vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.19. 

A választási együttműködésről tárgyal az SaS és az OĽaNO a kereszténydemokratákkal  

A Szabadság és Szolidaritás Pártja, valamint az OĽaNO-NOVA országos megállapodása a KDH-val a megyei választásokon való együttműködésről a tárgyalások ellenére egyelőre várat magára. Jelentette ki a SITA hírügynökségnek az SaS alelnöke, Ľubomír Galko. A vita az egyes pártok képviselőinek központilag meghatározott kezdő arányáról folyik, de a tárgyalások az egyes megyékben tovább folytatódnak. „Szeretnénk együttműködni a KDH-val minden megyében” – jelentette ki Galko. Az SaS szóvivője, Katarína Svrčeková Galko kijelentését úgy pontosította, hogy a pártok nagy valószínűség szerint elsősorban megyei szinteken tárgyalnak majd.

 Az MKP-val is tárgyalni akarnak

 A liberálisok Igor Matovič OĽaNO-NOVA-ján és Alojz Hlina Kereszténydemokrata Mozgalmán kívül a Magyar Közösség Pártjával (MKP) is tárgyalni akarnak. Galko szerint az MKP-val öt megyében szeretnének együttműködni, Pozsony-, Besztercebánya-, Nagyszombat-, Nyitra és Kassa-megyében.

 A KDH-val és az MKP-val Matovič mozgalma is számol. „A megújult MKP-nak nagy az esélye arra, hogy jó választás legyen a dél-szlovákiai demokratikus választópolgárok számára” – jelentette ki még áprilisban a közösségi hálón Matovič. Pozsony megyében az OĽaNO és az SaS már tárgyalt az MKP-val is, a megállapodás azonban még kérdéses. Az is elképzelhető, hogy a KDH múltkori kirohanása az MKP-val szemben, amikor is megkérdőjelezte annak lojalitását, bonyolíthatja a megállapodást.

 Hlina egyébként nemrégiben a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a KDH olyan jelölteket támogat, akik a kereszténydemokratákéhoz hasonló nézeteket vallanak. A jelöltjei neveit azonban csak azután hozza nyilvánosságra, amikor a párton belül végleges megállapodás születik erről.

 Bugár kizárta az együttműködést az MKP-val

 A Most-Híd elnöke a megyei választások kapcsán kizárta az MKP-val való országos együttműködést. A két párt közti tárgyalások ugyanis sikertelenek voltak. A Most-Híd országos elnökségének ajánlása értelmében a párt kerületi szervei arra kaptak mandátumot, hogy a megyei választások során a jelenlegi kormánykoalíció pártjaival, azaz a Smerrel és az SNS-szel tárgyaljanak a választási koalícióról, Szlovákia déli régióiban pedig a parlamenten kívüli MKP-val.

 Az ellenzék választási koalíciójának alapját az SaS és az OĽaNO képezi. Ez a két ellenzéki párt még márciusban együttműködési megállapodást írt alá a megyei választásokat illetően. „Mind a nyolc megyében együttműködünk majd” – jelentette ki akkor az SaS elnöke, Richard Sulík hozzáfűzve, hogy az SaS három megyében állít saját megyeelnök-jelöltet.

 

(SITA/Felvidék.ma)