Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2018. február 24, szombat, Mátyás napja van. Holnap Géza napja lesz.

In memoriam Csurka István



Csurka István: Történelemhamisítás - Az idő összetorlasztása

E-mail Nyomtatás PDF

Az emberiség a történelem előtti barlangidőktől fogva a történelem évszázadain át a változások lassú, szinte észrevehetetlen élményét hozta magával idegeiben, génjeiben és egész emlékezetében. A változások évszázadok alatt következtek be, tudomásul vételük ezzel párhuzamos vagy utólagos volt. A barokk, a felvilágosodás és a XIX. század hozott ugyan némi felgyorsulást, s ehhez még tudott alkalmazkodni a közember érzékelése, mert ez a felgyorsulás még nem szaggatta szét időérzékelése és az időérzékelésben feldolgozható változás-érzékelés tíz- vagy százezer éves törvényeit. A XIX. században azonban már keletkeztek a társadalom egyes rétegeit elkülönítő különbségek a változások megértésében és feldolgozásában. Másképpen fogta fel a változásokat és a felgyorsulást a parasztság és másként egyes nagyvárosok közönsége. Azt is mondhatnók, más időben élt a falu és más időben a nagyváros és azon belül is egy kisebb rész, amely tobzódott a felgyorsulásban – és idegbajt kapott tőle.

Módosítás: ( 2012. január 24. kedd, 21:32 ) Bővebben...
 

Csurka István: Történelemhamisítás - Agresszió

E-mail Nyomtatás PDF

Magyarországgal ugyanaz történt most 2011 késő őszén, mint ami 1956. november 4-én, amikor a szovjet Vörös Hadsereg tankjai óriási túlerővel elözönlötték és eltaposták kivívott szabadságát. Semmit nem számít, hogy most nem tankokkal vonultak be és nem kelet felől, hanem nyugat felől és bankműveletekkel. A világ a globalizmusban annyit változott, hogy egy nemzet függetlenségét bankműveletekkel éppen úgy meg lehet szüntetni, el lehet taposni, mint lánctalpakkal.

Mi történt és hogyan történt ami történt, kevesen tudják. Tény, hogy egy gombnyomásra összehangolt támadás indult a forint, a magyar államháztartás ellen, képtelen magasságba hajtották fel a forint–euró viszonylatot, leminősítéssel fenyegették a magyar fizető-képességet és kilátásba helyezték, hogy Magyarország sehonnan nem jut pénzhez, mert a magyar államkötvények eladhatatlanokká válnak. Fenyegetett a 400 forintos euró árfolyam, amely minden eddigi megtakarítást, adósságcsökkentést elvitt volna. Mindez az arányokat tekintve semmiség. Néhány nagyobb bank, néhány megnevezhetetlen befektetői kör összehangolt eladásokkal és vételekkel játszva mozgósít annyi pénzt, amennyi Magyarország ellehetetlenítéséhez szükséges. Mindez megtörtént. A kormánynak szembe kellett néznie az államcsőddel.

Módosítás: ( 2012. január 24. kedd, 21:32 ) Bővebben...
 

Csurka István: Történelemhamisítás - Café Ascher-Hanti

E-mail Nyomtatás PDF

Megszaporodtak és elaljasodtak a személyem elleni támadások. Sértegetések és aljas célzatú lejáratások, a nácizás és az írásaim hitelességét, tényszerűségét kétségbevonó odaköpések járják. Mivel emellett kiderült az is, hogy akár akarom, akár nem, immár nemcsak magamat képviselem, hanem személyemben a magyarság egyáltalán nem elhanyagolható részét, magyar keresztény nagyságrendjét is támadás érte – ezt a mellénk álló művészi-értelmiségi felsereglés is bizonyítja –, árulásszámba menne, ha nem állnék ki újra a pástra. Kötelességem megvilágítani, mi van a háttérben.

Újra elolvastam október 20-án megjelent, Ascher Café című írásomat, amely felháborodást váltott ki az érintettekből, és többeket gyalázkodó lekicsinylésekre és „komplett náci alapvetés” kitételekre vezetett. Nos, a fenti, idézőjelbe tett kifejezést az a Debreczeni József használta az Országgyűlésben 1992. augusztus 20-i, Néhány gondolat című írásom jellemzésére, aki most a Gyurcsány-féle új SZDSZ egyik alelnöke. Akkor még az MDF liberálisa volt. Micsoda életív! (Hogy beszoptuk/tam.) A Néhány gondolat megjelenése megváltoztatta a dolgok menetét. Engem kizártak az MDF-ből, új mozgalmat és pártot alapítottam. A dolgozattal Debreczeni szellemében foglalkozott Tom Lantos az amerikai képviselőházban, világméretű támadás célpontja lettem, fő antiszemita. Pedig hát mi történt? Megneveztem néhány dolgot és jelenséget, megjósoltam az MDF kikerülhetetlen bukását, ha nem változtat a politikáján. Mindez bekövetkezett.

Módosítás: ( 2012. január 24. kedd, 21:33 ) Bővebben...
 

Csurka István: Történelemhamisítás - Görög–magyar viszonylatok

E-mail Nyomtatás PDF

Amikor Görögországot más dél-európai országokkal együtt beemelték az EU-ba, Görögország egy sajátságosan kommunistagyanús múlttal, de óriási adottságokkal rendelkező szociálisan szegény, a kihasználhatóság szempontjából azonban gazdag ország volt. Viharos előélete során volt kommunista korszaka, majd olyan katonai diktatúrája is, amelyben a kommunistáknak menekülniük kellett az országból. Ezeknek a menekülteknek egy részét Magyarország fogadta be, akik itt hazára leltek, és ma is itt élnek, és régen elfelejtették a kommunizmust. A bővítést végrehajtó mag-országok vezetői pontosan tudták, mit kebeleznek be. Természetesen a görög társadalom és a görög kormányzat is tudta, milyen üzletet köt és ugyanolyan önző számításokkal, elhallgatásokkal ment bele az üzletbe, mint amilyen hátsó szándékokkal, kizsákmányolási és hatalombővítési, piacszerzési szándékokkal a bővítők bevették. Az EU tagság mindkét félnek valamilyen rendszerváltást ígért, de nem változott semmi.

Módosítás: ( 2012. január 24. kedd, 21:33 ) Bővebben...
 

Csurka István: Történelemhamisítás - A Károlyi Mihály métely

E-mail Nyomtatás PDF

Balliberális körök Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordultak, hogy ne engedje Károlyi Mihály szobrát eltávolítani az Országház környezetéből, mert mégiscsak ő volt az első magyar köztársaság elnöke. Ilyenformán Schmitt Pál előde. Ez a mai köztársaság aljas célzatú káromlása, mondhatnók: Hazakáromlás.

Indíttatva érzem magam a határozott állásfoglalásra. Évek óta írom Sorskérdésünk sorsa című történelmi dokumentumregényem, Alekszandr Szolzsenyicin hasonló módszerrel írt világmagyarázatainak lenyűgöző hatása alatt, s ebben a bécsi Rothschild által kierőszakolt sakter felmentő ítélet, Tisza Kálmán pénzszűke miatti lefekvésének a következményeit, a zsidó akarat előtti lefekvés következményeit tárgyalom. Mégpedig Tisza Istvánnak éppen ezen a napon, a reformáció napján történt megöléséig. Ebben a munkafolyamatban szükségszerűen meg kellett ismernem Károlyi Mihály szerepét és egyéniségét, az őt körülvevő emberek kilétét, a befolyásukat a grófra, és a céljaikat, amelyeket maradéktalanul tudtak érvényesíteni az akarat-gyenge emberrel szemben.

Módosítás: ( 2012. január 24. kedd, 21:33 ) Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség