vissza a főoldalra

 2017.04.14. 

Reményünk alapja a feltámadás misztériuma

Lázár feltámasztása mintegy előkészítette Jézus feltámadását. (Jn. 11. fejezet). Ez a csodatétel nekünk alkalmat ad arra, hogy helyes fogalmat alakítsunk ki a föltámadás misztériumáról, Jézusnak meg arra, hogy vele kapcsolatban kifejthesse tanítását. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.” (Jn 11,25)

Lázár feltámasztása nagy felfordulást okozott, hiszen Jézus a jelen, az e világi természet rendjét borította fel. Egy negyednapos hullát parancsoló szavaival élővé tett.

Érdemes figyelni Jézus szavaira. „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” (Lk 21,33) Lázár földi élete is elmúlik, mert Lázárt erre az életre hívta vissza Jézus, amely számára a megszokott medrében folyt tovább egy ideig családja körében. Majd bizonyára eljött számára a halál órája, ahogy az élet megszokott rendje azt követeli. De az az élet, amelyről Jézus beszél, el nem múlik, mert amint az Atyának önmagában van élete, megadta, hogy a Fiúnak is önmagában legyen élete.

Mi valamennyien szüleinktől kaptuk a földi életet. Ők a nagyszüleinktől, majd a nagyszülők a dédszülőktől, és így tovább. Gondolatban visszamehetünk az emberiség történetében, egészen az ősszülőkig. Az ő életük nem az élettelenből, és nem az állatvilágból származott. Az öntudattal, az értelemmel, szabad akarattal megáldott ember nem nyerhette a létét a körülötte levő világból. Hiszen ami valakinek vagy valaminek nincs a birtokában akkor azt nem tudja létrehozni, megteremteni. Isten az a létező, aki önmagától létezik, és az embert is életre tudta hívni.

Az Úr Jézus nem abban a feltámadásban akar minket részesíteni, amelyben Lázárt, hanem abban, amiben ő részesült húsvét éjszakáján, amikor az Atya Jézus földi testét pszichéjével együtt a Szentlélekkel örökkévalóvá, romolhatatlanná tette, bevonva őt saját isteni életébe. Ennek alapja: Jézus a második isteni személy. A mi feltámadásunk gyökere is istengyermeki életünk, az isteni természetből való részesedésünk a hit és a keresztség által. Így tehát bennünk megvan a dicsőséges feltámadás csírája, az örök élet kezdete. A Jézusba vetett hit nem csupán igazságok, hittételek elfogadása, nem is csak bizalom, amelyben reá hagyatkozunk és reá bízzuk az életünket, nem csupán erkölcsi döntés, hogy egész földi életemet tanítására építem, hanem a dicsőséges feltámadás kezdete is.

A szónak, az igének (görögül logosz), hatalma van. Gondoljunk csak arra – ezt elmondhatjuk mindnyájan –, ha valaki megdicsér, elismer engem, szeretetét kinyilvánítja, akkor olyan átalakulások mennek végbe szervezetemben, hogy eltölt a jó érzés, ami igen kellemes, és jó közérzetet teremt. Hozzám sem ért az illető, mégis szavai testi-lelki elváltozásokat eredményeznek bennem. Adott esetben egy-egy jó szó csodákra képes. Néha öngyilkosságtól menthetik meg azt az embert, aki esetleg válsághelyzetben van, és elég egy jó szó, hogy jó irányban induljon el. A pedagógia e tekintetben csodálatos eredményekről tud beszámolni.

Ha a természet rendjében, a mi világunkban lehetséges ilyen csoda, akkor gondoljuk csak meg: Jézus maga a teremtő Isten, az Atya kimondott Igéje, a Logosz. Szava a nem létezőket a létezés állapotába hozhatja. Ha szavainak hiszek, akkor a legnagyobb elváltozások mehetnek végbe bennem, anélkül hogy annak tudatában lennék, anélkül hogy érezném. Mert amit érzek, az ennek a világnak a része, amely elmúlik, s a halállal van megjelölve. De „aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.” Az az élet, amelyet hittel fogadott szavai előidéznek, nincsenek alávetve a biológiai halálnak.

Tőle tanulhatjuk meg, hogy a szeretet az, amely áthidalja a szakadékot az e világ és a túlvilág között. A szeretet a költészetben is számtalanszor felveti az örökkévalóság problémáját. Az ószövetség egyetlen szerelmi költeményében, az Énekek Énekében olvassuk: „A szeretet erősebb, mint a halál”. (Énekek Éneke 8,6.) Vagy úgyis mondhatnánk: A szeretet legyőzi a halált.

Az a szeretet győzi le a halált, amely szenvedésével, kereszthalálával megváltja a világot, és feltámadásával bizonyítja hatalmát. Tehát éppen Krisztus szeretete az, amely legyőzte a halált, mert szeretetből vállalta el embersorsunkat, vállalta el szenvedésünket, halt meg halálunkkal, és váltott meg minket. Így győzte le a halált, és így nyerte el a feltámadást. És ha általa, benne győzni tudott a szeretet a halál felett, akkor ebből a győzelemből valamennyiünknek jut, aki szeretetben követi őt. Reményünk ebben gyökeredzik.

Az Úr Jézus szavai, megváltó szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának ténye meggyőzhetnek bennünket arról, hogy a dicsőséges feltámadás csíráját hordozzuk magunkban. Erre a fölséges méltóságra hív meg minket Jézus Krisztus, a föltámadott!

E csodálatos misztériumhoz mérjük hozzá földi életünk földhözragadt eseményeit, a nyomorúságunkat, a magányunkat, az elhagyatottságot, a kudarcot és a ránk eső, minket körülvevő lenézést, megvetést! Így leszünk igazán és egészen keresztényekké.

P. Reisz Pál, a sümegi ferences kolostor házfőnöke