2018.02.02.
Hivatásunk
Kissé leegyszerűsítve
a magyar külpolitikát, két részre oszthatjuk: arra, ami a Kárpát-medencén
belül történik és arra, ami azon kívül. A kettő pedig nem
mindig összeegyeztethető, mert hiába értünk egyet a migrációs
vagy más összeurópai kérdésekben a szomszédos népekkel,
konfliktusunk akad velük bőven a mai napig. Gondoljunk csak az
ukrán oktatási törvényre vagy a magyarokat akasztani kívánó
román miniszterelnökre, de jogos sérelmeinket sorolhatnánk a
szlovák, illetve a szerb félnek is.
A közép-európai
népekkel ennél csak rosszabb volt a kapcsolatunk a két világháború
között, ezért is különösen érdekesek Németh László
gondolatai (különböző írásaiban jelentek meg) a térségben
betöltött szerepünkről: „A mi Duna-völgyi, a mi kelet-európai
hivatásunk a példaadás. Nekünk még a reménytelenebb körülmények
között is példát kell mutatnunk. Ez a magyarság igazi ereje.
Ez a magyar kultúra vonzereje. Ez az igazi irredenta. Ez a
legszebb és legbiztosabb jövőépítés.”
„A magyar külpolitika
célja egy lehet: harc a fajok (a korabeli szóhasználat szerint
népek) szabadságáért. Ahogy Bethlen Gábor a vallásszabadságért,
úgy szálljunk mi Európa porondjára a faji szabadságért. Ezt
a szabadságot csak az államok fölötti állam, a nemzeti törvények
feletti emberi törvény biztosíthatja. Éppen mert nagyon
nacionalisták vagyunk, nagyon kell küzdenünk a nációkat kínzó
államhatalom túlzásai ellen. A magyarságot az ököljog halálra
ítélte, s csak a lelkiismeretére ébredt Európa mentheti meg.
Ezt a lelkiismeretet kell magunkban is föltámasztanunk. Az
integer Magyarországnál van egy sokkal szentebb jelszó: az
integer magyarság. S ennek egy ellensége van: az imperializmus.
Amilyen jogos követelés, hogy minden faj szabadon s külön
keretekben fejthesse ki erőit, oly undok merénylet ezt a jogot
eltaposni. Nacionalista vagyok, de tudom, hogy a magyar
nacionalizmus legnagyobb képviselőiben sosem volt a más mellének
szegezett kés, mindig csak a fejünkre lesújtó bunkó ellen
felemelt kar.”
Érdemes összevetni
ezen sorokat a mai helyzettel: nem éppen az Európai Unió vagy
az egyesek által dédelgetett Európai Egyesült Államok
jelentik az imperializmust? Azt, ami elnyomja a nemzeteket? Továbbá
ugyancsak, amíg a Nyugat felé húztunk és húzunk, addig alig
tudunk valamit a környező népekről. „Mi Duna-népek ott
tartunk, ahol a háború előtt, itt élünk egy sorsközösségben,
egymásról mit sem tudva. Igazán itt az ideje, hogy megismerjük
tejtestvéreinket, akikkel egy sors száraz emlőjét szoptuk.”
„A magyarság
kis népek között él. A kis népeknek ezt az övét barna,
fekete és piros nagy népek veszik körül. Ezeket a kis népeket
a történelem kényszere és a népi élet közlekedő csatornái
fűzték eddig egy közösségbe. Ez a közösség szétszakadt, három
tenger készül szétmosni egy szigetet. E kis népek közt
egyetlenegy sincs, amelynek olyan nagy érdeke volna, hogy ez a
sziget erős gátakkal zárkózzék el a tenger elől, mint a
magyar. Ausztriát Németország húzza, a szlávokat a szlávság,
Romániát a latin nyugat – minekünk egy menedékünk van: ha e
területen a széthúzó erők ellen új centripetális erő támad.
A magyarságnak, mint századok óta annyiszor, ennek az erőnek
kell támasztékot adni.”
Németh László
szerint nem a nagyhatalmak kegyétől, hanem közép-európai
szerepünktől függ felemelkedésünk, ugyanakkor felhívja arra
figyelmünket, hogy a „jó viszony” érdekében nem
feledkezhetünk meg a magyar nemzeti kisebbség problémáiról.
Úgy alkossunk egységet, hogy közben megőrizzük nemzeti sajátosságainkat.
A politikai és történelmi
helyzet természetesen más, mint a harmincas években, de a
geopolitikai helyzet megegyezik. Minden bizonnyal igaza van Németh
Lászlónak abban, hogy mi a legbiztosabb jövőépítés. A múlt
feltétlenül őt igazolja, a jelenről ugyan még kissé korai ítéletet
mondani, de talán az is.
Märle Tamás
|