2017.10.06.
Szakmai szemmel az ukrán nyelv oktatásáról
Naponta sulykolja
a kormányzat az ukrán és a külföldi sajtón keresztül, hogy
a nemzeti kisebbségeket azért kell megtanítani az államnyelvre,
hogy egyenlő hozzáférést biztosítsanak számukra az ukrán
nyelvű felsőoktatáshoz. Sokan nemes szándékot látnak e kormányzati
törekvés mögött, s nem értik, miért tiltakozik ellene a kárpátaljai
magyarság. Kevés szó esik azonban arról, hogy az államnyelv
oktatása gyanánt mit kínált eddig a mindenkori ukrán állam a
kisebbségeinek, s mit hozhat számukra ez a mostani, alig több
mint tíz éven belül immár a harmadik „oktatási reform”.
Dr. Margitics
Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Pedagógia és Pszichológia Tanszékének vezetője mintegy 20 éven
át oktatta az ukrán nyelvet magyar iskolásoknak a Beregszászi
Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, vagyis az államnyelv oktatásának
problémáit – a szakemberképzést, a tankönyvellátást, a módszertani
gondokat stb. – jól ismeri.
A szakember állítja, nem igaz, hogy a magyar iskolások ne
akarnának megtanulni ukránul, s az sem igaz, hogy a mostanáig működő,
teljesen magyar nyelvű oktatási rendszer miatt nem motiváltak.
A problémák ott kezdődnek, mutat rá, hogy miként lehet megtanítani
a gyerekeknek a számukra legtöbbször teljesen ismeretlen ukrán
nyelvet, illetve hogyan lehetne meggyőzni az oktatási minisztériumot
arról, hogy engedélyezze a leghatékonyabbnak bizonyult módszerek
alkalmazását és teremtse meg az oktatás feltételeit.
„Minden szemináriumon, megbeszélésen és konferencián
igyekeztem megértetni, hogy a magyar gyerekeket csak az a tanár
taníthatja meg ukránul, aki beszél magyarul, vagyis a tanítványai
nyelvén – mondja. – Ha nem magyarázzuk el magyarul az ukránul
még egyáltalán nem értő gyerekeknek egy-egy szó jelentését
az anyanyelvükön, hiába gyakoroltatjuk azt velük a végtelenségig,
nem fog megragadni bennük. Ugyanakkor nagy öröm volt számomra,
és engem igazolt, amikor néhány éve 22 tanítványom közül
17 sikeresen letette a ZNO-t (külső független értékelés –
a szerk.). Tanulmányaik befejeztével valamennyien képesek
voltak kommunikálni ukrán nyelven. Csakhogy az óráinkon
majdnem 40 percen keresztül fordításos módszerrel dolgoztunk,
vagyis lefordítottam számukra az elsajátítandó mondatokat, szövegeket,
hogy megbirkózzanak a magyar gyerekek számára egyébként
teljesíthetetlen programmal.”
Sajnos még a Kárpátaljáról származó, kormányhivatalokban
magasabb pozíciót betöltő emberek sem támogatták-támogatják
ezt a szemléletet, állapítja meg a tanárnő. Ezzel szemben
nemegyszer előfordult, hogy némelyik megyei tanfelügyelő, aki
korábban soha nem tanított kisebbségieket, óralátogatás után
a szemére vetette, hogy túl sokat beszél a tanítványaihoz
magyarul.
A nyelvtanítás eredménye nagyban függ attól is, hogy
milyen követelményeket támasztanak a diákokkal szemben. A Rákóczi-főiskola
és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ)
szakemberei évek óta igyekeznek megértetni az illetékesekkel,
hogy az ukránul egyáltalán nem beszélő, magyar nyelvi közegben
felnövő gyerekeknek célszerű volna idegen nyelvként oktatni
az ukránt, s ehhez kellene szabni a kibocsátó-érettségi-felvételi
vizsga követelményeit is. Mindhiába: a magyar iskolák végzőseinek
máig ugyanazt az érettségi-felvételi tesztet kell megírniuk,
mint az ukrán anyanyelvű, ukrán tannyelvű iskolát befejező társaiknak.
Margitics Katalin szerint az oktatási minisztériumnak, a
szakértőknek a pedagógusok gyakorlata alapján kellene
kidolgozniuk az ukrán nyelv oktatásának módszertanát a magyar
tannyelvű iskolák számára és megírni az ennek megfelelő
tankönyveket.
„A Rákóczi-főiskolán közel két évtizednyi
tapasztalat halmozódott fel ezen a téren, ám nemcsak hogy a
minisztériumban, de a megyei és járási oktatási hatóságoknál
sem akarnak meghallani bennünket, csak a feletteseik és a
politikusok szavára figyelnek” – mondja.
„Egyetlen minisztériumi módszertani kézikönyvünk
sincs, ami rendkívül bánt engem – folytatja a tanárnő. –
Amikor viszont Csernicskó Istvánnal együtt magunk dolgoztunk ki
módszertani útmutatót az ukrán nyelv oktatásához a magyar
iskolák nyolcadik osztályai számára, a minisztérium nem
hitelesítette a kiadványt, így ezt sem jelentethettük meg.
Szerencsére nagyon sok tanár keresett fel bennünket, akik lemásolták
a kéziratunkat.
Hasonlóan
vigasztalan a helyzet a tankönyvek és a nyelvtanuláshoz
ugyancsak nélkülözhetetlen szótárak tekintetében is. „Az
alsós tankönyvekre ugyan ráírták, hogy azok a magyar tannyelvű
iskolák számára készültek, ám tartalmukat és terjedelmüket
tekintve lényegében alig különböznek az ukrán tannyelvű
iskolák könyveitől” – tudjuk meg. „A gyerekeknek az életből
vett egyszerűbb kifejezésekre és mondatokra lenne szükségük,
amelyekkel képesek megbirkózni. Rendkívül lehangoló volt például,
amikor az azóta megboldogult Csucska professzor által
szerkesztett nyelvtankönyvben hatsoros, többszörösen alárendelt
összetett mondatot ajánlott elemzésre a nemzetiségi diákoknak”
– teszi hozzá a szakember.
„2002-ben magunk szerkesztettünk egy ukránkönyvet a második
osztályosok számára – a tanterv szerint másodikban kell
megtanítani a gyerekeket írni-olvasni ukránul. A hatóságok
azonban nem kívánták kiadni a tankönyvet, csak a KMPSZ támogatásának
köszönhetően jelenhetett meg. Utóbb legalább 300 pedagógustól
kaptunk visszajelzést, hogy a könyv nagyon jó” – emlékezik
vissza.
Talán hihetetlenül hangzik, de Ukrajna fennállása óta még
egyetlen ukrán–magyar szótárt sem jelentetett meg. A Rákóczi-főiskola
szótára és a Margitics Katalin által még 2002-ben összeállított
kisszótár ezért hiánypótló munkák, melyek jelentőségét
nehéz túlbecsülni. Az állam ugyanakkor még az újrakiadásukat
sem szándékozott támogatni.
Ami a pedagógusképzést illeti, ezen a téren is akadnak
problémák – tudjuk meg. A pedagógusok egy része úgy kerül
az iskolákba, hogy nem rendelkezik gyakorlattal a nemzetiségek
nyelvén tanuló diákok oktatása terén, nem ismeri a vonatkozó
módszertant.
A parlament által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény,
amely gyakorlatilag felszámolná a jelenlegi magyar oktatási
rendszert Kárpátalján, csupán az óvodában és az elemi iskolában
tenné lehetővé az anyanyelvű oktatást, a továbbiakban
viszont valamennyi tárgyat ukrán nyelven tanítanák. A kárpátaljai
magyar szakemberek azonban úgy tartják, a bevezetendő változások
csak rontanak a helyzeten. Margitics Katalin így fogalmazza meg a
legfontosabb kérdést: mire alapozva állítják az oktatásügyi
vezetők, hogy ha eddig 11 év alatt nem sikerült megtanítani a
magyar iskolások egy jelentős részét arra, hogy legalább
elfogadhatóan kommunikáljanak az államnyelven, úgy a jövőben
a negyedik vagy ötödik osztály végére képesek lesznek
valamennyi tárgyat ukránul tanulni? Valójában a kisebbségekre
erőszakolt ukrán nyelvű tanítással az ellentétes hatást éri
el a minisztérium, hiszen nemcsak hogy az államnyelv ismerete
nem javul, de borítékolható, hogy romlani fog a tanulók teljesítménye
a többi tárgyból is, amelyeket sem ukránul, sem az anyanyelvükön
nem fognak tudni megfelelően elsajátítani.
Az új oktatási törvény kapcsán a minisztériumban azt
ígérik, hogy szótárakkal, módszertani kiadványokkal, s
minden egyéb szükséges módon támogatni fogják a nemzeti
kisebbségeket az ukrán nyelv elsajátításában. A gond csupán
az, hogy ezt minden korábbi oktatási reform alkalmával is megígérte
az aktuális kijevi kormányzat, de az ígéreteket soha nem
tartották be.
Ennek ellenére érdemes feltenni a kérdést: min alapul a
mostani reformkísérlet? Margitics Katalin válasza kiábrándító:
az oktatási törvény kisebbségeket hátrányosan érintő
rendelkezéseinek sem gyakorlati, sem lingvisztikai, sem módszertani
alapja nincs. Magyarán, Ukrajnában soha, senki nem készített
hatástanulmányokat az ukrán nyelvű oktatásra való áttérés
következményeiről a nemzeti kisebbségek esetében.
Hk
(karpatalja.net(
|