogásunk
jegyében megszervezze a magyarságot, hogy nagyobb reményt adjon
mindenkinek.
Megmaradt, létezik,
dolgozik, szerény eredményei születtek, és még mindig lehet
belőle az a nagy, közös vállalkozás, aminek szánta a magyar
szükség. Most azonban, elnökválasztás előtt áll a Szövetség,
és ez eldöntheti a sorsát. Egy rosszul megválasztott, a félrevezetettek
által magasra, pajzsra emelt, nem odavaló elnök bedöntheti a
kozmopolitizmusba az intézményt, míg ellenben a küzdelmet vállaló
új elnök folytathatja a küzdelmet, sőt meg is valósíthatja
azt, amit fentebb említettünk.
A
Magyarok Világszövetsége a Szent István-i Magyar Állam, a
Szent Korona helyett van, amióta az nem lehet. Akkor a koronás
magyar államba, a nemzetbe mindenki beletartozott, aki benne élt,
még ha nem tudott is magyarul. Amióta meg vagyunk csonkítva,
szerényebbeknek kell lennünk. Védelmeznünk kell magunkat, elsősorban
a magyar nyelvűeket, azokat, akik magyarként akarnak élni. Ma
csak magyar lehet a Világszövetség tagja. Minden magyar lélek
egyenértékű, és egyenlő jogokat élvez a szövetségben, de
nem minden magyar él azonos létfeltételek között. A nagyobb
veszélyek között élés nem jogosít nagyobb belső hatalomra,
csak nagyobb törődésre. Az elcsatolt területek magyarsága
szenved a legtöbbet magyarsága miatt, a legnagyobb felelőssége
azonban az anyaország magyarjának van, kell legyen. Az asszimilálódás
az idegen nemzetekhez, az államalkotókhoz nem egyöntetű. A
legnagyobb ott, ahol nincs kényszer, hanem az életforma és a jólét,
a munka és a beilleszkedés szívja ki a magyar nyelvből és történelemből
a fiatal nemzedéket. A legkitartóbb magyarok a legnagyobb elnyomás
vidékein sziklásodnak. Az anyaország magyarságának magatartása
felemás, de javuló, tudatosuló. Ez többek közt a Világszövetség
munkájának is köszönhető. Nem lehet azonban elhallgatni a
magyar nemzeti radikalizmus pártjának és mozgalmának, a MIÉP-nek
és a Magyar Út Körök Mozgalomnak a szerepét ebben a tudatosulásban.
Százezres nagygyűléseink, nyílt követeléseink elsősorban a
magyar bátorság feléledését szolgálták, a hosszú hallgatás
és alávetettség után. Mi arra szolgáltattunk példát, hogy
nem kell mindenkinek úgynevezett reálpolitikát folytatni, főleg
olyan időkben, amikor a reálpolitikát az ellenfél kényszeríti
ránk, és az nem több megalkuvásnál. Ha mindenki nem lehet is
szókimondó, kell legyen a társadalomban egy kemény mag, amely
nem köntörfalaz. A Magyarok Világszövetségének a jövőben
nem szabad elfogadnia a kozmopolitizmus játékszabályát, nem
szabad és nem lehet kormánykénti brüsszeliséggel fellépnie,
radikalizálódnia kell. A mindenkori kormánytól is csak akkor várható
el szigorúbb, félreérthetetlenebb magyar érdekképviselet, keménység,
ha ilyen tömegek állnak mögötte. És ezt a Magyarok Világszövetsége
megszervezheti. Egy puha Világszövetség nem ér semmit.
Minden magyar székhelye
szerinti anyaországi központja a magyarok jövendő világszövetsége,
ahol nem adják fel az autonómiát, sőt az önrendelkezést sem,
nem tűrik el a hazugságot semmilyen ügyben, de főként magyar
ügyben, ahonnan hírekkel, tájékoztatással, tudással és
kapcsolatokkal látják el négy égtáj magyarját, és ahol a
nemzeti összetartozás tudatát ápolják.
Csoóri
Sándor visszavonulása után mi három jelöltről tudunk. Elsőként
dr. Hegedűs Lóránt református püspök úrról szólunk, aki
hatalmas magyar műveltségével, filozófiai műveivel, irodalmi
német és angol tudásával, félreismerhetetlen nemzeti elkötelezettségével
a Világszövetségben dolgozó magyar utasok első számú jelöltje.
Duray
Miklóst politikában való jártassága, kipróbált magyarsága
és szervezőkészsége ajánlja. Az évtizedek óta folytatott szívós
küzdelem a szlovákiai magyarok jogaiért, majd egy párt
megteremtése, amelynek magyar súlyát csak úgy tudták csökkenteni,
hogy Antallék segédletével és szlovákkal is, belevonták egy
koalícióba, amelyben a jelentéktelen szlovákiai SZDSZ-vakbél
ugyanolyan jogú tag volt, mint az Együttélés. Duray az utóbbi
években megismerte a budapesti viszonyokat is, és hozza magával
az elszakított területek küzdelmeinek légkörét, felelősségét,
nyilván jó gazdája lenne a délvidéki és az erdélyi magyarok
ügyének is. Különösen jól ki tudná egészíteni Hegedűst
egy új szerkezetű vezetésben, feladatmegosztásban.
A harmadik jelölt,
akiről a legtöbbet lehet hallani, a Világszövetség erdélyi társaságának
jelöltje, Patrubány Miklós, akit ezenkívül támogatnak az
amerikai magyarok is, elsősorban a Soros György által pénzelt
társaságuk.
Soros Györggyel,
aki első ideérkezése idején kijelentette, hogy nem ad semmit
sem erdélyi, sem „magyar ügyekre”, mert „amikor a magyarok
Erdélyről kezdenek beszélni, utána mindjárt a zsidókérdés
következik, meg a sárga csillag”, azóta megértették, hogy
adnia kell az Erdélybe való liberális behatolásra, mert különben
a magyarországi behatolás lelassul. Ezért adott. Sajtót vett
Erdélyben és embereket. Csinált liberálisokat ott, ahol
Bethlenek voltak meg Kemények meg Bánffyak. Most a Világszövetséget
akarják, Erdély felől érkezvén.
Cserkészköszöntéssel
fejezzük be: Magyar, „légy résen!”
2000. IV. 27.
|