vissza a főoldalra

 

 

 2017.05.26. 

Jövőre 3,1 milliárd forint jut tehetségfejlesztésre

Jövőre várhatóan 3,1 milliárd forint jut a fiatalok tehetségfejlesztésére, tehetséggondozására a költségvetésben, ez az összeg 330 millió forinttal több az ideinél - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin elmondta, tavaly 350 ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Programnak, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanennyi fiatalnak tudnak támogatást adni tehetségük kibontakoztatásához. Minden adózó, aki erre a célra ajánlja fel adója 1 százalékát, felkarol egy tehetséges fiatalt - fogalmazott.

 Arra hívta fel a figyelmet, hogy az adózók a 1823-as technikai számon ajánlhatják fel adójuk 1 százalékát a nemzetközileg is egyedülálló tehetséggondozó programra, május 22-éig. Jelezte: a program részleteiről a www.facebook.com/1823.hu/ közösségi oldalon lehet tájékozódni.  

A 2028-ig szóló programnak minden évben két forrása van: egyrészt a felajánlott 1 százalékokból, másrészt nagyjából ugyanilyen összegben központi forrásból működtetik, pályázatok útján. Közölte, az idei pályázatokat már kiírták, és eddig 17 kiírásra 1750 pályázat érkezett, 3,4 milliárd forint összegben.  

A program indulásakor, 2009-ben még csak 50 ezren, míg tavaly már 350 ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát a fiatalok tehetséggondozására. A kormány hisz abban, hogy a tehetséggondozás, a fiatalok felkarolása az egyik legjobb befektetés - hangoztatta.

 Az államtitkár kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a kormány szerdán áttekintette a demográfiai helyzetképet, az eddigi kormányzati lépések eredményeit, és azt, miként tudtak szembenézni a demográfiai krízissel.

 Közölte, 2010-hez képest megduplázták a családtámogatásokra fordított összeget, így mostanra, számításaik szerint, OECD-összehasonlításban első helyen áll Magyarország a GDP-arányos családtámogatási ráfordításokban. Az államtitkár szerint a kormányzati lépéseknek is köszönhető, hogy valamennyi demográfiai mutató kedvezően alakult az elmúlt években.

 Elmondta, a jövőben a családtámogatásoknál várhatóan nagyobb szerepet kap majd a magyar állampolgárság, ahogy például arról már döntöttek az egyszeri anyasági támogatásnál, a külföldön született magyar állampolgárságú gyerekek esetében, 2018-tól.  

A hangsúlyosabb kormányzati célok között említette a kisgyermeket nevelő anyák munkavállalásának további segítését, például újabb bölcsődei fejlesztésekkel, rugalmasabb bölcsődei rendszer kialakításával vagy a még rugalmasabb munkavállalás lehetővé tételével.

 

(MTI)