2018.06.12.
Märle Tamás : Kié lesz a
Kárpát-medence?
Az elmúlt
hetekben több interjúban, elemzésben taglaltuk Magyarország
népesedési kilátásait, különösen a kivándorlás mértékét és a
gyermekvállalás kérdését jártuk körül. Ugyanezekkel a
problémákkal küzd egész Európa és benne a Kárpát-medence népei.
Elöljáróban annyit megállapíthatunk, hogy a Kárpát-medencében
jelenleg azonos a gyermekvállalási kedv – bár sehol nem nőtt
annyira ez az elmúlt években, mint nálunk – az elvándorlás pedig
mindenhol nagyobb, mint Magyarországon.
A Magyar Királyság 1920-ban 21 millió állampolgárral
rendelkezett, melynek 54,6 %-a volt magyar, hozzávetőleg 11,5
millió fő. Ebből 1,7 millió Romániához, 1 millió
Csehszlovákiához (Kárpátaljával együtt), 420 ezer a
Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz és Ausztriához pedig mintegy
100 ezer magyar ajkú ember kényszerült. A megcsonkított
Magyarország lakosainak száma 7,6 millióra fogyatkozott.
Az elmúlt 98
évről elmondható, hogy a népesség mindenhol jelentősen nőtt,
ahogy táblázatainkban láthatják – a Délvidéken például majd’
háromszorosára – ugyanakkor a megszületett gyermekek száma
évtizedek óta csökken mindenhol. A határon túli magyarság
gyarapodása bizonyos tekintetben ugyanattól függ, mint az
anyaországé: a kivándorlás mértéke, a gyermekvállalás, a
munkalehetőség és az életszínvonal. Másrészt viszont van egy
tényező, ami jelentősen befolyásolja a családalapítást: az, hogy
hiába telt el 98 év, hiába mindegyik szomszédos ország az EU
tagja, vagy oda igyekszik, a határon túli magyaroknak mindenhol
másodrendű állampolgárként kell élniük.
Nézzük meg
röviden, melyek azok a körülmények, amelyek miatt érthető, hogy
az elszakított részeken folyamatosan csökken a magyarság
lélekszáma és nem nő. Ukrajna elmaradottságát nem kell
ecsetelni, a kivándorlás nemcsak Kárpátaljára, hanem az egész
országra jellemző. Bár a hivatalos adatok szerint 45 millió főt
tesz ma ki Ukrajna népessége, amit utoljára 2001-ben számláltak
meg, egyes hírek szerint mára ez a szám 35 millióra csökkent!
Kérdés, mire elég a tanároknak vagy orvosoknak nyújtott magyar
állami fizetés-kiegészítés, az Egán Ede Gazdaságfejlesztési
Program, a magyar óvodák építése és felújítása vagy a magyar
nyelvtanfolyamok egyre nagyobb népszerűsége. De ha a jövőről van
szó, akkor a legnagyobb kérdés az, hogy Magyarország szembe
tud-e szállni Kijev nyílt asszimilációs politikájával, és meg
tudja-e akadályozni annak a törvénynek a bevezetését, hogy 5.
osztálytól csak ukrán nyelven lehessen tanulni. Mert ha ezt
bevezetik, akkor 20-30 éven belül már csak múlt időben
beszélhetünk a kárpátaljai magyarságról.
Szerbia is igen
messze van az uniós tagságtól, a gazdasági elmaradottság
ugyancsak jelentős. Bár óriási lépés volt, amikor 2010-ben a
Parlament megszavazta a könnyített eljárással megkapható magyar
állampolgárságot, sajnos a Délvidéken nem kevesen használták ezt
arra, hogy mint uniós állampolgárok nyugaton vállaljanak munkát.
A délszláv országokban egyébként is jellemző az elvándorlás,
ahogy azt már kifejtettük, és ez alól honfitársaink sem képeznek
kivételt.
Ott vannak a
szintén uniós országokban élő magyarok Felvidéken és Erdélyben.
EU-tagság és V4-szüvetség ide vagy oda, a jogfosztottság és a
magyarellenesség itt is mindennapos. Magyar oktatási intézmények
bezárása, a székely és magyar zászlók kihelyezése után járó
pénzbüntetések, vagy az az abszurd helyzet, hogy a „nagyszerű”
Európai Unióban – ahol mindenkinek védelmezik a jogait, aki nem
európai –, a felvidéki magyarság nem veheti fel a magyar
állampolgárságát úgy, hogy ne veszítse el a mindennapi élethez
szükséges szlovákot. Nagy kérdés, hogy a Minority Safepack
kisebbségvédelmi kezdeményezésnek lesz-e átütő sikere. Az 1,2
millió aláírás összegyűjtése óriási fegyvertény, reméljük elég
lesz ahhoz, hogy Brüsszel végre az őshonos nemzeti kisebbségek
jogait is biztosítsa.
Összegezve
határon túli nemzettársaink helyzetét, a magyar megmaradás és
gyarapodás három tényezőtől függ: a gyermekvállalási kedv, a
gazdasági körülmények (ide vehetjük a kivándorlást is) és a
magyarellenesség „mértéke”.
Ha a
csonkaország esetében úgy fogalmaztunk, hogy Orbán Viktor
megpróbálja és meg kell próbálnia a lehetetlent – azt, hogy a
termékenységi ráta 2030-ra 2,1-re nőjön – akkor ez az
elszakított részeken hatványozottan igaz. Az első bíztató lépés
ez ügyben, hogy január óta a Köldökzsinór program keretében
kapható egyszeri anyasági támogatást, 64 125 forintot, minden
magyar édesanya megkapja, függetlenül attól, hogy gyermeke a
világ mely pontján született. Tavaly Tusványoson azt is
megígérte a miniszterelnök, hogy a csok-ot is kiterjesztik
határon túlra.
Szintén
bíztatóak a külhoni magyarok boldogulását segítő
gazdaságfejlesztési támogatások és képzések. Mire lesz ez
elegendő, nem tudjuk egyelőre, de mindenképp szükség van a
szomszédos országok gazdasági fejlődésére is. Vissza kellene
csatolni ezeket a területeket ahhoz, hogy a magyar államtól
várjunk mindenre megoldást.
A harmadik nagy
kérdés az, hogy csökken-e a magyarellenesség Trianon után majd’
száz évvel a környező országokban. El tudják-e viselni az újabb
és újabb felnövekvő generációk a másodrendűséget vagy felgyorsul
az asszimiláció? Lesz-e valódi sikere a Minority Safepack
kisebbségvédelmi kezdeményezésnek? Képes lesz-e egyre erősebben
kiállni a magyar külpolitika határon túli honfitársainkért? Igen
nagy eredmény, hogy az elmúlt hetekben Magyarország
megakadályozta, hogy eltöröljék Ukrajnában a kettős
állampolgárságot. De vajon meg tudjuk-e akadályozni a
nemzetiségi oktatás lerombolását? El tudjuk-e érni visegrádi
szövetségesünknél, hogy engedélyezze a kettős állampolgárságot a
felvidékieknek, ahogy az minden jogállamban szokás?
Jelenleg több,
mint 2 millió magyar él határon túl a Kárpát-hazában. Amint a
fenti kérdésekből láthatjuk, helyzetük egyáltalán nem lefutott,
és ahogy az elmúlt száz évben, úgy biztosan a következő száz
évben is nagy változások fognak bekövetkezni. Gondoljunk csak
arra az ENSZ előrejelzésre, hogy 2100-ra Románia lakossága
megfeleződik, a mai 20 millió helyett 10,7 millióra csökken.
Hogy az erdélyi 1,2 millió magyarból mennyi marad, nem tudjuk.
De a magyarságnak határon túl sincs más választása, mint
megpróbálni a lehetetlent. Mint az elmúlt 98 esztendőben. |