vissza a főoldalra

 

 

 2017.03.24. 

Uniós biztossal egyeztetett Varga Mihály

A szociális jogok európai pilléréről, a munkavállalók szolgáltatás-nyújtás keretében történő kiküldetéséről és foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekről egyeztetett Varga Mihály Marianne Thyssennel, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosával.

A nemzetgazdasági miniszter az egyeztetésen elmondta, a hazai munkaerő-piaci helyzet 2010 óta fokozatosan javul, Magyarország az Európai Unió országai közül a harmadik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkezik, ami jól mutatja a magyar gazdaság erősödését.

 A tanácskozáson Varga Mihály közölte, a magyar kormány problémásnak tartja a szociális jogokkal kapcsolatos európai kezdeményezést, a szakpolitikák alakításának, szervezésének, működtetésének és finanszírozásénak ugyanis továbbra is nemzeti hatáskörben kell maradnia. A magyar értelmezés szerint ez alapvető feltétele a fenntartható gazdasági növekedésnek, amelyhez a versenyképesség javítása és a foglalkoztatás növelése elengedhetetlen – tájékoztatott a miniszter.

 A nemzetgazdasági tárca vezetője az egyeztetésen  a kiküldetési irányelv, azaz „posting” tervezett módosításával kapcsolatban leszögezte, a változtatás Magyarország számára elfogadhatatlan, hiszen mesterségesen korlátozná a szolgáltatásnyújtás szabadságát, annak hatásaként a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó magyar vállalkozások kiszorulnának a belső piacról és végeredményeként az Unió egészének versenyképessége is csökkenne.

 A módosítás veszélyeztetheti az Unió belső piacának egységét, az egész EU, és így a magyar vállalkozások versenyképességét is – fogalmazott Varga Mihály. A tanácskozáson a felek egyetértettek abban, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban jelentősen javult a munkaerő-piaci helyzet, a munkanélküliség a válság előtti szintnél is alacsonyabbra csökkent, a tartós és az ifjúsági munkanélküliség szintén csökkent, az aktivitási ráta, a foglalkoztatási ráta és a munkaerő-kínálat jelentősen nőtt.

 

(NGM)