2019.01.17.
Soros szatócsboltja, vagy nemzetek Európája
NEM MINDEGY! ...
Az úgy kezdődött, hogy visszaütöttünk. Nem kicsit, hanem
nagyot. Nem idegen segítséggel, hanem demokratikus választáson
ütöttünk vissza azért, amit a liberálbolsi garnitúrától
elszenvedtünk az elmúlt évtizedekben. Már 2010-ben, a választási
eredmény kihirdetésével egy időben megkezdték az őrjöngést.
Akkor az EU-ban Barosso a Bizottság maoista múltjára büszke
portugál elnöke, a Gyurcsány-Bajnai kormánynak mindent elnézett,
míg az Orbán-kormány idején ragaszkodott hozzá, hogy
Magyarország azonnal teljesítse az EU-s elvárásokat.
Akkor
a Jobbik mostani mentora, a magyarokat szolgalelkű nemzet
tagjainak és gondolkodásképtelen robotoknak nevező Heller Ágnes,
Lukácsnak az 1919-es tanácsköztársasági terror elszánt képviselőjének,
a Vörös Hadsereg politikai biztosának, a többszörös
gyilkosnak a csodálója és tanítványa, műbalhét
szervezhetett az EU-ban a sajtó minden megvásárolt újságírójának
támogatásával.
Ezután
2014-ben Soros civil szervezetei, majd 2018-ban Soros személyesen
lépett fel ellenünk… A harmadik pofon óta a sorosisták képtelenek
megemészteni, hogy Magyarország megint nemet mondott az általuk
erőltetett népnyúzásra, a neoliberális diktatúrára és a
migránsok betelepítésére, amely szándékok egymást feltételezik.
A 2018-as év végi
fetrengésbe fordult fellépésükkel nagyon lejáratták magukat
a résztvevők. Hogyhogy nem kérdezi meg se Vadait, se Kunhalmit,
se Bangónét például Krug Emília az ATV-ben, se a taknyos
Varnyút, se Hadházyt Bolgár a Klubrádióban, hogy ezt most így,
hogy? Persze azt sem értem, miért nem fizettetjük meg velük a
mentők indokolatlan kihívását?
A
2019. január 5-én mérsékelt létszámú, ám annál nagyobb
pofájú tüntetéskor kiderült, hogy még sincs meg az egyetértés
és máris az a hír járja, hogy ezért 7-én összeült a Soros
agytröszt. Elemeznek. Kérdem, mit? Hát azt, hogyan tudnának az
utcára kivezényeltek áldozattá válni. Miért? Hogy a közvélemény
melléjük álljon, mert 2006. október 23-án a magyarok véresre
verésekor nyerte meg a Fidesz a 2010-es választást. Akkor az
EU-demokraták félrenéztek, most viszont nem fognak, ezért tehát
egyre erőszakosabb provokációkat terveznek.
Magyar érdek? Lári-fári
– mondta Fletó, a szemkilövető, a Jobbikkal egy gyékényen!
Az
európai választások hamar itt vannak, most kell a kitartás a kétharmados
nemzeti keresztény táborban, most legyen tízszer, százszor erősebb
az elszántságunk, mint amilyen elszántságot a Soros-erők tanúsítanak.
Feltéve, hogy nem akarjuk Soros szatócsboltjává tenni Európát.
czyla
|