2017.11.29.
Teleki Pál öröksége
A RETÖRKI, a Lengyel Köztársaság
Nagykövetsége és a budapesti Lengyel Intézet könyvbemutatója
Dr. Bogdán Emil
Martonvásáron a Mezőgazdasági Kutatóintézet klubjában olyan
tevékenységet szervezett, amit Aczél elvtársék megtiltottak.
A vád: korabeli betiltott lengyel filmeket mutattak be.
„Köszönöm a szerzőnek, hogy a nemzeti demokrata ellenzék
lengyel kapcsolatairól írt. Ez egy hiánypótló könyv, melyben
sok olyan híres lengyel professzor, művész, író neve is fel
van tüntetve, akikről a magyarok keveset hallottak. Csak azt
sajnálom, hogy erről a témáról nem egy nagyobb kötetben írtak,
mert még sok forrás áll rendelkezésünkre. A könyv mégis
személyes élmények mellett szinte enciklopédikus, lexikális
tudásanyagot is tartalmaz. Mindezt szervesen kiegészíti a bőséges
jegyzet- és fotóanyag és a kötet végén közölt precíz névmutató.
A szerző hangsúlyozta, hogy ezzel a munkájával csak felnyitott
egy dobozt, amelynek gazdag tartalma még érdemi feldolgozásra vár”
– mondta köszöntőjében Jerzy Snopek, Lengyelország
budapesti nagykövete november 11-én, amikor bemutatták a
Magyarországi Lengyelek Bem József Kulturális Egyesületének
székhelyén Szalai Attila A múltból jelen, a jelenből jövő
– széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel
kapcsolataihoz a 20. század utolsó harmadában című kötetét.
M. Kiss Sándor
professzor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyettese
bevallottan lengyelbarát, örömét fejezte ki a közös est
megrendezése kapcsán. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban
is együtt tudnak működni a Lengyel Intézettel.
A magyar kommunisták
a lengyel kapcsolatot nacionalizmusnak bélyegezték.
Tevely Arató György
a könyvbemutató moderátorának kérdésére, hogy miért volt
gyanús a magyar államszocializmus számára a lengyel–magyar
kapcsolat, Kovács István polonista azt felelte, hogy a
forradalom kirobbanásának története szorosan kötődik a
lengyelországi eseményekhez, s azt is tudjuk, hogy Moszkva
akarata ellenére, 1956. október 21-én a Lengyel Egyesült Munkáspárt
VIII. plénumán Gomulkát választották meg első titkárrá.
Mindez a forrongó értelmiségi körökben felvetette azt, hogy
ez jó megoldás lenne Magyarországon is, és Nagy Imrét kéne
beemelni a hatalomba. Az október 23-ára tervezett tüntetés
egyik célja pedig a lengyelországi változásokkal volt
szolidaritás. A szovjet szuronyokkal hatalomra került Kádárt a
forradalom „lengyel eredője” nagyon zavarta, ahogyan az is,
hogy a magyar kommunisták által kreált kiállítást, amely a
„forradalom rémtetteiről” szólt, a lengyel pártvezetés
nem engedte náluk bemutatni, mondván, hogy ez rendkívül primitív
és felháborítaná a lengyeleket. Ráadásul a lengyel pártsajtóban
elvétve írták le azt a szót, hogy ellenforradalom. Szalai
Attila röviden így reagált: minden, ami nemzeti vagy hazafias,
az a kommunistákat nagyon idegesítette – legalábbis
Magyarországon. A magyar kommunista rendszer számára – pártdokumentumokból
és belső jelentésekből kiderül – mindvégig a legfőbb veszély
a nacionalizmus volt. A lengyel kapcsolat éppen e „veszedelmes
eszméhez” fűződött, mert 1956-ot idézte, a szabadságvágy
közös hagyományát. Kiss Gy. Csaba, a kötet szakmai lektora
kihangsúlyozta, hogy Magyarország és Lengyelország legújabb
kori története 1956 decemberétől két különböző irányban
indult. Erre egy példa, hogy Magyarországon még a ’70-es években
is megtiltották, hogy magyar–lengyel baráti társaságot alapítsunk.
A professzor közölte, hogy 1956-ban a lengyel kommunisták
kompromisszumra kényszerültek, majd megszűnt a kollektivizáció
– ez ma Lengyelország egyik előnye hozzánk képest –,
megmaradt a szerves társadalomtörténeti folyamatosság, a
katolikus egyház visszakapta autonómiáját és a szellemi élet
szabadabb volt, mint a keleti blokk többi országában. Amikor a
magyar írók börtönben sínylődtek, a lengyel írók Nyugatra
mehettek ösztöndíjjal. Ezen különbségek miatt a magyar
kommunista hatalom minden lengyelbarát megnyilvánulást gyanúval
kezelt.
Megcsókolták
a lengyelek a magyar zászlót
Hogyan tekintettek
a magyarokra lengyel földön? – tették fel a következő kérdést.
Kiss Gy. Csaba 1964 nyarán járt először barátaival
Lengyelországban, s azt tapasztalta, hogy minden egyetemista baráti
társaságban a legfontosabb kérdés az volt: „ mi volt nálatok
’56-ban? Láttad-e a harcokat?” Egy kis faluban is 30-40
ember, amikor megtudták, hogy magyarok, megtapsolták őket. Természetesen
a taps a forradalomnak szólt. Szalai Attila arról beszélt, hogy
egyszer, 1968-ban Lengyelországban egy sofőr megcsókolta a náluk
lévő magyar zászlót. Kovács István leszögezte, hogy nemzeti
önbecsülésünket Lengyelországban nyertük vissza.
Eltűnik a fehér folt
Hogy miért pont
ezzel a témával foglalkozom? – kérdezett vissza a moderátornak
a szerző. A könyv hézagpótló munka, először teszek kísérletet
arra – a teljesség igénye nélkül –, hogy a nemzeti
demokrata ellenzék – melyből később a rendszerváltó Magyar
Demokrata Fórum sarjadt ki –, a kevésbé ismert magyar ellenzéki
csoportok és személyek lengyel kapcsolatait, ez irányú
politikai és kulturális tevékenységét ismertessem. Hiszen a
liberálisok külföldi és lengyel kapcsolatait már régen
feldolgozták.
Történész, aki formálta a történelmet
Waclaw Felczakról
van szó, a krakkói történészről, aki 1984 végén Budapestre
látogatott, s vendéglátói körében ő tartott a lehalkított
tévében tátogó elnöki tanács elnöke helyett újévi beszédet.
Azt hangoztatta, hogy Magyarország nemsokára szabad lesz, de
ehhez a magyar értelmiségnek felelős részt kell vállalni a
szabadsághoz vezető út kiépítésében, mint ahogyan a
visszaszerzett szuverén állam működtetésében is. Egy évvel
később már nem egyedül jött, hanem magával hozta a krakkói
szeminaristáinak egy részét is. A lengyel hallgatókat az Eötvös
Kollégium fogadta be. A lengyel hallgatók támogatását a
magyar barátok – Csurka István, Csoóri Sándor, Kodolányi
Gyula, Zelnik József, Bakos István, Kiss Gy. Csaba – összeadott
összeggel támogatták, s egy-egy ebédre, vacsorára hívták
meg a társaságot, műfordítókkal, magyar diákokkal hozták őket
össze, illetve kirándulásokra vitték, például Esztergomba.
Szalai közölte a hallgatósággal, hogy olyan lengyel személyiségről
van szó, aki a magyar történelmet is írta, és a kis népek összefogását
hangsúlyozta, ami az ún. Jagelló-koncepció, a három tenger
együttműködés. Kiss Gy. Csaba kiemelte: Felczak habilitációs
dolgozatát a magyar–horvát kiegyezésről írta, amit akkor még
sem a magyar, sem a horvát történészek nem dolgoztak föl.
Művészek, művészetek és a lengyel–magyar kapcsolatok
Szalai Attila Kerényi
Gráciát említette, aki a szellem kettős nagykövete volt.
Ryszard Kapuscinki, a lengyel költő, író, újságíró, fotográfus.
A legismertebb és legtöbbet fordított lengyel szerzők egyike
volt, könyveit 31 nyelvre fordították le világszerte, magyarul
is jelentős mennyiségű műve látott napvilágot. Herbert
Zbigniew költő, esszéista, drámaíró, rádiójáték-író és
moralista. A modern lengyel költészet egyik legismertebb és
leggyakrabban fordított képviselője – az első Bethlen Gábor-díjas
külföldi. Kovács István a lengyel filmek hatására hívta fel
a figyelmet. Ezeket főleg klubokban terjesztették. De mikor is
kezdődött ez? – tette fel a kérdést Szalai Attila, s meg is
válaszolta: Dr. Bogdán Emil Martonvásáron a Mezőgazdasági
Kutatóintézet klubjában olyan tevékenységet szervezett, amit
ezután Aczél elvtársék betiltottak, mert Emil bácsiék
korabeli betiltott lengyel filmeket mutattak be.
Szalai Attila kötete
nemcsak a Lengyelországgal hivatásszerűen foglalkozók vagy
lengyelbarátok, de a tájékozatlanabb érdeklődők számára is
izgalmas, érdekfeszítő, informatív olvasmány.
Medveczky Attila
|