2017.09.22.
Zsille Gábor: Háborús kártérítés
Egy lehangoló rövidhírrel
kezdem, hamar essünk túl rajta. Az elmúlt hetekben többször
is beszámoltam az olasz tengerparton, Riminiben történt szexuális
bűncselekményről: két marokkói, egy nigériai és egy kongói
illegális bevándorló megtámadott és kirabolt egy lengyel
szerelmespárt a strandon – a fiút egy üveggel leütötték,
majd összeverték, a 26 éves lányt pedig csoportosan megerőszakolták,
azután őt is véresre verték. A helyi rendőrség egy nemzetközi
nyomozócsoport segítségével elfogta a tetteseket, utolsóként
a kongói fickót, aki amúgy a banda vezére volt. A lesújtó
friss hír az, hogy a Kronen Zeitung újság beszámolója szerint
a kongói bűnözőről kiderült: tuberkulózisban szenved,
vagyis tbc-s beteg. Ezt a ragályt közkeletű magyar nevén gümőkórnak
is mondják, és nem megfelelő kezelés esetén halálos
kimenetelű is lehet. A fejlett nyugati világban – a védőoltások
bevezetésének köszönhetően – manapság már nagyon ritka
betegség, Afrikában viszont jelenleg is gyakori. Magyarországon
évtizedekkel ezelőtt sok áldozatot szedett, mostanság viszont
csak elvétve fordul elő. A legutóbbi elhíresült tbc-s beteg két
évvel ezelőtt egy afrikai, ráadásul szintén kongói focista
volt, aki a Budapesti Honvéd igazolt játékosaként érkezett
hozzánk. (Jelenleg is a csapat tagja, de már gyógyult.)
Most
pedig térjünk át a fő témánkra: egy friss lengyel szakértői
elemzés szerint Lengyelország jogosult arra, hogy jóvátételt
kérjen Németországtól a második világháborús veszteségekért.
A kártérítési igény nem évült el, és Varsó eddig jogszerűen
nem mondott le róla – ezt a lengyel parlamenti alsóház, a
szejm által felkért jogászok állapították meg. Az alsóház
elemzőirodájához augusztus elején fordult a kormányzó Jog és
Igazságosság (PiS) párt egyik képviselője azzal a kérdéssel,
hogy Lengyelország követelhet-e Németországtól kártérítést
a második világháborúban elszenvedett károkért. A témát
korábban Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke vetette fel a párt júliusi
programadó kongresszusán. A most angolul és németül is nyilvánosságra
hozott terjedelmes, negyvenoldalas elemzésben a szakértők leszögezik:
a lakosság számához, a nemzeti vagyon nagyságához képest
Lengyelország európai viszonylatban a legnagyobb háborús
veszteséget szenvedte el a német megtámadás és megszállás
miatt.
Lássuk a pontos
számokat! A jelentés hatmillióra teszi a német háborús műveletek
lengyelországi áldozatainak számát, ezenkívül további több
mint tízmillió, a háborút túlélt (mára javarészt elhunyt)
üldözöttet tartanak számon. A Németország okozta károkat
48,8 milliárd dollárra becsülik. (E számítás alapja az 1939
augusztusában érvényes árfolyam – de mai árfolyamra átszámítva
az összeg ennek a többszöröse lenne.) Lengyelország és állampolgárai
a többi érintett országhoz képest aránytalanul alacsony jóvátételt
kaptak Németországtól – vélik egybehangzóan a szejm elemzői,
majd hangsúlyozzák: a lengyel áldozatok számára Berlin eddig
nem egészen egy (1!) százalékát fizette ki annak az összegnek,
amellyel a nyugat-európai országok, az Egyesült Államok és
Izrael állampolgárait már évekkel ezelőtt kárpótolta. Íme,
a kettős mérce egy újabb példája… Ám a tanulságos
adatokat tovább sorolhatjuk. Az 1991-ben létrehozott, elsősorban
a német forrásokat kezelő Lengyel–Német Megbékélés Alapítvány
2004-ig közel 732 millió zlotyt (52 milliárd forintot) fizetett
ki több mint egymillió személynek, így az egy főre jutó jóvátétel
átlagosan 690 zlotyt (mintegy 50 ezer forint) tett ki.
A lengyel alsóház
elemzői több, az első és a második világháború utáni
nemzetközi egyezményre alapozzák azt a következtetést, hogy a
lengyel kártérítési igény nem évült el. Úgy fogalmaznak:
„A kétpólusú világ sok éven keresztül lehetetlenné tette
a jóvátétel kérdésének rendezését.” Azaz a hidegháborús
korszakban képtelenség volt napirendre tűzni ezt a témát.
1953-ban a kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya
lemondott a szovjet blokknak járó kártérítés neki ítélt részéről.
Az elemzők erről most azt írják: „A Szovjetunió nyomására
tett 1953-as nyilatkozat nem volt összeegyeztethető az akkor érvényes
lengyel alkotmánnyal, és csak a Németország újraegyesülése
előtti, a szovjet blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaságra
(NDK) vonatkozott.” Ennek ellenére Berlin idén júliusban a jóvátétel
kérdését jogi értelemben lezártnak minősítette, éppen az
NDK és a volt Szovjetunió közötti, a lengyel nyilatkozatot kikényszerítő
(vagyis törvénytelen) szerződésre hivatkozva.
Witold
Waszczykowski lengyel külügyminiszter már most hétfőn reagált
az elemzésre, és a közszolgálati televízióban azt mondta: a
kormány végleges állásfoglalása előtt még egy újabb jogi
elemzésre is szükség lehet. Ezt külföldi, mások mellett német
jogászok készítenék. A miniszter szerint a lengyel háborús
veszteségek felmérését, az említett jogi elemzések elkészítését
követően a jóvátétel kérdését „politikai és aktuálpolitikai
összefüggésben is meg kell beszélni.” Majd kiemelte a megkerülhetetlen
szempontokat: Lengyelország Európai Uniós és NATO-tagságát,
továbbá a kétoldalú lengyel–német gazdasági kapcsolatokat.
Mindehhez tömören
csak annyit teszek hozzá, hogy a lengyel második világháborús
veszteségek jószerével felbecsülhetetlenek. A hatmillió halálos
áldozat mellett csak olyan „címszavakra” utalok, mint Varsó
csaknem teljes lerombolása, a kikötővárosok (például Gdansk,
Szczecin) elpusztítása, műtárgyak (festmények, szobrok, ékszerek,
könyvek, régiségek) százezreinek Németországba hurcolása.
Ki lenne képes ezt hetven év elteltével pontos lajstromba
szedni?
A világháló
magyar nyelvű közösségi oldalain számos kommentár született
a lengyel jogi elemzéshez, és e megjegyzések némelyike tanulságos,
illetve szellemes. Lássunk néhányat: „A lengyelek lépése
helyes. A németek egész Lengyelországot tönkretették, most
meg ők erkölcsösködnének a világ előtt.” „Merkelék
addig fenyegették a lengyeleket a soroskomcsi hablattyal, hogy
Kaczynskiék most úgy döntöttek: törnek egy kis borsot az
NDK-s banya orra alá. Jól teszik.” „Én a németek helyében
visszább venném ezt a parttalan moralizálást.” „Egyszer
rommá tették Lengyelországot. Fizetni meg még nem sikerült.
Így a magas morál kicsi pónija bukdácsol.” „Ezzel szépen
lehetne zsarolni a németeket. Ha sokat pattog Merkel például
migrációs ügyekben, akkor elő kell állni ezzel a masszív 50
milliárd eurós igénnyel, ami egyébként teljesen jogos
lenne.” Az érdekesség kedvéért jelzem: az 1945 óta bekövetkezett
inflációt figyelembe véve, mindent összeadva, a Németország
által fizetendő világháborús jóvátétel 847 milliárd dollár
lenne. Ebbe a németek végzetesen belebuknának.
|