2017.11.16.
Életet
menteni, és a hazát szolgálni
Hős
katonaorvosokra emlékeztek Józsefvárosban
Hős katonaorvosok
tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum
Egyesület, a Honvédelmi Minisztérium és Józsefváros Önkormányzata
november 3-án a Ludovikához közeli Magyar Orvos Hősi Halottak
Emlékszobránál.
Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke
köszöntőjében kiemelte, hogy azokra az orvosokra, egészségügyi
dolgozókra emlékeznek, akik a bajban önfeláldozóan, életük
kockáztatásával is mentették az embereket. Nemcsak ennek a
szobornak van története, hanem az ünnepségnek is. 2009-ben vetődött
fel az ünnepség ötlete, hiszen akkor ennek a térnek nagyon
rossz volt az állapota, rendbe kellett hozni. Majd minden esztendőben,
a dudazaj ellenére ideállunk emlékezni. Megköszönte a szervezést
azoknak, akik segítettek abban, hogy sokadik alkalommal összegyűlhettünk
a szobor előtt, és külön Józsefváros önkormányzatának –
2009-ben Kocsis Máté volt az alpolgármester. Emellett a honvédség
és a Honvédkórház is segítette a Nemzeti Fórumot az ünnepségsorozat
megtartásában, és sokan pénzt áldoztak az emlékmű
rendbehozatalára. Lezsák azt kívánja, bármennyire nagy is a
zaj, a politikai zaj, Európában a csatazaj, de pontos veszélytudattal
érzékeljük mindig, amit kötelességünk megtenni nemzetünk érdekében.
Különleges
feladat a katonaság kötelékében munkát teljesítő egészségügyi
dolgozóké. Kettős hivatás ez, a harctereken gyógyítani, életet
menteni, ahol leginkább arat a halál, és ezzel egyben a
nemzetet szolgálni és a hazát védeni – kezdte megemlékező
beszédét Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és
rendészeti bizottságának fideszes elnöke. „A gyógyítókat,
az orvosokat minden kultúra különös becsben tartotta.
Katolikus anyaszentegyházunk szentjei között tiszteljük a két
orvost, Szent Kozmát és Szent Damjánt. Arcképeik a Magyar
Szent Koronát ékesítik. Mindketten Diocletianus császár
keresztényüldözése során 303-ban szenvedtek vértanúhalált.
Azért állították őket akkor bíróság elé, mert nem
fogadtak el pénzt a gyógyításért. Az akkori keresztényüldözők
kegyetlenül megkínozták, majd lefejezték őket.” Mennyire
aktuális és szimbolikus ez a november 2-án kiadott a keresztényüldözés
elítéléséről szóló budapesti nyilatkozat és a Nemzeti Fórum
által szervezett emlékünnepség tükrében – tette hozzá Németh
Szilárd, és így folytatta: a hitükért, a gyógyító hivatásukért
vértanúságot vállalók példája. Majd megemlítette, hogy az
emlékmű eredetileg az I. világháborús hősi halottak emlékére
készült, hogy a nemzet ezzel is kifejezze köszönetét és
fejet hajtson az áldozatvállalók előtt. Mára azonban szélesebb
értelmet nyert; az önfeláldozás és a kötelezettség szimbóluma
lett, és minden magyar szakszolgálatosnak emléket állít, aki
a magyar történelem vérzivatarai közepette is teljesítette
hivatását és ezért sokszor életével fizetett. Németh Szilárd
ezért köszönetet mondott minden honvéd-egészségügyi dolgozónak,
aki egykor csatatereken harcolt, illetve napjainkban a frontokon,
missziókban, kórházakban és a határokon, elsősorban a
tranzitzónákban teljesít szolgálatot. Hozzátette, utóbbiaknak
köszönhető, hogy a határokon „az egészségügyi határzár”
is biztosított. Jelentős a szobor elhelyezésének helyszíne;
az orvosi tudományok fellegvárát jelentő klinikák és a
magyar tisztképzés bázisa, a Ludovika Akadémia előterében.
„Ha visszatekintünk a történelemben, a katonaerényekről már
Balassi Bálint is ír az Egy katonaének című versében: Ellenség
hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul, / Sőt azon kívül
is, csak jó kedvébűl is vitéz próbálni indul, / Holott
sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul. Nem tévedünk,
hogy az akkor hazánkat 150 évre megszálló oszmán-török világgal
és a Nyugat-Magyarországot akkor is cserbenhagyó politikájával
szemben a legfontosabb hivatássá a katonaság, a legfőbb erénnyé
a vitézség vált. Az I. világháborúban a Monarchia orvosáldozatainak
körülbelül a fele magyar volt. A II. világháborúban több
mint kétszer ennyi orvos vesztette életét. Németh Szilárd
beszédében külön kiemelte az 1956-os forradalom és szabadságharcot.
Csak a Budapesti Orvosi Egyetemnek 14 név szerint ismert halottja
volt. „Kiemelkedik az utókor számára Tóth Ilona alakja, akit
a szabadságharc leverését követően hamis vád alapján,
koncepciós perben ítéltek el a vérbírók, s végeztek ki a
kommunista pribékek. Kádárék rajta keresztül akarták megfélemlíteni
az orvosokat.” A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke
az emlékműről elmondta, hogy nagyon közel helyezkedik el az
1956-os utóvédharcok csomópontjához. Kijelentette, nem véletlen,
hogy az ilyen megemlékezéseket csak a kommunizmus bukása után
lehetett tartani, és 2010-ben óriási adósságot pótolva felújították
az emlékművet. A koszorúzás pedig jó alkalom ara, hogy erőt
merítsünk hősi halottaink bátorságából. Felidézte az
ismert jelmondatot: „Ne azt kérdezd, mit tud tenni érted a hazát,
inkább azt, hogy te mit tudsz tenni érte!” Végül megköszönte
Kocsis Máté polgármesternek, hogy a józsefvárosi polgárok
igazán jó házigazdái a szobor által szimbolizált ügynek.
Kun Szabó István
vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának
parancsnoka szerint az emberi elme talán egyik legnagyobb ajándéka
az emlékezés képessége, amely hidat képez a múlt és a jelen
között, így hatással van a jövőre. Leszögezte: fejet
hajtunk azon egykori bajtársaink előtt, akik katonaként, orvosként,
ápolóként, sebesültszállítóként életüket áldozták a múltban.
Kevés olyan hivatás van, melynek művelői mások életének
megmentését tartják legfontosabb feladatuknak. Az egészségügyi
szakterületeken dolgozók mégis erre kötelezték el magukat. Különösen,
mikor harci események vannak, akkor nem saját biztonságukkal
kell törődniük, hanem a szakmai tudás legjavát kell adniuk. A
harctereken mindig is két háború dúlt – mondta Kun Szabó
– az ellenfelek egymással harcolnak, eközben sokkal ádázabb
küzdelem folyt a háttérben. Az egészségügyi szakemberek állandó
harca az életért, a megmaradásért, a jövőért.
Az orvosok minden
korszakban megbecsülést élveztek, a régi korok varázslóknak
mondott emberei, és a későbbi idők gyógyítói. Tisztelik őket,
amiért azon dolgoznak, hogy a legkiszolgáltatottabb időkben másokon
segítsenek – kezdte beszédét Sára Botond, Józsefváros
alpolgármestere. „Ma mindazon orvos és ápoló emléke előtt
tisztelgünk, akik hivatástudatuktól vezérelve a háborúk,
forradalmak, szabadságharcok forgatagában az életük árán is
hűek maradtak esküjükhöz, kötelességükhöz.” Alpolgármester
úr fejet hajtott azok előtt, akik nem törődtek a puskagolyók
süvítésével, és fáradtságot nem ismerve küzdöttek az
emberi életekért. Az 1956-os forradalomban az orvosok, ápolók
nem azt nézték, hogy magyarokat, vagy szovjeteket kell ellátni,
csak a hivatásukat tartották szem előtt, életet menteni. Azt nézték,
kinek van nagyobb esélye az életben maradásra, és bokáig jártak
a vérben. A háborúk és a forradalmak idején nem számított,
ha nincs elég kötszer vagy üres ágy. Az orvosok, ápolók gyógyítottak;
reményt és hitet adtak mindenkinek.” Sosem tudjuk meg, mennyi
életet mentettek meg, de minden egyes összevarrt sebért hálával
tartozunk – fejezte be beszédét Józsefváros alpolgármestere.
A beszédek után
és a Szózat eléneklését követően a megemlékezés résztvevői
koszorút, virágokat, fáklyákat helyeztek el a hős magyar
orvosok életmentő munkájának és hősi önfeláldozásának
elismerésére felállított józsefvárosi katonaorvosi emlékműnél.
Medveczky Attila
|