2017.10.06.
Aki a festészetben
éli meg a csodát
A fény megjelenésén keresztül mutatom be a szépet
Dr. Barkó
Judit Anikó festőművész a Budai Képzőművész Egyesület
tagja, Budapesten született. Jogász, jelenleg kormánytisztviselőként
dolgozik, családjával Hidegkúton lakik. A Szinyei Merse Pál Általános
Iskolába járt. Ottani tanárai közül sokra emlékszik a mai
napig jó szívvel. Ott ismerhette meg rajztanárát, Perlay Rezsőt
– ő talán nem is sejti, hogy miatta kezdett el festegetni –,
aki mindig érdekes inspiráló órákat tartott. Általában a
gyerekek nem szokták komolyan venni sosem a rajz, vagy az énekórákat,
de a rajz mindig érdekelte. Nagyon ötletes és érdekes
feladatokat adott nekik a rajztanár, sosem volt szokványos,
unalmas. És év végén a nyár előtt az utolsó rajzóra végén
mindig azzal búcsúzott tőlük, hogy: „…és nyáron, amikor
már megunták a rollerezést, üljenek le és fessék vagy
rajzolják le, amit látnak!” Barkó Judit mindig komolyan vette
ezt az üzenetet. Praktikus ötleteket adott tanára, hogyan
alapozza le a vásznat. Azt, hogy miként kéne festeni, már maga
kísérletezte ki. 14-15 éves korában kezdett el festegetni. Édesapja
egyszer hazajött egy Rembrandt márkájú, nagy fadobozú, komoly
olajfestékkészlettel. Rendszeresen kinyitotta és nézegette,
szagolgatta ezeket a tárgyakat és biztos volt benne, hogy használni
fogja. Most is olajfestéket használ, a felület olyan marad,
mintha nem száradt volna meg, és a textúra engedi azt meg, hogy
nem fakul. Nem tartja magát túlzottan produktívnak. Szereti a részletgazdag,
jól megtervezett munkát és ez sok időt vesz igénybe számára.
A fényeket szereti megfesteni, egy jó hangulatot, ami megfogja,
egy jó pillanatot. Úgy érzi, kell még fejlődnie, de szereti
elfoglalni magát a festéssel, és mások is örömüket lelik a
képeiben. Mostanában a víz körüli téma foglalkoztatja,
mindaz, amit az ember a gyermekkori emlékeiben elraktároz, az végigkíséri
az életét. Szerinte ösztönösen vágyni fogunk mindarra, ami
gyermekkorunkban szép és jó volt. Számára ilyen a Balaton
kora nyáresti, puha, simogató, csendes vizében fürdőző önfeledt
gyerekek látványa, boldog sikongatása. A pillanat, mikor a
hideg vízbe nagy elhatározással belerohannak, ilyen a fiatalság,
egyszerűen a szép önmagáért.
Főbb munkái: Van
Gogh Éjjeli Kávézó című képének másolata, Ferenczy Károly
Október című képének másolata, Viktor Boriszov-Muszatov
medence témájú képének másolata, Jack Vettriano Mad Dogs című
képének másolata, fekete női portrék, a Szabó-kúria látképe,
fürdőző gyerekek, 19. századi konyha zsánerképei, éjszakai
látképek Bordeaux-ban és Cresben.
Olvastam, hogy tavasszal az A terv és a Konyha női
alakkal című képekkel indult a The Talent Kortárs Képzőművészeti
Pályázaton, amit autodidakta művészek számára hirdettek meg.
Milyen hozadéka volt ennek a pályázatnak?
– Befogadták műveimet. Múzeumokban, kiállítóhelyeken
voltak láthatók ezek a képek, így a Barabás Villában is. A
The Talent mindig felhívja az alkotókat, hogy mutatkozzanak be
munkáik által a nagyközönség előtt, ezáltal bátorítsák környezetüket,
az alkotásra vágyókat kreativitásuk kibontakoztatására.
Ön is alkotásra vágyott. Mikor döntötte el, hogy
festő lesz?
– 15 éves koromtól érdekel a festészet. Munkám
mellett, mikor időm engedi, akkor tudok festeni. Ha látok valami
érdekeset, ami „megfog”, és van rá elég időm – most,
hogy gyermekünk is van, egyre kevesebbet tudok festeni, de azért
megoldható.
Dzsesszzenekar és a festészet
Életrajzában Perlay Rezsőről szuperlatívuszokban ír.
Holott a legtöbb ember az általános iskolai rajztanárainak nevére
sem emlékszik. Miben volt a tanár úr különleges? Mivel motiválta
a gyerekeket? Hiszen rajzból úgysem lehet megbukni.
– Ez ma is így működik. Én talán kivétel voltam,
mert alapvetően művész beállítottságú vagyok. Nem csak a
rajz, hanem a zene is érdekel. Zongoráztam és később, huszonévesen
egyik kedves barátommal zenekart alapítottunk, s megpróbáltunk
alkotni – sikerünk is volt. Rendkívül örömteli pillanat,
mikor alkothatunk. Boldogsággal tölt el, mikor elkészülök egy
képpel, vagy érdekes dalszöveget írok. De kanyarodjunk vissza
a kérdésére. Perlay Rezső minden egyes rajzórája érdekes
volt. Nem azt az általános feladatot adta fel nekünk, amit általában
a rajzórákon szoktak. Kollázs-montázsokat kellett például készítenünk
Szinyei Merse Pál híresebb festményeiről. Mindig nagy kihívást
jelentett számomra ezeknek a feladatoknak megfelelni. Nagyon
figyeltem minden egyes szavára – még emlékszem megjegyzésére
Salvador Daliról –, arra, amikor kiigazította képeimet.
Szerintem nem is sejti, hogy miatta kezdtem el festegetni, de
szerettem a tanításához való hozzáállását, amit különcnek
mondhatunk. Másik példa: kivitte az osztályt a Kodály köröndre
és le kellett rajzolnunk az ottani szobrokat, és az épületeket,
tehát nem bent ültünk a rajzteremben, unalmas feladatokat
megoldva. Szépművészeti kihívások elé állított bennünket,
és ez nekem nagyon tetszett.
Tanácsokat is kért Perlay tanár úrtól?
– Néha előfordult, de magától is, jó szándékkal sok
mindenre tanított. Meglepő, de nagyon sok szavára emlékszem,
mikor megmutattam neki a kész képeimet. Olyan tanácsokkal látott
el, amiket megfogadtam, és a mai napig átültetek a gyakorlatba.
Arra is megtanított, hogyan kell egy képet lealapozni, miként
induljunk neki egy kép tervezésének.
Említette az alkotást. Minden gyermekben benne van –
nem csak művészeti téren – az alkotás iránti vágy?
– Úgy érzem, minden gyermek ösztönösen kíváncsi a
világra. S ha ezt alkalmas időben veszik észre, vagy jó
pillanatban, jó irányban indulhat el az alkotás terén, akkor
óriási lehetőségek elé tudják állítani. Ezért is lényeges,
hogy még egy rajzóra is sokszínű, érdekes legyen, mert sosem
lehet tudni, hogy mikor mi hat a tanulóra. Ebben volt különleges
Perlay tanár úr – ő tanította nővéremet is, és akkor
komoly feladatokat adott.
A művészettörténet alapjait is megismertette tanítványaival?
– Főleg a technikai rajztudást próbálta átadni nekünk,
és ezt gyakoroltatta. Művészettörténetet keveset tanultunk tőle,
de a hajdani Műalkotások elemzése című tankönyvet elég sűrűn
forgattam.
A művészeti korok stílusjegyeit muszáj megismerni a
festőknek?
– A gimnáziumban tanultunk művészettörténetet. Nem
muszáj, de illik ismerni a festészet múltját. A festészet
nagyon sok tapasztalatot kíván és egy a saját irány megtalálását.
Ahhoz, hogy fessünk, működnie kell bennünk egy vágynak, hogy
valamit létrehozzunk. Ehhez nem feltétlenül kell ismerni az
expresszionizmus vagy a romantika stílusjegyeit, de szerencsés,
ha az izmusokról olvasunk.
Megtalálta az említett saját irányt?
– A fény fontossága érdekel a legjobban. Nem maga a tárgy
számomra az elsődleges, hanem hogy a fény megjelenésén
keresztül ábrázoljak. Nevezhetnénk ezt saját iránynak, de még
távol állok ettől.
Arra viszont törekszik, hogy egyéni művészi útját járja?
– Biztos vagyok benne, hogy erre minden művész törekszik.
Még azok is, akik egyetemet végezve, rövidebb-hosszabb
ideg szinte úgy alkotnak, mint mestereik?
– Ez inkább csak egy hatás a művészre, és mesterének
világlátásából azt sajátítja el, ami számára valóban lényeges.
Fontos, hogy az alkotó saját elképzeléseit jelenítse meg. Fel
sem vetődött bennem, hogy bárkit is utánozzak.
A másolással azért lehet eleinte tanulni is?
– Természetesen, de ez már egy olyan technikai szint,
amihez el kell végezni a Képzőművészeti Egyetemet. A másolás
lényege, hogyha valaki a technikai bravúrt képes ismételni,
azzal készségeit hatalmas mértékben fejleszti. A másolás nem
szégyen, mert a nagynevű mesterek is sokszor kaptak képmásolási
feladatot. Ha mondjunk egy Mányoki Ádám-képet kéne másolnom,
az igen nagy kihívást jelentene.
Képei közt találom Van Gogh Éjjeli Kávézó című képének
másolatát, Ferenczy Károly Október című képének másolatát.
Ezeket a festményeket egy az egyben lemásolta, vagy adott bele
valamit egyéniségéből is?
– Mindkét képet nagyon szeretem. A Műalkotások elemzésében
található Ferenczy Októbere, és néhány németalföldi festőnek
is onnan másoltam át képeit. Arra voltam kíváncsi, képes
vagyok-e kikeverni és úgy árnyalni azokat a színeket, mint a
mesterek. Az Október másolatába viszont belehelyeztem néhány
vicces tárgyat. Arra törekedtem tehát, hogy úgy csináljam meg
az említett festményeket, mint egy jó feladatot.
Fekete női portréi viszont nem másolatok. Miért pont
feketék ezek az arcok?
– Nagyon szépen
játszik a fény egy afrikai arcon, egy fekete bőrön. Sokan nem
is hiszik el, mit képes a fény játéka egy sötét bőrű arcon
megmutatni. A megcsillanó fény a fekete arcon bizonyos megvilágításból
kékes és szürke is lehet. Természetesen az anatómiai tudás
is lényeges, hogy merjünk ilyen képet festeni. Egyszer láttam
valakit fekete portrét szénnel rajzolni, ami nagy hatással volt
rám. Szerettem volna olyat készíteni, de olajjal. Ez tehát a két
kép megszületésének gyökere.
A portrékat modell, vagy fotó alapján készítette?
– Mivel alanyom nem volt, így fotót használtam alapként.
Fotók, emlékek adják az alapot? Ismerek olyan festőt,
aki sosem járt azon a tájon, amit megfestetett, de műve mégis
tökéletes.
– A BUKET-ben is sok ilyen művészt ismerek. Tarcsányi
Ottília festőművész – akivel már készített interjút –
képes elképzelni egy párizsi kávézót, és kiválóan
megrajzolni. Én viszont valósághű ábrázolásra törekszem,
akkor vagyok elégedett munkáimmal, ha nem találok bennük alkotói
hibát. Nem tudnék fejből lerajzolni úgy egy utcarészletet,
hogy a testeket megvilágító fények falsak legyenek. Próbáltam
már fejből elképzelni valamit, de az egy giccses megoldáshoz
vezetett – ezért átfestettem az egészet. Mivel olajjal
dolgozom, így ez könnyen megy.
Hogy néz ki a folyamat? A tervezéssel kezdi?
– Először vázat rajzolok a lealapozott felületre –
ez általában ceruza- vagy akrilterv. Majd szép lassan „megépítem”,
testet adok az alapszínek felhelyezésével és a többi réteggel.
Ez függ az aprólékosságtól, s attól, mennyi tárgy van a képen.
Ki dönti el, hogy készülő képén mi az alkotói
hiba?
– Amíg készül a kép, azt nem mutatom meg senkinek.
Nagyon szigorú kritikusa vagyok magamnak. Annyit tanultam már
erről a témáról – perspektíváról, kockológiáról, sőt
művészettörténetből érettségiztem, beiratkoztam a Budai
Rajziskolába –, hogy eldöntsem, mi a rossz. Nem szoktam más véleményére
hallgatni.
Akkor sem, mikor egy kiállításról van szó?
– A VII. Pesthidegkúti Festőversenyen indultam először,
amin nem osztottak ki díjakat, de kiemelték munkámat. Komoly zsűrigárda
nézte végig a képeket, és szívesen veszem az építő jellegű
és a negatív kritikákat is, mert sokat tanulok belőlük.
Kinek fest?
– Elsősorban magamnak, de a kiállítások azért lényegesek,
mert az alkotók számára fontos, hogy munkájukat mások is lássák.
Természetesen örülök neki, és döntő számomra, ha másoknak
is tetszik a képem. Mikor dalszöveget írtam, és társammal létrehoztuk
a zenét, akkor is fontos volt, hogy mit szól hozzá a közönség.
A zenélést befejezte?
– Abbahagytam. Az elmúlt négy évben nem foglalkoztam
zenével, de tervezem, hogy majd folytatom a dzsesszt.
Festés közben hallgat zenét?
– Többször előfordul, mert nagyon inspirálóan hat rám.
Szinte belemerítkezem, ha zenehallgatás közben festek.
Másként memorizálom a látottakat, az utcákat, a fény változását,
a naplementét, az árnyak mozgását
Kevesen élnek meg festészetből. Hogy fogadták szülei,
mikor eldöntötte, hogy festeni is szeretne?
– A festészet számomra kikapcsolódást jelent, és örömöm
lelem benne. Több mint hobbi, mert látásmódom meghatározza, másként
memorizálom a látottakat, az utcákat, a fény változását, a
naplementét, az árnyak mozgását. Fogékonyabb vagyok a szép
pillanatokra, és arra gondolok, ezt a témát, jelenetet jó
lenne megfesteni.
Gyönyörű természet, táj veszi körül. Ez is ihletően
hat?
– Természetesen – ha rátekintek a panorámára, minden
nap másként ébredek.
Ugyanakkor sokan elmennek a szépség mellett. Mi ennek
az oka?
– Ez hozzáállás kérdése, másrészt az, hogy milyen
irányultságúak vagyunk. A művészet iránt kissé is érdeklődők
nem mennek el a tárgyak mellett. Aki ábrázolással foglalkozik,
mindenben látja a lényeget. Természetesen lényeges a vizuális
nevelés is. Az is lényeges, hogy mennyire hiszünk abban, hogy
erőt ad, ha meglátjuk a szépet.
Reményik Sándor sorait idézem: „A mindennap kicsiny
csodái / Nagyobb és titkosabb csodák.” Teremtett világunk
kicsiny csodái, egy növény, illetve a víz is megihletik?
– A vizet, mint likvid dolgot nehéz ábrázolni, engem az
a puha textúra, amit igazából képes láttatni, az érint meg.
A fénytől függ a víz textúrája. Terveim szinte mind víz témájúak.
Kifejezetten a Balatonnál figyeltem meg a víz érdekes mozgását,
és a fényben a játéka különleges.
Leutazik Balatonra, kimegy a strandra, és ott megfigyeli
a vizet és az embereket?
– Megfigyelem, és lefényképezem – ezek is feladatok
számomra. De nem csak a Balatont figyelem meg, hanem a befagyott
Dunát, ami fantasztikus látvány. Halott fény volt a Dunánál.
Dunakeszin feltörték a jeget a gyerekek, és kis szilánkokat
dobáltak a jégpáncélra. Földön túli hangot adott az éles jégdarabok
csúszása.
A hangulatot kell visszaadni
A hangokat hogyan lehet festményen visszaadni?
– A hangulatot kell! Amikor a néző látja a képet, ott
kell érezze magát, a helyszínen szeretne lenni. Számomra ez a
fontos.
Néztem azokat a képeket, amiket átküldött nekem, és
azt vettem észre, nem szereti, kerüli a harsány színvilágot.
– Ez egy folyamat része. A fények vagy nagyon korán, öt
óra körül szépek, vagy naplementekor – mikor tompábbak. A déli
fény harsogó tud lenni, de ahhoz, hogy jó legyen a kép, úgy
kell a színeket rendezni, hogy ne legyen belőle giccs.
Milyen látásmóddal kell rendelkeznünk, hogy felismerjük
a giccset?
– Helyesbítek, mert a giccs, ha helyesen képzeljük el a
világot, elvileg nem létezik. Ha valakinek valami tetszik, az már
önmagában értéket képvisel.
Egyetlenegy festőtől sem hallottam még, hogy a giccs értéket
képvisel.
– Amennyiben valakinek ez tetszik, azt tartsuk
tiszteletben. Ettől függetlenül léteznek olyan kevésbé értékelhető
produktumok, melyekről azt mondjuk, nem eléggé értékesek. Én
viszont nem kedvelem, ha olcsó értékek kerülnek a képemre;
akkor letörlöm azokat róluk.
Maradjunk a
befogadásnál, értékeknél. A Budai Képzőművész Egyesület
tagjai többsége figurális módon alkot. Mi a véleménye a
figurá lis–nonfigurális vitáról?
– Nem tartom ezt vitának, mert nem attól értékes egy kép,
hogy van rajta figura vagy nincs. Ha egy szobor, festmény önmagában
értéket közvetít, akkor mindegy, mit ábrázol.
Olyan alkotásnak mondott dolog is értéket közvetít,
amely annyira polgárpukkasztó, hogy egy asztalon állatbelek, s
rajtuk legyek láthatók?
A polgárpukkasztás odáig is elmegy, hogy az már nem
értékelhető
– Az ilyen, és a hasonló művek számomra értéktelenek.
A polgárpukkasztás odáig is elmegy, hogy az már nem értékelhető.
A belefektetett munkát kell nézni, s a technikai bravúrt. Önmagában
rendkívül kevés, ha valaki átlépi a jó ízlés határát.
Lehet a 21. században úgy kortárs festőnek lenni,
hogy közben újat is alkossunk? Hiszen annyi mindent ábrázoltak
már.
– Teljesen mindegy, hogy melyik században jár a művész
nyitott szemmel, hogy meglássa a szépet. Az ábrázolás, a témák,
és a fények korszakoktól függetlenek. Csak meg kell látnunk,
mit érdemes memorizálnunk, és úgy távozzunk a másvilágra,
hogy szép volt a Föld, jó volt itt élni – ehhez kell törekedni
a jól elrendezett, harmonikus dolgokra.
A harmónia az életünkben is lényeges. Hogy néz ki
egy napja? Hazatér a munkahelyéről és nekilát festeni?
– Téli- vagy nyári szünetekben, mikor időm engedi,
akkor festek. Egyik ismerősöm képes arra, hogy mikor már
gyermekei elaludtak, a lámpa fényénél, a vásznat térdére
fektetve alkot. Szankovits Örs, kinek munkáit már leközölték
lapjukban, ilyen festő, és nagyon becsülöm érte. Nekem ennél
kicsit több kell. Jó fényben, előre megtervezett, zavarmentes
állapotban, félrevonultan tudok csak festeni, míg gyermekemre
vigyáz valaki.
Ahogy a felnőttek számára, úgy a gyerekeknek is lényeges,
hogy a lakáson belül milyen színvilág, milyen képek, szobrok
veszik körül. Erre odafigyel?
– Gyermekem szobájába helyeztem nyertes képemet, hogy
azt lássa, mikor felkel. Fontos, hogy a művészet magvait belétápláljam,
mert már idősebb fejjel tudom, hogy a kisgyerekek ösztönösen,
naivan, teljes szívvel nyitnak a világra. Ehhez meg kell
teremteni a lehetőséget számukra. Ezért hallgattatok
gyermekemmel klasszikus zenét, és nézünk festményeket. Nem erőltetem
rá, hogy művészettel foglalkozzon. Rám sem kényszeríttették.
Aztán idővel vagy elindul valaki a művészet irányába, vagy
nem. De nagyon sok múlik a vizuális nevelésen. Természetesen
nem csak a saját képeim vannak a lakásban. Nagypapám testvére
művész volt, és tőle is van egy óriási festményem, és Ottíliától
is elkértem egyet. Párom nagypapája pedig szobrász volt, s tőle
őrzünk grafikákat.
Azt írta, hogy sajnos nem tartja magát túlzottan
produktívnak. Ezt miért bánja?
– Lehetne a festészettel többet foglalkoznom; nagyon sok
az ötletem, és mindig elodázódik a megvalósításuk. Holott
nagy örömömet lelem a festészetben. Tarcsányi Ottília
szerintem több ezer képet alkotott, s ráadásul ujjával fest
– ő valóban produktív. Én viszont maximalista nagyon ügyelek
a tervezésre, s nem szeretek olyan fényt látni a képemen, ami
nem létezik.
Van olyan fény, ami nincs?
– Igen, és ott kezdődik a giccs, amikor imitálunk.
Autodidakta festőnek mondja magát. Mi a különbség a
dilettáns, az amatőr és az autodidakta között?
– Óriási a különbség! Hatalmas határ választja el
azt, aki tanult festeni, attól, aki nem. Ezt a tudást
gyakorolni, fejleszteni kell, és tisztában kell lenni a szabályokkal.
Nagyon jó, hogy mi, laikusok is megpróbálhatunk azokba a magasságokba
eljutni, mint akik művészeti egyetemet végeztek. Ezért is
vagyok nagyon kritikus magammal szemben, mert tudom, hogy mik azok
a hibák, amiken javítanom kell.
Milyen stílusba sorolja be magát?
– Ha ragaszkodik a válaszhoz, akkor impresszionistának
mondom magam, de sosem kategorizálom magam. Elkészítem a képet,
örömöm lelem benne. Kell ennél több?
Medveczky Attila
|