vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.19. 

Kiemelkedő stratégiai partnerünk Marokkó

A csodát nem várni kell, hanem tenni kell a Déli nyitás politikájáért

Több kisebb projekt, gazdasági kapcsolatépítés zajlik többek között Etiópiában, Kenyában, Ghánában, Elefántcsontparton, Eritreában, Ugandában. Reálisan tekintve a magyar kapacitásokat is, célunk elsősorban az, hogy két-három kiemelt afrikai térségben alapozzunk meg olyan együttműködéseket, amelyekre hosszabb távon is lehet építeni magyar jelenlétet – közölte lapunkkal Dr. Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes.

 Marokkóban tárgyalt a királyság mezőgazdasági, halászati, vidékfejlesztési, víz- és erdőügyi miniszterével. Ez a megbeszélés kapcsolódik a Déli Nyitás politikájához?

 – Igen, Magyarország aktív kapcsolatok építésére törekszik Afrikában, ez a megbeszélés is a kormány „Déli nyitás” politikájával összhangban valósult meg. Marokkóra kiemelt stratégiai partnerként tekintünk, hiszen az ország igen aktív a régióban, rajta keresztül az egész nyugat-afrikai térség felé is nyithatunk, így az sem titok, hogy a további magyar–marokkói együttműködésektől regionális gazdasági és politikai előnyöket is remélünk.

 Mit adhatunk mi Marokkónak? Élelmiszert, vagy inkább technológiai tudásunkat oszthatjuk meg velük?

 – Marokkó meglehetősen sok termékből önellátó, sőt komoly exportőr is, ugyanakkor néhány termékből – például gabona, hús, tejtermékek – behozatalra szorul, ezen termékek tekintetében Magyarország jelentős kapacitással rendelkezik. A GMO-mentes magyar vetőmagok szállítása például előnyös lehetne a marokkói félnek. Mindemellett ugyanakkor a tudás- és technológiatranszfer szerepe kiemelkedő Marokkóval való együttműködésünkben, hiszen a Zöld Marokkó terv keretében az ország komoly fejlesztéseket indított el. Magyarországnak nemzetközileg elismert tudásbázisa van számos szakterületen, így például az agroerdészet, gyümölcstermelés, élelmiszer-biztonság terén.

 A Marokkói Királyság milyen tapasztalatokat tud megosztani velünk? Hiszen a két ország éghajlata eléggé eltérő.

 – Éppen az eltérő éghajlatból eredő tapasztalatok miatt fontos a marokkói együttműködés, hiszen a klímaváltozás következményei már Magyarországon is érzékelhetők. Marokkó már évtizedek óta kénytelen szemi-arid és arid térségekben mezőgazdasági tevékenységet folytatni, az ilyen körülmények között szerzett tapasztalatok megosztása kifejezetten hasznos lehet a magyar mezőgazdasági termelés részére is. Ezenkívül Marokkó fejlett agrárkutatással rendelkezik, különösen a gyümölcstermesztés, szőlészet, dió, mandula terén elért eredmények érdekesek a magyar mezőgazdaság számára.

 Mi jellemzi a két ország kutatóintézetei közti megállapodást?

 – A megállapodás megteremtette a formális kereteket a két ország közötti erdészeti kutatási együttműködés elindításához. Magyarország azon marokkói gyakorlatból profitálhat, amit a szemi-arid területeken végzett erdőgazdálkodás során Marokkó megvalósított, valamint K+F együttműködést folytathatunk különböző erdészeti fafajok klímaváltozással szembeni adaptációjának vizsgálatában. Az aláírás során a marokkói fél jelezte, hogy érdekli például a magyarországi faiskolai termelés, gyors növekedésű fafajok marokkói hasznosításának lehetősége, de a nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek magyarországi rendszere is. A talajerózió és a felszíni és felszín alatti vízkészletek minőségének védelme érdekében kiemelten fontos a sikeres és eredményes erdészeti együttműködés.

 Sokan csodát vártak a Déli Nyitástól. Az agrárium területén eddig sikerült olyan országokkal is felvenni a kapcsolatot, melyeket korábban elkerültünk?

 – A csodát nem várni kell, hanem tenni kell érte. Azt is be kell azonban látni, hogy mind az agrárgazdasági, mind a kutatási területeken lassú építkező munkát kell folytatni, ami kevés kivételtől eltekintve nem hoz egy-két év alatt látványos eredményeket. Jelenleg számos kisebb projekt, gazdasági kapcsolatépítés zajlik többek között Etiópiában, Kenyában, Ghánában, Elefántcsontparton, Eritreában, Ugandában. Reálisan tekintve a magyar kapacitásokat, célunk elsősorban az, hogy két-három kiemelt afrikai térségben alapozzunk meg olyan együttműködéseket, amelyekre hosszabb távon is lehet magyar jelenlétet építeni.

 

Medveczky Attila