vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.26. 

Gyülekezeti összefogás a magyar identitás megőrzése érdekében

A Barsi Református Egyházmegye öt gyülekezete közös összefogással emlékezik meg a reformáció emlékévéről. Az öt gyülekezet már hosszabb ideje közösen szervez alkalmakat, ezzel is erősítve a magyar identitást a szórványtérségben. Az ötösfogat tagjai a pozbai gyülekezet, a hozzátartozó Barsbese és Barsbaracska leányegyházak, valamint az újlóti gyülekezet és testvérgyülekezetként a magyarországi nagyigmándi gyülekezet. Legutóbb múlt vasárnap gyűltek össze Pozba településen, ahol a reformáció emlékéve tiszteletére emléktáblát és kopjafát avattak. Az eseményen mind az öt gyülekezet képviseltette magát. A kopjafát a nagyölvedi Csomor család készítette, a magyarságunk és a reformáció jelképeként a csillagot, a kelyhet, és a tulipánt vésve bele.

Az összefogással kapcsolatban Nt. Sándor Veronika újlóti lelkész a Felvidék.ma kérdésére elmondta:  „A reformáció 500. évfordulójára emlékezve rendeztük meg ezt a mostani  összejövetelt, a célkitűzésünk az volt, hogy ismét együtt lehessünk, összetartozva, testvérként.  Ugyanígy együtt vagyunk tanévzárókon, együtt sportolnak, játszanak a gyermekek és felnőttek. Kölcsönösen részt veszünk az alkalmainkon. Jelen voltunk a Nagyigmándon szervezett kórustalálkozón, s a március 15-ei megemlékezésen.”

 Hozzátette: „A gyülekezetek tapasztalatai pozitívak, kedvező visszhangjuk van a közös alkalmaknak, barátságok mélyülnek el, megismerjük egymást, tudunk egymás örömeiről, fájdalmairól, ha kell, vigasztaljuk egymást, s ha van minek, együtt örülünk! Mindig megkülönböztetett szeretettel készülünk az alkalmakra, türelmetlenül várjuk, hogy találkozhassunk, láthassuk egymást.”

 A reformáció emlékévében további ünnepi alkalmakat is szerveznek. Mint Nt. Sándor Veronika elmondta, az öt gyülekezet az ősz folyamán Újlóton szervez hasonló megemlékezést.

 A Barsi Református Egyházmegyéhez tartozó négy gyülekezet az egyházmegye kis létszámú gyülekezetei. Napjainkra mindegyik településen kisebbségbe szorult  a magyar közösség, több gyülekezet a magyarság szempontjából szórványterületen fekszik. A Lévai járásban található Barsbese  lakóinak mintegy negyven százalékát teszi ki a magyarok számaránya. Az Érsekújvári járásban található Barsbaracskán a magyarok számaránya nem éri el a harminc százalékot. Újlóton még kedvezőtlenebb a helyzet, az összlakosság kevesebb mint tíz százaléka vallja magát magyarnak. Az említett települések közül egyedül Pozbán vannak többségben a magyarok. Több településen nincs is magyar intézmény, így egyedül a templomokban hallhatnak magyar szót. Ezért is fontos a gyülekezetek összefogása, a magyar nemzeti identitás megőrzése, az értékek átadása.

 

(felvidek.ma)