2017.10.06.
Zsille Gábor: Kvótarendszer
Érdekes adatokkal
gazdagodhatunk a kötelező migránskvóta és az oly sokszor
emlegetett európai szolidaritás, illetve kettős mérce tárgykörében.
Az Amnesty International nemzetközi szervezet friss közleménye
arról tudósít, hogy az európai uniós országok a menedékkérők
áthelyezésében mindössze a vállaltak harmadát teljesítették.
A huszonnyolc tagország közül pedig csak Magyarországról és
Lengyelországról mondható el, hogy egyetlen menedékkérőt sem
vett át. A jelentést abból az alkalomból tették közzé, hogy
szeptember 26-án, kedden lezárult a Görögországból és
Olaszországból a menedékkérők áthelyezésére nyitva álló
kétéves időszak.
Egy
szó mint száz, az uniós tagországok túlnyomó többsége csúfos
kudarcot vallott a kötelező kvótarendszert illetően. A
hivatalos adatok szerint Spanyolország a számára kijelölt kvóta
13,6 százalékát, Belgium a 25,6 százalékát, Hollandia a 39,6
százalékát, míg Portugália a 49,1 százalékát teljesítette.
Egyetlen tagállam végezte el a Brüsszelből kapott házi
feladatot: Málta. Nos, ha én máltai állampolgár lennék,
bizony baleknak érezném a hazámat és önmagamat is. Akárhogyan
is szépítjük, mindig nagy balek az, aki egyedüliként elvégez
egy kötelezőnek kikiáltott feladatot – miközben a nem teljesítők
számára semmiféle következmény nincs. Ha azt mondják:
mindenki fusson tíz kört a zuhogó esőben és metsző szélben,
mert különben baj lesz – te magányosan lefutod a tíz kört,
miközben mindenki más forró teát iszogat a büfében, majd a célba
érve azt tapasztalod, hogy a teázgatók semmiféle büntetést
nem kapnak, akkor balfácánnak érzed magad. És joggal. Ráadásul
a feladat kihirdetésekor még mindenki lelkesen bólogatott, hogy
persze, milyen jó is lesz tíz kört futni, milyen egészséges a
sport, bizony, sehonnai bitang ember, aki nem fut. Majd lendületből
beültek a büfébe, és végignézték, ahogy te egyedül
szenvedsz a pályán… Ez bizony még dühítő is. Az pedig
egyenesen bicskanyitogató, hogy miközben te csuromvizesen, köldökig
kilógó nyelvvel lihegsz, ők a büfében a szolidaritásról és
az európai sorsközösségről szónokolnak. Bizony, bizony, Málta
lefutotta a tíz kört, a jóságos nagyhatalmak pedig a brüsszeli
büfében szájkaratéznak. És fenyegetőznek – jelesül a
magyarokat és a lengyeleket fenyegetik eljárásokkal, szankciókkal,
megvonásokkal és lassan már végtagcsonkolással is.
Az Amnesty
International jelentését böngészve más tagállamok kvótarendszeres
teljesítménye is előkerül. Norvégia és Lichtenstein önkéntes
alapon vett részt a mechanizmusban – előbbi ezerötszáz, utóbbi
pedig tíz menedékkérőt helyezett át. Kiemelkedik még
Finnország, amely 1951 menedékkérőt (a kirótt kvóta 94 százalékát)
és Írország, amely 459 menedékkérőt (76,5 százalékot) vett
át. Szlovákia – amely hazánkhoz hasonlóan elvesztette a kvótapert
–, a 902 menedékkérőből csak tizenhatot, míg Csehország a
2691-ből mindössze tizenkettőt helyezett át. Ez bizony nem túl
sok. Múlt hétvégén a román kormány bejelentette, hogy
Bukarest száz illegális bevándorló befogadását vállalja, és
ezzel az idei penzumot le is tudta, kényelmesen hátradőlhet…
Hát most aztán jól megoldódott a gond… Mert mégis mi ez a
száz, vagy akár az írek által befogadott négyszáz-akárhány
személy a migránsok irdatlan tömegéhez képest? Egyetlen összetákolt
hajón több afrikai bevándorló érkezik az olasz partokhoz,
mint amennyit a románok most nagy büszkén befogadnak. Ha minden
uniós tagállam nem néhány tucat vagy száz, hanem több ezer,
sőt tízezer migránst fogadna be, az is édeskevés lenne. Ebből
a kényszerhelyzetből Európa már semmiképpen sem jöhet ki
nyertesen.
Ezt nevezik kettős
mércének, nem mást: a belgák a számukra kötelező kvóta
negyedét teljesítették – és egy percig sem zavartatják
magukat, hanem francia és német és egyéb barátaik kórusában
vörös fejjel kiabálnak kígyót-békát a kvótarendszert
elutasító magyarokra és a lengyelekre… Szellemes, igazán
szellemes. Ráadásul teszik ezt úgy, hogy a magyar állam a
schengeni övezet határán a nyugati államokat védelmezi az elözönléstől,
egy iszonyú saját költségen emelt kerítésrendszerrel. Ezt a
kerítést pedig a nyugati államok hónapokon keresztül kárhoztatták,
szidalmazták – miközben az ő biztonságukat szolgálta.
Amikor viszont az illegális bevándorlók hordája már az ő
asszonyaikat erőszakolta, az ő belvárosaikat verte szét és gyújtogatta,
akkor hirtelen ők is kerítést emeltek (lásd Ausztria) és
betonblokádokat (lásd Franciaország). Érdekes, fölöttébb érdekes…
Csak nem akar
elcsitulni a lengyelek által fölvetett világháborús kártérítési
ügy, amellyel végzetes csapást mérnének a jól fésült német
államra. Ez a csapás számszerűsítve mintegy 850 milliárd
dollárocska lenne, igazán bagatell összeg… Sőt, a téma már
külügyminiszteri szintre emelkedett, és valószínűleg följebb
is jut. A múlt héten a német külügyminiszter a Der Spiegel újságot
arról tájékoztatta, hogy visszautasítják a lengyel kérést a
világháborús jóvátétel ügyében. Válaszul a Varsóban kormányon
lévő radikális jobboldali párt, a Jog és Igazságosság (PiS)
elnöke, Jaroslaw Kaczynski interjút adott a Rzeczpospolita című
napilapnak. Mondandójának lényege az a mondat: „A háborús jóvátétel
ügyét nem tartom reménytelennek pénzügyi oldalról, úgy vélem,
vannak esélyeink. Jelenleg az a legfontosabb, hogy az ügy nyilvánosságot
kapott.” A radikális politikusokra jellemző hevességgel
Kaczynski hozzátette: „Lengyelország soha nem fogja feladni a
németekkel szembeni háborús kártérítési követelését.”
Majd arról beszélt, hogy még Németországban is hallani olyan
hangokat, miszerint tény, hogy a német kormány nem fizet, mert
nem akar vagy nem tud, de a lengyeleknek igazuk van, és a követelésükhöz
kellő súly is társul. Kaczynski szerint más előnye is van a kérdés
feszegetésének: megfelelő alkalmat kínál a lengyeleknek arra,
hogy újra elismételjék, mi is történt valójában a második
világháború alatt. „Igenis vissza lehet fordítani azt a
hazug tendenciát, amely a lengyeleket csaknem az akkori Németország
szövetségesének tekinti.”
Arra a kérdésre,
hogy mit tesz Varsó a kétsebességes Európa koncepciójának
megvalósítása esetén, Kaczynski rámutatott, hogy az ilyen
egységesítéshez az uniós alapszerződések módosítására
volna szükség, ehhez pedig Lengyelország nem fog hozzájárulni.
Nem aggódik az úgynevezett hetes cikkely alkalmazása miatt sem,
mert véleménye szerint Lengyelországot nem fogják elítélni
– ezt több állam is ellenezné. (Nos, ez így igaz, például
a magyar kormány is vétózna…) Witold Waszczykowski külügyminiszter
pedig azt nyilatkozta, hogy ha véglegesítik a számításaikat,
akkor a jelenlegi nemzetközi politika bizonyos kontextusába kell
áthelyezni a kérdést.
|