|
 2017.04.23.
Egy csipetnyi
Erdély a diaszpórában
Szülőföldem azon a személyes érzésvilágon keresztül
mutatom be, ahogy én abban felnőttem
Nemzeti ünnepünkhöz,
valamint a Székely szabadság napjához kapcsolódva március 11.
és 19. között Benedekffy Katalin operaénekesnő, színésznő
kint járt a svájci és németországi magyaroknál, hogy beszéljen
nekik Erdélyről, annak hagyományáról, kultúrájáról, s bemutassa
népdalait. Hogy miből áll az Egy csipetnyi Erdély foglalkozás-
és művészeti műhely, s mennyire kellett más programot kivinni
a diaszpórába, arról kérdeztük a művésznőt.
Hogyan született
meg az Egy csipetnyi Erdély ötlete?
–Nagygalambfalváról, Székelyföldről származom, és
számomra mindig fontos volt a hovatartozásom, erdélyi gyökereim,
hagyományaim, kultúrám. Erdély hihetetlen gazdag kulturális tárházát
szeretném megnyitni az érdeklődők felé. Természetesen ehhez
nem elegendő másfél óra. Ezért folyamatosan szükséges a
versekkel, a legendákkal, a népdalokkal, néptáncokkal, a
hagyományokkal megismertetni Tündérkert kedvelőit. Azért
neveztem el ezt a foglalkozássorozatot Egy csipetnyi Erdélynek,
hogy hetente „csipegetünk” belőle. Így egy adott foglalkozáson
tanulunk verseket, népdalokat, legendákról mesélek, játszunk
is, és ezeket a kis modulokat forrasztom eggyé az adott évszaknak,
hónapnak, ünnepeknek megfelelően. Karácsonykor angyalkákat
hajtogattunk, beszéltünk az ünnepről, most éppen Húsvétról,
annak erdélyi hagyományairól, s a hozzá fűződő népdalokat
tanuljuk meg, és a táncokat. Nagyon sokat dolgozom a Székelyföldi
Legendáriumból. Korábban említettem a kedves olvasóknak, hogy
pár évvel ezelőtt szülőföldemről, Székelyföldről készítettem
dokumentumfilmet Huncutozás címmel, amit a Duna Tv vetített
nagy sikerrel, többször megismételték. Ezt a filmet annak idején
a későbbi Székelyföldi Legendárium szerkesztőinek segítségével
állítottam össze. Tehát ez a film már a hagyományőrzésre
épült, és ez teremtette meg a foglalkozásom alapját is. Ez
egy kissé misszió is, mert próbálunk bekapcsolódni a
Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkájába is. Úgy éreztem,
hogy csak akkor válhat életem teljessé, ha azokat a kincseket,
melyeket gyermekkoromban magamba szívhattam, továbbadhatom a
gyermekeknek, és azoknak a felnőtteknek, akik nyitottak erre a témára.
A foglalkozáson tehát a Székelyföldi Legendárium termékeit
használom. A gyönyörű könyvben összegyűjtötték Székelyföld
összes legendáját. Időről-időre felolvasunk egy legendát a
gyerekkel, majd azt dramatizált változatban eljátsszuk. Ez a
filmemben is szerepelt annak idején, mert úgy gondoltam, hogy
ezek a csodaszép történetek akkor érintik meg igazán lelkünket,
ha el is játsszuk őket – ez összekapcsolódik színészi múltammal
is. Márciusban ezt csináltuk Svájcban is - ott a Rák -tava történét
játszottuk el, aminek nagyon örültek. És a kézművesség sem
maradhat el, ahol könyvjelzőt is hímeztünk már. Húsvétra
tojást festünk és locsoló verset is tanulunk. Ami nagyon
fontos, hogy mivel a székelyek, erdélyiek híresek a vendégszeretetükről,
ezért a foglalkozások szeretetvendégséggel zárulnak, amikor
az édesanyám által otthonról küldött finomságok kerülnek a
szépen megterített asztalra asztalra. Mindez annyira jól sikerült,
hogy már a szülők is hoznak ételeket, sőt nem csak fővárosiak
vesznek részt a foglalkozásokon, hanem például hódmezővásárhelyiek,
Heves megyeiek is.
Térjünk rá a diaszpórában lévő eseményekre.
Március 11-én Genfben, 12-én Zürichben, 17-én Bernben,
18-án Ulmban, és 19-én Stuttgartban voltam kint, köszönhetően
a konzulátusok, az Erdélyi Világszövetség, és a kinti magyar
közösségek anyagi áldozatának. Szántó-Molnár Teréz (Teca)
, a Zürichi Magyar Egyesület rendezvényszervezője vette fel
velem a kapcsolatot, s mikor beszéltünk arról, hogy
operettet, vagy operarészleteket vigyünk-e ki, s ő mondta, hogy
a helyi közösségeknek ez nem a legmegfelelőbb, hanem az Egy
csipetnyi Erdélyt el kéne hozni a svájci gyerekeknek, hogy
ismerjék meg az erdélyi balladákat, hagyományokat. Tecának köszönhetem
a profi szervezést. Amikor a Genfi Magyar Kulturális Központban
került sor a foglalkozásra, akkor a kísérők azt hitték, hogy
ez csak gyerekeknek szól, de annyira tetszett nekik, hogy a szülők,
nagyszülők is végig maradtak. Nagyszerű élmény volt
mindannyiunk részére
Másfajta volt a kinti foglalkozás, mint a magyarországi?
Hiszen nem mindenki beszéli tökéletesen anyanyelvét.
–Erre is felkészültem, ezért nagyon sok játékot
vittem ki, színezőt, varrottasokat hímzéseket, mesefilmeket. A
kinti magyaroknak lehetőségük van anyanyelvükön tanulniuk különböző
intézményekben, ezért megértettek mindent. Hála Istennek azt
a visszajelzést kaptam, hogy Erdély nagyon gazdag tárházát
ismerhették meg, igaz, csak egy csipetnyire, de számukra, az is
hatalmas örömet jelentett.
Budapesten hol tartják a foglalkozásokat?
–A Józsa Judit Galériában, szombatonként 10 órától.
Először a Fészek Klubban gondolkodtam. Aztán egy interjún találkoztam
Józsa Judit korondi származású kerámiaszobrásszal, és felajánlotta,
hogy menjünk át a galériájába. Nagyon hálás vagyok neki,
mert szép, a témához illő környezetben, otthonra találtunk nála.
Bízom benne, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk,
akik szeretnének minél többet tudni Erdélyről és Székelyföldről.
Minden gyereket, felnőttet székely szeretettel várunk családias
és baráti hangulatú foglalkozásainkra, ahol mindenki
megtapasztalhatja az együvé – és összetartozás örömét. Bővebb
információt a foglalkozásokról a csipeterdely.hu honlapon találnak.
Medveczky Attila
|
