2017.11.29.
Most rajtam a
sor
A diaszpórastratégia
fontos elemei az oktatás és a hétvégi iskolák fejlesztése.
Ezen a területen van nagy szerepe a Nemzetpolitikai Államtitkárság
által szervezett Kőrösi Csoma Sándor (KCSP) és Petőfi Sándor
Programokban (PSP) résztvevők személyes jelenlétének. Három
részes cikksorozatunkban az ösztöndíjasok tapasztalatain és
élményein keresztül bemutatjuk, hogyan segítik ők a magyar közösségeket
és mindeközben hogyan válnak többé maguk az ösztöndíjasok
is. Hogyan őrzi identitását a nemzet az elszakított részeken,
az Atlanti-óceán túloldalán vagy épp a Csendes-óceán vidékén.
Beteljesült álom,
hazát szolgáló küldetés
Elsőként
a 26 éves Szűcs Nándor Lászlóval beszélgettünk, aki
Sydneyben él immár 5 hónapja, és lassan ösztöndíjas időszakának
vége felé közeledik. Nagyon örült megkeresésünknek. Már
első szavaiból érezhető volt, nagyon hálás a 6 hónapon át
tartó megtisztelő feladatért. Öröme abból fakad, hogy hazáját
szolgálhatja, miközben gyermekkori álma válik valóra.
Fantasztikus gazdagságnak éli meg a kintlétet. Földrajz–történelem
szakos tanárként, hivatásához kapcsolható kötelességének
tekinti, hogy megismerje a nagyvilágot, ezáltal hitelesen tudja
majd oktatni a jövő generációját. Ebben segíti őt és közvetve
leendő diákjait is az ösztöndíj.
„Azt a feladatot
kaptam hazámtól, hogy kultúrdiplomataként szolgáljam az ott
élő magyarokat és közvetítsem feléjük Magyarország
gondoskodó szeretetét. Minden ősöm tett valamit a hazámért,
most rajtam sor” – vallja Szűcs Nándor. Hogy jobban megértsük
honnan is ez az erős küldetéstudat, az előzményekről kérdeztük.
Megtudtuk, Nándi rokonsága színes képet mutat, vannak közöttük
erdélyi magyarok, nigériaiak, britek és amerikai származásúak
is. Dédapja 1956 októberében Jászkiséren több alkalommal
beszédet mondott a falu főterén. Egy ízben így fogalmazott:
„Nem kell nekünk a vörös zászló, elég az a pirosság, ami
a magyar zászlóban van.” Ezért a mondatáért közbiztonsági
táborba került, kemény retorzióban részesült. Egy másik
rokona politikai menekültként Jugoszláviából úszott át
Olaszországba, onnan pedig az Egyesült Államokba, New Yorkba
emigrált, ahol a magyar kultúra mecénásaként vált ismertté
az ottani magyarok körében.
Nándi
Ausztráliába gyermekkori osztálytársa miatt vágyott. Barátja
Ausztráliában élő szülei magyarországi iskolába, Szolnokra
íratták be őt, azért hogy tökéletesítse magyar nyelvi és
kulturális ismereteit. A fiú később visszatért Sydneybe. Sokáig
úgy tűnt, hogy a két barát között leküzdhetetlen a távolság,
már nem is találkoznak majd többet. Nándi mindig is meg akarta
ismerni azt a közösséget, amely magyarországi tanulmányaira
ösztönözte a fiút. 16 év után ez is valóssággá válhatott,
az ösztöndíjnak köszönhetően.
Nándi szolnoki
panellakásukban töltötte gyermekkorát. Édesapja ’56-os
forradalmár leszármazottjaként nem járhatott egyetemre, édesanyja
pedig nagyon szerény anyagi körülmények között nőtt fel.
Erről úgy gondolkozik, szülei erőfeszítései, lemondásai révén
nyílt arra lehetősége, hogy bejárja a világot, és ezért
nagyon hálás nekik. Talán emiatt olyan erős a küldetéstudata.
Azt az elméleti ismeretet, amelyre itthon szert tett, és azt a
tapasztalatot, amelyet a rövidebb amerikai kint tartózkodása
alatt szerzett meg, most az ausztráliai gyermekek magyar nyelven
történő oktatása során igyekszik felhasználni.
Legnagyobb siker: megmaradni magyarnak
Ahogy
fogalmaz: „Mi magyarországiak hajlamosak vagyunk azt gondolni,
hogy Ausztráliában kolbászból van a kerítés. Pedig ez koránt
sincsen így” – derül ki Nándi beszámolójából. A magyar
identitás megőrzése folyamatos küzdelmet jelent. Olyan távol
vannak a Kárpát-medencétől, hogy a szerencsések is legfeljebb
évente egyszer utazhatnak haza. Az idős emberek azt tartják életük
legnagyobb sikerének, hogy meg tudták tartani magyarságukat
messze a hazájuktól és a magyar kultúrát tovább tudják örökíteni
unokáik számára. Nándi számára megrendítő élmény volt
ezt személyesen hallani az ottaniaktól.
Nándi egyébként
rengeteg feladatot végez, ami az ott élő magyar közösség javát
szolgálja. Történelem-földrajz témájú előadásokat tart a
Magyar Házban és aktív részese az ünnepségeknek, a temetőben
magyar sírokat takarít és fényképez. Rendszeresen jár néptánc
próbákra és segít az instrukciók magyarra fordításában,
hiszen a magyar néptánc népszerű azok körében is, aki nem
beszélik jól a nyelvet. Ezenkívül a (hétvégi) Flemingtoni
Magyar Iskolában és a hozzá kapcsolódó cserkészfoglalkozásokon
is tanít. Érdekes tény, hogy a Sydney közelében fekvő
rookwoodi temetőben két magyar parcella is van. Összesen
600-700 sír rendbetétele és dokumentálása volt a feladata. A
tanítás, a néptánc és a hazaszeretetre nevelés egyaránt örömmel
tölti el, mivel a diákok rendkívüli érdeklődést mutatnak,
és többi tevékenységét is nagy figyelem övezi. „Bármennyire
is messze kerültek az óhazától, ők is vágynak az elismerésre,
nem is akármilyenre, az otthoniakéra. Felőlük oly keveset
hallanak – ilyenkor lépnek színre az ösztöndíjasok.
Megnyugtatjuk őket arról, hogy otthon büszkén gondolnak rájuk
és fontos számunkra sorsuk alakulása.”
Sokan az ausztráliai
magyarok közül itthonnak nevezik Ausztráliát és otthonnak
Magyarországot. Amerikához hasonlóan ide is már az 1848-as
forradalom idején megindult a kivándorlás. Minél régebb óta
van kint valaki, annál nagyobb tiszteletnek örvend a magyar közösségekben.
A Balassi Bálint-ösztöndíjnak köszönhetően a diákok közül
sokan eljutnak a Kárpát-medencébe, és így „otthon”, az
„itthoni” órákon szerzett ismereteket konkrét
tapasztalatokhoz és élményekhez köthetik. Nándi lehetőségei
szerint biztatja és segíti a fiatalokat a pályázatban. Ezáltal
elmélyülhet bennük a tudat, hogy habár egy 200 éves országban
élnek, nemzetük országa 1000 éves múltra tekint vissza.
Bakancslista és szolgálat
Egyik legnagyobb
élménye az volt Nándinak, hogy az ’56-os megemlékezésen ünnepi
beszédet tarthatott 80 embernek, akik közül 20-25 személy
’56-os forradalmár volt. Először ijesztőnek érezte a
feladatot, hogy ő, aki csak könyvekből ismeri a történteket,
beszéljen olyanoknak, akik személyesen megélték az eseményeket.
Aztán ez egyszerre felszabadító és felemelő érzéssé vált.
Személyes élményeikkel egészítették ki az előadást, amely
hozzájárult egy szabad és nagyon őszinte, méltó és a lehető
legmélyebb közösségi megemlékezéshez. Sokan könnyeikkel küszködve
mondtak köszönetet az ifjú KCSP-snek, hogy beszédével
felelevenítette az eseményeket.
Szűcs Nándornak
sok mindenre nyílt lehetősége a szigetországban, bőven pipálhatott
a bakancslistájáról, bungee jumpingolt, ejtőernyőzött és
„szörfingelt” is, ahogy a helyi magyarok mondják. Kiemelte,
hogy ezek az élmények mit sem érnének, ha közben nem szolgálhatná
az itt élő magyarokat. Úgy ítéli meg, hogy ez utóbbihoz kötődő
élmények jóval értékesebbek voltak számára. A KCSP
bemutatkozójában Röhrig Géza gondolatait idézte: „Az embert
ki lehet szakítani a hazájából, a hazáját azonban nem lehet
kiszakítani az emberből.” Beszélgetésünk alapján meggyőződhettem
arról, hogy Nándiból nem lehet kiszakítani hazája szeretetét,
és hogy az ösztöndíj hozzájárult ahhoz, hogy az ott élő
magyarok számára közelebb tudja hozni a glóbusz ellentétes
oldalán fekvő Magyarországot, az itthon élőkhöz pedig az ott
élő magyar közösséget.
Széplaky Bálint
|