2018.02.02.
Mélység és sivárság
Egy nagyváros óriásplakát-erdőjében
rábukkanhatunk a következőkre: melyik a leghatékonyabb mosószer,
hol érdemes most azonnal megvásárolni a legkülönfélébb
használati tárgyakat, hol szerezhetjük be azokat a dolgokat,
melyek nélkül az életünk elképzelhetetlen. Most azonnal vegyünk
fel hiteleket, mert erre nekünk szükségünk van! Vásároljunk,
birtokoljunk, szerezzünk magunknak minél többet ,és mi leszünk
a legboldogabbak a földön!
Miről
szólnak a mindennapi beszélgetéseink? Időjárásról, havi
fizetésről, csekkek befizetéséről, devizakamat állásáról,
autónk állapotáról… Fontosak ezek a beszélgetések? Természetesen,
mert ezek határozzák meg a mindennapjainkat. Ezek
foglalkoztatnak bennünket, és az ezekből adódó problémákat
kell percről percre megoldanunk. De nem tölthetik ki csak ezek
az életünket.
Ha egy édesanya
sosem kérdezi meg a gyermekét arról, hogy mi történt vele,
csak veszi neki a ruhákat, adja neki a zsebpénzt, akkor egy idő
után azt fogja észrevenni, hogy annyira eltávolodott ez a
gyerek tőle, mintha idegenként élnének egymás mellett a házukban.
Ez az út hatalmas
sivársághoz vezet. Mégis, miért választják rengetegen csak
ezt a lehetőséget? Azért, mert ebben a helyzetben nem kell
szembesülniük magukkal, a nehézségeikkel, a jellemhibájukkal,
a családban húzódó falakkal, hanem a felszínen megmaradva,
egy ütközésmentes, konfliktuskerülő, langyos életet tudnak
élni.
Mit jelent a mélység?
Először is magam, illetve mások megismerését. Szembesülök a
problémáimmal, kézbe veszem az életemet, és nyugodt
lelkiismerettel haladok nap mint nap. Ebben a helyzetben sokkal
fontosabbá válik egy esti beszélgetés, mint egy tévéműsor
megnézése; sokkal inkább előtérbe kerül a másik gondja, öröme,
minthogy ma miért ezt vagy azt vásároltad a boltban. Ebben az
esetben széppé varázsoljuk az életet, mert innen már a másik
válik fontossá és nem azok a tárgyak, melyek semmiféle elmélyülést
nem hordoznak magukban.
Egy sajátos, elképzelt
beszélgetés két magzat között, mely jól mutatja a mélységnek
és a sivárságnak a kettősségét.
„Egy várandós
anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy „kis hívő”,
a másik egy „kis szkeptikus”. A „szkeptikus” azt kérdezi:
– Te hiszel a születés
utáni életben?
– Hát persze
– mondja a kis „hívő”. – Az itteni életünk arra való,
hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké
váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
– Hülyeség!
– mondja a „szkeptikus”. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki
a kinti, külső élet?
– Pillanatnyilag
még nem tudom – mondja a kis „hívő” –, de biztos sokkal
világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és
a lábunkkal fogunk menni!
– Nonszensz,
lehetetlen! – mondja a „szkeptikus”. – Megyünk a lábunkkal
és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet,
hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja
a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen
ez a zsinór már így is túl rövid!
– Hát persze
hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni
– mondja a kis „hívő”.
– Soha sem fog működni!
– véli a kis „szkeptikus”. – Még soha senki nem tért
vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az
élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
– Még ha nem is
tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet – mondja a
kis „hívő” –, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal,
és ő nagyon vigyáz majd ránk!
– Anya!? Te
hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis „szkeptikus”.
– Itt van körülöttünk,
mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk!
– válaszolja a kis „hívő”.
Mire a kis
„szkeptikus”:
– Soha nem láttam
még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis „hívő”
elgondolkozik egy pillanatra:
– Néha, amikor
nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted,
amikor megsimogatja világunkat! – Majd halkan hozzáteszi: –
Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után
kezdődik!” (ismeretlen szerző)
Talán rengeteg érvet
találunk a sivárság mellett, de sosem adhatjuk fel a mélység
utáni vágyunkat, mert a mennyei Atya boldogságra teremtett
minket, ami csak a mélységből származhat.
Utcai Róbert
|