vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.19. 

Az ukrán belügyminiszter szerint indokolt volt az OUN-iroda ostroma

A rendőrségnek alapos oka volt arra, hogy május 9-én megostromolja az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) kijevi irodáját – jelentette ki a kormány május 11-ei csütörtöki ülésén Arszen Avakov belügyminiszter, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

A tárcavezető elmondása szerint miközben az utcán gyülekezett a tömeg, a rendőrök észrevették, hogy az OUN irodájának ablakában egy álarcos férfi áll, aki a vállán gránátvetőt tart. Dönteni kellett, s a rendőrök határoztak: behatoltak az épületbe és „lokalizálták a problémát” – jelentette ki.

 Avakov közölte azt is, hogy a székházban mindössze a gránátvető üres tubusát találták meg, de a hatóságok nem tudhatták, hogy a tubus valóban üres, vagy a férfi mégiscsak lőni készül. Emlékeztetett, hogy az eset Kijev központjában történt.

 Rámutatott, a hatóságoknak sikerült minimálisra csökkenteni az összetűzések kockázatát a fővárosban május 9-én. Visszautasítva a radikálisok vádjait, a belügyminiszter kijelentette: nem engedik meg, hogy marginális csoportok és radikálisok uralják az utcákat.

 Ugyanakkor Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója Facebook-oldalán közölt egy fotót, amelyen látható, amint egy álarcos férfi gránátvetővel az utca irányába céloz az ablakból.

 A portál emlékeztet, hogy május 9-én az OUN szimbólumait viselő fiatalok egy csoportja a Mazepa utcai irodánál „Nem engedjük meg a kommunisták menetét!” szövegű plakátokkal tüntetett. Egyikük füstgránátot dobott a rendőrökre. A rendfenntartó erők körbevették az épületet, majd megelőzendő a provokációkat behatoltak az irodába. Az OUN részéről jelezték, hogy előállították a szervezet 25 képviselőjét. Közölték azt is, hogy a rendőrök kifosztották az irodájukat. A szervezet Avakov belügyminiszter lemondását követeli a történtek miatt.

 

(pravda.com.ua/Kárpátalja)