vissza a főoldalra

 

 

 2017.12.13. 

MEGJELENT A MAGYAR FÓRUM 50. SZÁMA!

A tartalomból:

 Sorskérdéseink

Orbán Viktor a megújult Echo Tv-ben

Az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján határozatot fogadott el az EP novemberi, a „Soros-terv végrehajtásáról szóló” határozatával szemben. A parlament ezzel kimondja, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára. A T. Ház a kormányt is felszólította, hogy ne engedjen az EP és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg az ország jogait, utasítsa el a „Soros-tervet” és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait a „Soros-terv” végrehajtásának állásáról és a kormány intézkedéseiről. Az Országgyűlés elvárja az EU-tól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyarok népszavazáson kinyilvánított akaratát. Mivel a bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját. A parlament azt is elutasította, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató, ún. Soros-szervezeteknek annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában. A fideszes és kereszténydemokrata képviselők vasárnap benyújtott javaslatát kivételes eljárásban tárgyalták meg, a határozat a közzétételt követő napon lép hatályba.

CSURKA ISTVÁN: A ROMLÁS VIRÁGA

A romlás a Nyugatot is elérte. Németországban Helmuth Schmidtnek nem lett utóda Schröder, Kohlnak Angela Merkel, a bajor Stoibernek meg senki. Celebek mindenütt vannak, mint égen a csillag, de jellemes férfiak a vezetésben igen ritkák. Európa mintha elvesztette volna regeneráló képességét. Ahhoz, hogy világraszóló kulturális útmutatást teremtsen, életformát tartson formában, a saját politikájának és politikusainak a méltóságát is meg kellene őriznie. Ma tehát ki lehet bírni a nyomást, mert arra kell kalkulálni, hogy nem tart soká. Nincs akkora erő a liberalizmusban, mint húsz évvel ezelőtt. De mindent el kell mondani a társadalomnak. Nem érdemes félig elfogadni a Jobbikot, és nem annak nevezni, ami.

 SZEX ÉS PEST

Megnyilatkozott végre a liberális médianaszád zászlóshajója a hetisoros szexbotrány kapcsán, mégpedig az ATV műsorvezetője képében maga az elkövető. Bár Havas korábban határozotta kijelentette, nem érdekli a vád, ne perel (betűhíven:szarik mindenre), ám doktor doktorovics tikkes Gyuri tanácsára megváltoztatta korábbi álláspontját, és e percben azt mondja, mindenkit feljelent. Persze ma már nincs az a kijelentés, amely az ellenzéken belül, konkrétan az ő politikusi, politológiai és sajtóköreikben ellentmondásba tudna kerülni egy vele gyökeresen ellentétes kijelentéssel. Olyan aprósággal, hogy Havas összevissza beszél, már eleve nem érdemes előhozakodni, mikor a liberális köpönyegforgató kasztban a tegnapi akut nácigyűlölet egyiknapról a másikra forró szeretetté változhatott. Hanem hogy Cuki lógva lett hagyva a könyvbemutatón, ez fejlemény.

 Kegyelemdöfés

Pongrátz András felszólította Vona Gábort, haladéktalanul vegye le testvére, Gergely arcképét pártirodája faláról, ne alázza meg a forradalmár emlékét. Az ’56-os forradalmár öccse levelét az M1 híradójában idézték. A Corvin köziek utolsó főparancsnoka, azt írta: „Szegény Gergely bátyám forog a sírjában a Vona viselkedése miatt”.

 Izraeli politikus: baloldali zsidók a Jobbik segítségével akarnak kormányra jutni

Az izraeli kormánypárt tagja szerint Magyarországon baloldali zsidók „az erősödő antiszemita jobboldallal összefogva” akarnak hatalomra jutni. Nem tartja hitelesnek a Jobbik arculatváltását Eli Hazan, az izraeli kormánypárt nemzetközi ügyekért felelős igazgatója; elmondása szerint a Jobbik továbbra is egy antiszemita párt, és Magyarországon baloldali zsidók a szélsőjobboldallal összefogva akarnak hatalomra jutni. Az izraeli politikus a „szélsőségek összefogását” George Soros tevékenységénél is veszélyesebbnek tartja.

 

Keresse a Magyar Fórumot december 14-étől az újságárusoknál!

 Előfizetési információk: info@magyarforum.hu, hétfőn és pénteken a +36-30-7545-012-es, vagy a +36-1-781-32-36-os telefonszámon. Postacím: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, Budapest, Postafiók: 1578.

A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft, fél évre: 6422 Ft.

A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft., fél évre: 2940 Ft.

Számlaszám: 11712004-20341426-00000000, A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

Kérjük, a közleményben olvashatóan tüntessék fel a nevet, a címet, irányítószámmal együtt, különben nem tudjuk beazonosítani az előfizetőt.

 

KÜLFÖLDI olvasóinkhoz!

 Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát. A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre 200 USD, a Magyar Fórum hetilap előfizetési díja egy évre 200 USD. Az előfizetés forintban és devizában történhet. Mivel számlavezető bankunk USA-dolláros csekket nem vált be, ezért kérjük, főleg tengeren túli előfizetőinket, hogy vagy más valutában, pl. kanadai dollárban, vagy, ami a legjobb, átutalással küldjék a pénzt a megadott számlaszámra.

 

Számlaszám:

 11712004-20341426-00000000

 Számlatulajdonos:

 A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

 Számlavezető:

 OTP Bank Zrt.

 SWIFT (BIC) kód:

 OTP V-HU-HB

 IBAN-szám:  

HU36117120042034142600000000

 

Kérjük, ne felejtse el megadni – olvashatóan –az előfizetés időtartamát, illetve pontos nevét és címét!